Írjon nekünk

Sport

Kovács Katalin a SZEGEDma.hu-nak: “Megtaláltam a boldogságomat”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kuzdj_meg_a_bajnokkal22_gs

A háromszoros olimpiai bajnok kajakkirálynő a mórahalmi iskolában tartott rendkívüli testnevelésórát a „Küzdj meg a bajnokkal!” programsorozat keretein belül, portálunknak pedig arról mesélt, hogyan telnek napjai visszavonulása óta.

Alighanem Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót is nagy kihívás elé állítanánk, ha azt kérnénk tőle, sorolja fel az összes versenyt, amelyen aranyérmet szerzett. Senkinek nem kell bemutatni a magyar kajakozás emblematikus alakját, aki az olimpiai sikerek mellett rekordnak számító harmincegyszeres világbajnok, mindemellett 29 aranyérme van az Európa-bajnokságokról is. A kajakkirálynő a riói olimpia előtt jelentette be, hogy felhagy az élsporttal, és ezentúl a családjára szeretne koncentrálni.

„Zajlik az élet, igazság szerint nagyon sokszor gondolkozom rajta, hogy ez a pár hónap milyen hamar eltelt. Azt hiszem, elég jól sikerült felvennem a nagybetűs élet ritmusát. Semmi extra dologgal nem foglalkozom egyébként azóta, egy napom általában úgy néz ki, hogy délelőtt sportolok valamit, aztán van egy sportruházati üzletünk egy társammal, ahová elég sokat járok be, szeretnék jobban belelátni az üzletbe, de azt gondolom, hogy ott is egyre jobban mennek a dolgok. Délután aztán már megyek a kislányomért a bölcsődébe, és a többi időt vele töltöm” -válaszolta Kovács Katalin arra a kérdésünkre, hogy mivel telnek a napjai visszavonulása óta.

Gyakran fordul elő élsportolókkal, hogy miután felhagynak a versenyszerű sportolással, nehezen alkalmazkodnak a mindennapi élethez és annak kihívásaihoz, de láthatólag a kajakkirálynőnél egyáltalán nem jelentkeztek ilyen problémák. „Abszolút nem okozott gondot az átállás a napi edzés- és versenyrutinról, csak az első másfél-két hét volt nehezebb ilyen szempontból, de aztán azt vettem észre, hogy jól érzem magam a bőrömben. Nehéz ezt kimondani, de nem hiányzott már az élsportolói élet, amikor véget ért az utolsó szezonom, azt hittem, hogy majd borzasztóan fájni fog, hogy vége, de ha mondhatom ezt, megtaláltam a boldogságom a versenysport utáni életben.”

kuzdj_meg_a_bajnokkal17_gs

Kovács az előző olimpiai ciklusban még Janics Natasával párosban nyert egy ezüstérmet a 2013-as duisburgi világbajnokságon, utána született meg kislánya, Luca, s bár a hihetetlen munkamoráljáról és győztes mentalitásáról híres sportolónő ezután sem adta fel azt, hogy részt vegyen ötödik olimpiáján Rióban, visszatérése a válogatottba már nem sikerült.

„A családom nagyon sokat segít abban, hogy a mindennapi életre való átállás ilyen zökkenőmentesen ment végbe nálam. Azon is sokat gondolkoztam viszont, hogy teljesen más így negyvenévesen abbahagyni az élsportot, mintha huszonöt vagy harmincéves koromban kerültem volna ki a körforgásból” – tette hozzá a harmincegyszeres világbajnok. Természetesen megkérdeztük azt is, mit szól a riói olimpiai eredményekhez. „Csak ámultam és bámultam, a kajakosok előtt le a kalappal, különösen jól teljesítettek, de a többi sportágban is fantasztikus eredményeket értünk el, nagyszerűen teljesített mindenki.”

Az olimpiai bajnok kajakozó a „Küzdj meg a bajnokkal!” programsorozat keretein belül látogatott el egyébként Mórahalomra, hogy egy rendkívüli testnevelésórát tartson a gyerekeknek. A program célja, hogy az iskolásokat az egészséges életmódra, rendszeres sportra és megfelelő táplálkozásra neveljék. „Fontosnak tartom ezeket a kezdeményezéseket, hiszen a kislányomat is igyekszem az egészséges életmódra nevelni, tudom, milyen fontos az egészséges életmód és táplálkozás, ez egy nagyon fontos üzenete ennek a programnak. Bevallom őszintén, kicsit izgulok, mert soha nem tartottam még tesiórát senkinek, de azért vannak emlékeim azokról az órákról, mikor még én jártam iskolába, biztosan különleges élmény lesz” – zárta a beszélgetést Kovács Katalin. Egy biztos, a gyerekek jól érezték magukat, az olimpiai bajnok megmozgatta őket, sőt ő maga is beszállt a sorversenybe, ami valóban különleges élményt nyújtott a szerencsés gyerekeknek.

Sport

Majd’ húszgólos győzelem a Balatonfüred ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap Zágrábban lép pályára a csapat.

Tovább olvasom

Sport

A csapat is nagyon kellett Bánhidi Bence 11 góljához

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

AZ Aalborg ellen 13 kísérletből 11 gólt szerzett Bánhidi Bence. Klasszisteljesítményével ő lett BL forduló játékosa.

Tovább olvasom

Sport

Három szegedi a kézilabda-válogatott keretében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál