Kosárlabda: folytatná hazai remeklését a Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szedeak-sopron020kf

Sorozatban negyedik hazai győzelmére készül Nikola Lazic legénysége, vasárnap a Jászberény érkezik.

Lendületben van a Naturtex-SZTE-Szedeák együttese a férfi kosárlabda NB I/A csoportos bajnokságban, hiszen a két vereséggel rajtoló szegediek legutóbbi három találkozójukat egyaránt megnyerték, a Falco, a MAFC és a Sopron is lógó orral távozhatott a Tisza partjáról. A következő ellenfél az egyik közvetlen riválisként számon tartott Jászberény, mely az eddigiek során három diadalt könyvelhetett el, miközben négyszer hagyta el vesztesen a játékteret. Fontos találkozó következik, a mieink bíznak benne, hogy sikerül folytatni a nagyszerű sorozatot, és a hazai közönség buzdításával meglehet az újabb siker, ám mint Nikola Lazic vezetőedző minden alkalommal felhívja rá a figyelmet, ebben a pontvadászatban egész egyszerűen nincs könnyű meccs – ez a vasárnapi is teljesen nyílt ütközetnek ígérkezik.

Online

Vasárnap 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák – JP Auto-Jászberényi KSE NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A jászsági gárda nyáron hatalmas átalakuláson ment egyébként keresztül, hiszen valamennyi légiósát lecserélte, és magyar alapembereit – köztük Horváth Ákost és Soós Gábort is – szélnek eresztette. A kispadra szerződtették a hosszú idő után Magyarországra visszatérő Stevan Totot, aki azonnal igazolt egy rakás külföldit, akik közül végül mostanra két amerikai, egy kanadai és két szerb maradt a keretben egy magyar-szerb játékos mellett. Szakértők szerint a mostani Jászberény erősebb, mint az elmúlt években volt, és bár igazi nagy bravúrokkal ezt eddig nem igazolták, jelzésértékű, hogy négy idegenbeli derbijükből hármat (Vasas, MAFC, Atomerőmű) be tudtak húzni, csak Kaposváron maradtak alul. Egyértelmű, hogy a szereplésüket a légiósok teljesítménye határozza meg, rájuk kell összpontosítaniuk a szegedieknek is, a magyarok jelenleg kiegészítő szerepet kapnak Berényben.

A mieink felkészülése sajnos nem volt zökkenőmentes a napokban, ám a hangulat továbbra is nagyszerű az öltözőben, így minden adott a jó folytatáshoz. “Sok gondunk volt a héten, Ivan Lilov és Juhos Levente is betegséggel küszködnek, ugyan a csütörtöki edzés után jobban érezték magukat, de kérdéses, hogy számíthatok-e rájuk. Wirth Ádám sem tudott velünk dolgozni a héten, miképp én magam is lebetegedtem. A Jászberény egy komoly csapat ebben a szezonban, amit az is mutat, hogy már három idegenbeli sikere van, a MAFC, a Vasas és a Paks vendégeként is nyerni tudott. Nyugodt felkészülésük volt a nyáron, nem véletlen, hogy ilyen eredményeket értek el. Egy nagyon veszélyes ellenféllel találkozunk, de természetesen szeretnénk jó eredményt elérni ismételten. Mindent meg fogunk tenni a pályán a győzelemért, függetlenül attól, hogy ki tud majd pályára lépni” – tájékoztatta a SZEGEDma.-hu Nikola Lazic.

Hozzátette, a Szedeáknál egy játékos kiesése is gondot jelenthet, tekintettel arra, hogy nem túl hosszú a kispad, így aztán bízik benne, hogy mindenki felépül vasárnapra. “Megpróbálunk minél több játékost beépíteni a csapatba, de amikor olyan kulcsember esik ki, mint Lilov vagy Juhos, az nagy érvágást jelent számunkra. Mindenkire szükségünk van, úgyhogy nem tudunk mást tenni, mint reménykedni. Egyértelmű, hogy három győzelem után jobb hangulatban tudunk készülni, most pedig ezzel a helyzettel kell megküzdenünk. A Jászberény ellen koncentráltan kell játszanunk az egész meccsen, nagyon jól zónáznak, nem mellesleg támadásban is pompásan teljesítenek. Szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat, de biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz könnyű” – fejtette ki a szerb szakember.

Nyári játékosmozgás a Jászberénynél:

Érkezett: Nemanja Protic (szerb, MZT Szkopje – Macedónia), Brent Arrington (amerikai, Morehead State University – USA), Brian Williams (amerikai, La-Lafayette – USA), Riley Barker (kanadai, Bohemilk Turi Svitlavy – Csehország), Svetozar Stamenkovic (szerb, BC Prievidza – Szlovákia), Bazsó Brúnó (Falco), Aleksza Brbaklic (szerb-magyar, Alba Fehérvár), Czirbus József (Alba Fehérvár), Stevan Tot (AL Wasl – Egyesült Aram Emírségek, edző)
Maradt: Cseh György, Mándoki Tamás, Ondima Olivér
Távozott: Mike Caffey (Trikala Ariesz – Görögország), Travis Cohn (Andrea Costa Imola – Olaszország), Rastko Dramicanin (BC Prievidza – Szlovákia), Garrick Sherman, Horváth Ákos (Vasas), Soós Gábor (visszavonult), Szögi Ádám (MEAFC), Blaskovits László, Szappanos Máté, Bános Csaba (Budapesti Honvéd), Buzsáki Benc, Nyíri Dániel, Srecko Sekulovic (Falco, edző).

Így játszott a Jászberény legutóbb:

A férfi kosárlabda NB I/A csoport 7. fordulójában: JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK 74-82 (17-21, 14-18, 23-31, 20-12). JKSE: Protic 11/3, WILLIAMS 21, Arrington 12, Cseh 15/9, Barker 4. Csere: Brbaklic 6/3, Czirbus 5, Bazsó. Vezetőedző: Stevan Tot.

A két együttes legutóbbi bajnokiján (2016. április 10.):

JP-TOP COP Jászberény – Naturtex-SZTE-Szedeák 74-53 (20-15, 20-12, 22-13, 12-13). Jászberény, Belvárosi Általános Iskola. Vezette: Papp Péter, Minár László, Surányi Gábor.
Jászberény: Caffey 12/3, Horváth 4, Dramicanin 8, RAKIC 21/12, SHERMAN 16. Csere: Cohn 2, Cseh 4, Soós 2, Szögi 5/3, Buzsáki, Bános, Mándoki. Vezetőedző: Srecko Sekulovic.
Szedeák: Moravcsik, Juhos 6, Ciric 12, Tucker 7/3, Vette 11/3. Csere: Molnár 2, Révész 6, Kiss 6/6, Vágvölgyi, Mike 3/3. Vezetőedző: Nikola Lazic.

A 8. forduló műsora:

MAFC – PVSK-PANNONPOWER 58-92
Falco KC Szombathely – KTE-Duna Aszfalt szombat 18.00
Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE szombat 18.00
Alba Fehérvár – Vasas Budapest szombat 19.00
Zalakerámia ZTE KK – Kaposvári KK vasárnap 17.00
Naturtex-SZTE-Szedeák – JP Auto-JKSE vasárnap 18.00
Sopron KC – Egis Körmend vasárnap 18.00

A 7. forduló eredményei:

Naturtex-SZTE-Szedeák – Sopron KC 88-86
Egis Körmend – MAFC 111-83
JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK 74-82
Kaposvári KK – Alba Fehérvár 72-88
PVSK-PANNONPOWER – Falco KC Szombathely 88-82
Atomerőmű SE – Vasas Budapest 98-77
KTE-Duna Aszfalt – Zalakerámia ZTE KK 62-68

A bajnokság állása:

1. Egis Körmend 5 5 – 439–364 1.000
2. Alba Fehérvár 7 6 1 557–493 0.929
3. PVSK-PANNONPOWER 6 4 2 488–445 0.833
4. Szolnoki Olaj KK 6 4 2 499–474 0.833
5. Naturtex-SZTE-Szedeák 5 3 2 413–383 0.800
6. Zalakerámia ZTE KK 5 3 2 385–390 0.800
7. Sopron KC 7 4 3 574–542 0.786
8. Kaposvári KK 7 4 3 527–543 0.786
9. JP Auto-Jászberényi KSE 7 3 4 501–518 0.714
10. Falco KC Szombathely 6 2 4 512–509 0.667
11. Atomerőmű SE 7 2 5 558–607 0.643
12. KTE-Duna Aszfalt 4 1 3 284–299 0.625
13. Vasas Budapest 6 1 5 471–532 0.583
14. MAFC 8 1 7 589–698 0.563

Előző sztori

Kovács Katalin a SZEGEDma.hu-nak: "Megtaláltam a boldogságomat"

Következő sztori

Labdarúgás: az elvégzett munkában bízik a motivált SZEOL

Legutóbbi hasonló cikkek