Közélet

Készül Szeged Nagy Mesekönyve

Készül Szeged Nagy Mesekönyve

2016. november 30., szerda
Készül Szeged Nagy Mesekönyve
szeged_nagy_mesekonyve_2016

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel november eleje óta várja a Szegedi Városkép és Piac Kft. a szegedi és Szeged környéki óvodák legkedveltebb meséit, mellyel hozzájárulnak, hogy a családok, gyermekek már most ünnepi hangulatban tölthessék a hétvégéket.

A meséket hatalmas lapokra nyomtatják, és idén is újra összeállítják belőlük Szeged óriási mesekönyvét, amelyből december 5-től a Szegedi Karácsonyi Hetek ideje alatt minden nap 17 órától fel is olvasnak egy-egy remekművet az Angyal Várban, a Széchenyi téren. A Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája oktatóinak és diákjaiknak köszönhető az óráskönyv borítója.

Gergely Sándor

asztalos és

Dékány Ágota

bőrtárgy készítő szakoktatók vezetésével az iskola tanulói tavaly erre az alkalomra alkották meg az időtálló remekművet, amely reményeink szerint még sok éven keresztül sok gyermeknek okoz majd boldog perceket! Emellett a felolvasások minőségi előadását a Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntes felolvasóinak köszönhetjük. A felolvasások ideje és helye: 2016. december 5-től Karácsonyig minden nap 17:00 és 18:00 óra között a Széchenyi téren található Angyal Várban. A Szegedi Karácsonyi Hetek részletes programja

ITT

található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.