Sport

Kosárlabda: Ivan Lilov is bekerült a kosárlabda All Star-gála keleti kezdőötösébe

Kosárlabda: Ivan Lilov is bekerült a kosárlabda All Star-gála keleti kezdőötösébe

2016. november 22., kedd
Kosárlabda: Ivan Lilov is bekerült a kosárlabda All Star-gála keleti kezdőötösébe
szedeak_falco32_gs

Összesen négy magyar kosárlabdázó kapott helyet a keleti és nyugati kezdőötösben a 25. All Star-gálán, amelyet szombaton rendeznek a budapesti Tüskecsarnokban.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján

Bodnár Péter

, a hazai sportági szövetség (MKOSZ) főtitkára közölte, hogy a mérkőzés szünetében köszöntik és megjutalmazzák az idei kosársikerek részeseit, köztük a jövő évi Európa-bajnokságra veretlenül kijutott férfiválogatottat, az Európa-bajnok 3x3-as női válogatottat, az U18-as Eb-ezüstérmes női csapatot és - a szerdai, szlovákiai Eb-selejtező eredménye alapján - remélhetőleg a női nemzeti együttest is. "Két éve a kosárgálával nyílt meg a Tüskecsarnok, amely kiváló helyszínnek bizonyult" - emlékeztetett a főtitkár.

Szalay Ferenc

, az MKOSZ elnöke bejelentette, hogy a szövetség egymilliárd forintos támogatói szerződést kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel, amely a jelenlegi bajnoki szezonban rendelkezik a klubok reklám- és marketingjogaival. "Ebből az összegből 150 milliót a nemzetközi szereplésre, 850 milliót pedig a klubok támogatására fordítunk" - tette hozzá a szövetség első embere. A kosárgála szervezőbizottságának képviseletében

Kucsera József

elmondta, hogy szombaton a 15 órás kapunyitás után először az U20-as és az egyetemi válogatott csap össze, majd Kelet-Nyugat kerekesszékes mérkőzés következik. A 18 órakor kezdődő főmeccs szüneteiben hagyományosan tripladobó és zsákolóversenyre kerül sor, a nézőket pedig a mérkőzés alatt a Pénzügyőr zenekar is szórakoztatja majd. A kezdőötösök a szurkolók több mint 10 ezer internetes szavazata alapján alakultak ki, a Nyugat csapatát a listavezető Körmend edzőpárosa,

Teo Cizmic

és

Hencsey Tamás

, míg a Keletét a szolnoki

Stojan Ivkovic

és

Pór Péter

irányítja. A cserejátékosokat a trénerek jelölik ki a következő napokban.

A kezdőcsapatok:

Nyugat:

Emanuel Ubilla (Zalakerámia ZTE KK), Darin Govens (Falci KC Szombathely), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Lóránt Péter (Alba Fehérvár), Keller Ákos (Alba Fehérvár)

Kelet:

James Kinney (Szolnoki Olaj), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj),

Ivan Lilov (Naturtex-SZTE Szedeák)

, Svetozar Stamenkovic (JP Auto-JKSE), Matija Poscic (MAFC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.