Fidesz: a szocialisták oktatási rendszere ezermilliárdos adósságba hajszolta a településeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásba a szocialisták által elvett pénzeket, akiknek az oktatási rendszere 1300 milliárdos adósságba hajszolta a településeket – közölte a nagyobbik kormánypárt vasárnap az MTI-vel.

A Fidesz, Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP fővárosi elnökének az iskolák államosítást óriási hibának nevező aznapi sajtótájékoztatójára reagálva közölte, hogy a baloldal az iskolák fenntartását az önkormányzatokra hárította, de az oktatásra szánt pénzeket folyamatosan csökkentette, ezzel eladósította és csaknem csődbe vitte a településeket.

Kiemelték, hogy az iskolák fenntartásával kapcsolatos vitát a Köznevelési Kerekasztalnak köszönhetően sikerült rendezni, az állam ma felelősséget vállal az iskolák fenntartásáért, fejleszti az iskolákat és tantermeket, tornatermeket, tanuszodákat épít.

Hozzátették: a kormány a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus béremelési programot, valamint ingyenes tankönyvellátási és gyermekétkeztetési programot biztosít. Az oktatásra fordított költségvetési támogatás jövőre 455 milliárd forinttal lesz több, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben.

Előző sztori

Nemzeti minimum legyen az áldozatokra, hősökre való emlékezés

Következő sztori

Labdarúgás: egygólos meccsen gyűjtötte be a három pontot a HFC