Közélet

Ég az első gyertya Szeged adventi koszorúján + FOTÓK

Ég az első gyertya Szeged adventi koszorúján + FOTÓK

2016. november 27., vasárnap
Ég az első gyertya Szeged adventi koszorúján + FOTÓK
advent_elso_gyertya08_gs

Gondoljunk azokra, akik nem tehetik meg, hogy nagy és drága ajándékokat vegyenek karácsonykor, s az ünnepek alatt csillapítsuk lelki szomjunkat is - üzente a szegedieknek Kiss-Rigó László megyés püspök, aki Botka László polgármesterrel gyújtotta meg az első gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap délután a Dóm téren.

A Dóm téri karácsonyi vásár forgatagában lobbant fel a szegedi adventi koszorú első gyertyájának lángja, melyet az egyház képviseletében Kiss-Rigó László megyés püspök, Szeged nevében pedig Botka László szocialista polgármester gyújtott meg. A megyés püspök azt kívánta, az ünnepi fényekbe öltözött városban sétálva a szegediek gondoljanak azokra a családokra is, akik nem engedhetnek meg maguknak fényűző karácsonyt. Azt mondta, az igazi boldogság a lelki szomjúság csillapításával érhető el, ezért arra kérte őket, legyenek szolidárisak az ünnepek alatt is. Úgy folytatta, az ünnepek közeledtével egyre több szeretetet adunk és kapunk. Botka László megjegyezte, felelősek vagyunk egymásért, különösen igaz ez az ünnepek alatt. Ennek szellemében cselekedik számos szegedi civil szervezet, karitatív tevékenységüknek sok nélkülöző család látja hasznát. A megyés püspökkel együtt boldog karácsonyt kívánt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.