Közélet

Alkotmánybírókat választ a parlament

Alkotmánybírókat választ a parlament

2016. november 20., vasárnap
Alkotmánybírókat választ a parlament
parlament38_gs

Öt napot ülésezik az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden négy alkotmánybírót választhatnak, továbbá Sulyok Tamást nevezhetik ki a testület elnökének a kormánypártok és az LMP megállapodásának eredményeként. A parlament négy politikai vitát is tart a kabinet, valamint a három ellenzéki frakció kezdeményezésére.

Az ülés ezúttal is hétfőn, 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amelyeket az interpellációk követnek két órában, majd azonnali kérdések hangozhatnak el. Az első ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett javaslatok utolsó vitáit bonyolítják le a bizottsági összegző jelentések tárgyalásaival. Kedden 16 előterjesztésről szavaz a Ház az új alkotmánybírók megválasztása előtt. Ekkor fogadhatják el például az igazságügyi miniszter új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatát, és döntés várható a kormány őszi adócsomagjáról is, amellyel a nemzetgazdasági tárca a köztehercsökkentést és a versenyképesség növelését, továbbá az adóbürokrácia csökkentését szeretné elérni. A képviselők emellett szavaznak oktatási és egészségügyi témájú törvénymódosításokról is, valamint a dohánytörvény elektronikus cigarettákra is kiterjedő szigorításáról. A parlament ezt követően választhatja meg az Alkotmánybíróság hiányzó tagjait, miután a Fidesz, a KDNP és az LMP a héten megegyezett a jelöltekről. A három frakció jelöltjei:

Marosi Ildikó

, a Kúria bírája,

Horváth Attila

jogtörténész,

Schanda Balázs

, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője és

Szabó Marcel

, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes. A testület elnökének

Sulyok Tamás

alkotmánybírót, az Ab jelenleg elnöki jogkört gyakorló elnökhelyettesét választhatják meg. Az Alkotmánybíróság tizenöt tagját az Országgyűlés választja meg az összes képviselő kétharmadának szavazatával, tizenkét évre. A testület elnökét is a parlament választja az alkotmánybírók közül. Az Ab létszáma tavasszal csökkent 11-re, az elnöki tisztség pedig jelenleg nem betöltött, jogköreit Sulyok Tamás elnökhelyettes gyakorolja. Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. A keddi szavazásokat követően egyebek mellett az iskolaszövetkezeteket, valamint a szakképzést érintő törvénymódosítások általános vitái kerülnek napirendre. Szerdán tizenegy javaslatot tárgyalnak, köztük a Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztését a hivatalos statisztikáról szóló új törvényről, továbbá az LMP kezdeményezésére politikai vitát tartanak a munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről. Az Országgyűlés a második héten a megszokottól eltérően nem egy, hanem két napon is ülésezik. Hétfőn a kérdések és azonnali kérdések után a 2014-2020 között Magyarországnak járó uniós források felhasználásról tartanak vitát a kormány kezdeményezésére, míg kedden az MSZP szorgalmazására a közoktatás helyzetéről, a Jobbik indítványára pedig a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről tárgyalnak a képviselők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.