Gazdaság

Agatha Christie és Babits kézjegye az idei szegedi könyvárverésen + FOTÓK

Agatha Christie és Babits kézjegye az idei szegedi könyvárverésen + FOTÓK

2016. november 4., péntek
Agatha Christie és Babits kézjegye az idei szegedi könyvárverésen + FOTÓK
konyvarveres017kf

A szegedi könyvárverés tételeit néztük meg. Több mint 600 tárgyra licitálhatnak az érdeklődők. Az első ajánlatok már megérkeztek a szombaton tartandó aukció könyveire, plakátjaira, nyomtatványaira.

„Még Kuala Lumpurból és Vancouverből is kaptunk az utóbbi években vételi megbízást” – idén 18. alkalommal rendezik meg a szegedi könyvárverést november 5-én. Az aukciót szervező

Jakó Csaba

telefonja folyamatosan csörgött miközben beszélgettünk, újabb és újabb vételi ajánlatok érkeztek, amelyeket gondosan könyvelni kell. A Vitéz utcai Dekameron Antikvárium vezetője úgy gondolja, idén sem lesznek híján külföldi érdeklődőknek, mert a sokak által kedvelt krimiszerző,

Agatha Christie

1975-ös levele is a kalapács alá kerül. A géppel írt lap alján az angol írónő saját kezű aláírása olvasható. Az egykor a szegedi egyetemen tanító

Pósa Péternek

küldött levél 50 ezer forintról indul. Az antikvárius megszállott gyűjtőként jellemezte az Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszék egykori oktatóját, aki

Friedrich Dürrenmatt

és

Georges Simenon

kézjegyével ellátott könyvekkel is rendelkezett. Ugyanebből a hagyatékból származik több

Babits-kötet

is – Pósa a Nyugat költőjének verseit is kedvelte. A szekszárdi születésű lírikus két fotója is licitálás tárgyát képezi. A A legtöbb aláírás - szám szerint 40 darab - egy angol repülőgépes könyvben olvasható, a szignók II. világháborús magyar, német és angol pilótákhoz köthetőek. Az árverési katalógus összesen 618 tételt sorol fel, új kategóriák is megjelentek, idén először külön szekciót kapott az autós és motoros szakirodalom. A könyvek mellett fényképeket, festményt és aprónyomtatványokat is találtunk a füzetben. Ez utóbbiak közé azonban nem csak az évforduló miatt aktuális ’56-os röplapok tartoznak, hanem az ezeknél jóval nagyobb darabok is. Valószínűleg az idősebb korosztály még emlékszik azokra a gyógyszertárak, körzeti rendelők falán található rajzos plakátokra, amelyek az alkohol veszélyeire, vagy az egészségmegőrzés fontosságára figyelmeztetnek. A ma már viccesnek ható, 1960-as évekből származó képek Jakó Csaba szerint akár egy romkocsma falán is jól mutatnának. Egy-egy plakáthoz 12 ezer forintért is hozzájuthatunk egy kis szerencsével.

konyvarveres012kf

Az árverés szervezője a dedikált és aláírt könyvek mellett felhívta a figyelmünket

Buday György

hagyatékára is. Ez csupán néhány kötetet jelent, mégis meglepetést okozott, mert az 1930-as évek második felében Angliában letelepedett grafikus könyvtárát rokona az 1960-as években a múzeumnak adományozta. Az ötven évig lappangó könyvek közül többet a művész aláírt. Az avantgárdhoz köthető tételek a mostani árverésről sem maradhatnak el,

Bortnyik Sándor

Kártyázók című alkotása 140 ezer forintról indul, ez a legmagasabb kikiáltási ár. A téma iránt ma jelentős az érdeklődés, egy emigráns Kassák-kiadvány az induló árhoz képest 14-szeres összegért talált gazdára néhány évvel ezelőtt. A magasnak számító leütési árak miatt már nemcsak Szegedről, vagy a Dunántúlról érkeznek tételek, hanem Budapestről is, habár a fővárosban több neves aukciósház működik. Jakó Csaba úgy érzi, ez a könyvárverés és a szervezők munkájának elismerése. Cikkünk olvasása után pedig érdemes körülnézni. Lehet az Ön polcán is lappang egy rejtett könyvkuriózum. Vagy éppen az aukciós katalógusban találja meg, hogy mi hiányzik onnan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.