Közélet

657 méternyi babakocsibarát járda épülhet 2017 őszéig Bordányban

657 méternyi babakocsibarát járda épülhet 2017 őszéig Bordányban

2016. november 3., csütörtök
657 méternyi babakocsibarát járda épülhet 2017 őszéig Bordányban
bordany

Bordány Nagyközség Önkormányzata az elmúlt napokban tartott testületi ülésén döntött a Közösségi Járdaépítési Programra benyújtott kérelmekről.

Az előzetesen várt támogatási igénynél is nagyobb mennyiségű kérelem érkezett a lakóktól, összesen 78 család, 1741,5 méter járda építésére és felújítására pályázott, amely az előzetesen meghatározott keret több, mint négyszerese volt. A döntésnél a képviselők a program eredeti célkitűzéseit próbálták figyelembe venni, azaz olyan új, jelenleg még járdával nem rendelkező szakaszokon történő építéseket támogatni, ahol a lakók, szomszédok összefogásával nagy, összefüggő szakaszok elkészültére kerül sor. A program nem titkolt további célja az, hogy tovább erősödjön a bordányi családok együttműködése, összefogása és természetesen közösségi szemlélete is. A képviselő-testület a 2016. évben elkülönített 1.000.000 Ft-os költségvetési keretet figyelembe véve a Bartók Béla utcában 227 méter, a Toldy utcában 117 méter, míg a Széchenyi utcában 56 méternyi járdaépítését tudta támogatni (A járdát 2017. május 31-ig kell megépíteniük a lakóknak). A lakók hivatalos kiértesítésre a holnapi napon kerül sor, a pályázó közösségek vezetőivel pedig a jövő héten történik a szükséges megállapodások aláírása, ezt követően pedig a családokkal történő időpont egyeztetést követően szállítják ki a támogatásként nyújtott sódert és cementet. Mivel nem várt nagyszámú igénylés érkezett, ezért a testület a jövő évi költségvetésében is javasol elkülöníteni 1 millió forintos keretet, a most beérkezett, de a keretösszeg kimerülése miatt nem támogatott pályázatok közül az alábbi utcákat pedig már most támogatásra javasolja. Járda épülhet a Tessedik utca páros oldalán hiányzó szakaszokon, a Deák téren, az Erkel utca egyik felén, valamint a Dudás és Rákóczi utcában is (Itt a munkálatokat 2017. március 1. és szeptember 30. között kell elvégezni). Ez összesen újabb 257 méter új járda építését eredményezné, a jövő évre fennmaradó keretre pedig 2017. februárjában írnak ki újabb pályázatot. Nagyon sok olyan pályázat érkezett be a bordányi családoktól, ahol jelenleg ugyan van járda, de felújításra szorul, ezért a képviselő-testület a jövő évi költségvetés elfogadásáig komplex programot dolgoz ki annak érdekében, hogy ezek a szakaszok is hamarosan megújulhassanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.