Közélet

Több közlekedési törvényt módosítana a kormány, biztonságosabbá tennék a használt járművek vásárlását

Több közlekedési törvényt módosítana a kormány, biztonságosabbá tennék a használt járművek vásárlását

2016. október 28., péntek
Több közlekedési törvényt módosítana a kormány, biztonságosabbá tennék a használt járművek vásárlását

A használtjármű-vásárlás biztonságának növelése érdekében ingyenesen elérhető új szolgáltatást alakítana ki a kormány, a jármű-életút adatszolgáltatás lehetővé tenné a járművekkel kapcsolatos, több szerv által nyilvántartott adatokból minden lényeges lekérdezését egy felületen keresztül.

A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint az állampolgárok díjmentesen juthatnak hozzá az adatokhoz egy adatigénylési folyamat keretén belül. A módosítással lehetővé válik, hogy egy informatikai platformon legyenek lekérdezhetőek egyebek mellett a jármű forgalomban tartásával kapcsolatosan keletkezett műszaki, környezetvédelmi, közlekedésbiztonsági, javítási, gépjármű-felelősségbiztosítási adatok. A törvényjavaslat általános indoklása szerint az ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművek nincsenek forgalomba helyezve, ezért nincs róluk közhiteles központi nyilvántartás, így azonban ezekről a járművekről, illetve a rendszámtábla jogosultjáról nincs lehetőség adatot szolgáltatni. Az ideiglenes rendszámtáblákról vezetett központi nyilvántartás létrehozásával a rendvédelmi szerveknek, a parkolási társaságoknak és az útdíjfizetésre jogosult szervezeteknek a jövőben lesz lehetőség adatot szolgáltatni az ideiglenes rendszámtáblák jogosultjairól, így várhatóan az ideiglenes rendszámtáblákkal elkövetett visszaélések is csökkennek - áll a javaslatban. Módosítaná a javaslat a vasúti közlekedésről szóló törvényt is, annak érdekében, hogy a Magyarország területén található vasúti rendszerek biztonsági berendezéseire, műszaki adataira, stratégiailag fontos csomópontjaira, vasúti járművekre vonatkozó adatok ne legyenek bárki számára hozzáférhetőek. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításának célja, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. által a főváros közigazgatási határán kívül beszedett és a közlekedési szolgáltatóknak - Volánbusz Közlekedési Zrt., BHÉV Zrt. - átadott bevétel után a szolgáltatók igényelhessék a szociálpolitikai menetdíj-támogatást. A javaslat a kisajátítási eljárások és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások megvalósításához szükséges eljárások során is megfogalmaz egyszerűsítési szabályokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.