Közélet

Szegedi Fidesz: Egy eltussolt baleset – az 1950-es évek története Szegeden, 2016-ban

Szegedi Fidesz: Egy eltussolt baleset – az 1950-es évek története Szegeden, 2016-ban

2016. október 21., péntek
Szegedi Fidesz: Egy eltussolt baleset – az 1950-es évek története Szegeden, 2016-ban
szentgyorgyi_pal2_gs
Szentgyörgyi Pál MSZP-s alpolgármester balesete kapcsán intéz kérdéseket a Fidesz helyi szervezete a városvezetés felé. Közleményüket alább olvashatják.

"2016. október 12-én délután baleset történt Szegeden a Boldogasszony sugárút és a Liliom utca kereszteződésében. Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati gépkocsija ütközött a szintén közösségi tulajdonban lévő, SZKT-s villamossal. Mondhatnánk, előfordul az ilyen, bár az adott helyszínt ismerve nehezen képzelhető el normális, jogszabályszerű járművezetői magatartások mellett a baleset. A történetben nem az a hírérték, hogy

Szentgyörgyi Pál

MSZP-s alpolgármester vezette a városi gépkocsit, és okozta a balesetet, hanem a már elfeledettnek hitt, ám ezek szerint a baloldali vezetésű Szegeden máig létező kommunista módszertan felbukkanása, ahogy elfedték, eltussolták a balesetet. Az üggyel kapcsolatban kérdéseinket szemtanúk egybehangzó állítása alapján tesszük fel. Igaz-e, hogy az ütközésnek akkora volt az ereje, hogy az önkormányzati Škoda futóműve kiszakadt, a becsült kárérték 2,5 millió forint, s a totálkár határáig roncsolódott a gépjármű? Igaz-e, hogy

Majó-Petri Zoltán

SZKT-igazgató

Németh Zoltán Ádámmal

, a százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég egyik vezető szakemberével perceken belül a helyszínre érkezett és intézte a tények elfedését? Igaz-e, hogy az alpolgármestert felkísérték a villamosra, majd pánikszerű gyorsasággal egy kék színű autóba rakták be, mely perceken belül elhagyta a helyszínt? Igaz-e, hogy az SZKT pókautója szállította el a súlyosan sérült önkormányzati gépjárművet, szintén a baleset után, a lehető legrövidebb időn belül? Az SZKT baleseti helyszínelői elvégezték-e munkájukat, készült-e jegyzőkönyv az esetről? Ki döntött arról, hogy nem hívnak rendőrt és megpróbálják elfedni a baleset tényét, s körülményeit? Hány ilyen típusú, súlyú baleset történt Szegeden az SZKT-nál, valamint Szeged Önkormányzatánál az elmúlt egy évben? Napi gyakorlat-e a városházán a kínos ügyek ilyen stílusban történő intézése? Számtalan további kérdést lehet feltenni az ügy kapcsán, de ezek közül a leglényegesebb: miért gondolja a városvezetés, hogy egy ilyen eseményt el lehet titkolni, s ha nem voltak a járművezetők valamilyen szer befolyása alatt, vagy nem sértettek meg súlyosan közlekedésbiztonsági előírásokat, akkor miért próbálták az ötvenes évekből ismert módszerek alapján eltussolni a történteket? Miért nem törekedtek rá, hogy megnyugtatóan tisztázzák a közvéleményt érintő és érdeklő részleteket, s elejét vegyék bármiféle szóbeszédnek, kínos feltételezésnek? Mindezt elintézhették volna egy korrekt, szondázással egybekötött rendőrségi helyszíneléssel – de valamilyen okból nem tették... A szegedi Fidesz a baleset részletes kivizsgálását kéri mind az önkormányzattól, mind az önkormányzat cégétől, illetve tájékoztatást kérünk a városi tulajdonú járművek használatát illetően is" - áll a Fidesz szegedi szervezetének sajtónyilatkozatában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.