Nem kértek a marxista filozófia oktatásából az egyetemisták 1956-ban + FOTÓK, VIDEÓ

Az 1956-os emléknapon Trócsányi László miniszter is előadást tartott. A 60 évvel ezelőtti joghallgatók, kari oktatók jelentős szerepet játszottak az 1956-os forradalom szegedi eseményeiben. Délután a hallgatók kaptak szót, ezután könyvbemutató, filmvetítés és beszélgetés is várta az érdeklődőket.

„Különleges alkalom, különleges megtiszteltetés egy konferencia megnyitása a forradalom 60. évfordulóján. Végül a világtörténelem ránk zúdult, a keleti óriás, eltiporta a forradalmat” – fogalmazott a mai 1956-os emléknap megnyitóján

Balogh Elemér

professzor, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. Párhuzamot vont az akkori és a mostani események között, ma a kari HÖK és néhány hallgatói szervezet együttműködésének köszönhető a rendezvény, így az ő szerepe is jelképes, mint 1956-ban az akkori oktatóké. Október 13-át a jogi kar 1956 emlékének szentelte. A délelőtti emlékkonferencián a professzorok adtak elő, majd délután a hallgatók mutatják be pályamunkáikat. Ezt követően könyvbemutató, filmvetítés és beszélgetés is várja az érdeklődőket.

A MEFESZ mintát jelentett az egész ország számára

„Két tényezőt kell figyelembe venni a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ) megalakulásával kapcsolatban. Az első az, hogy egy egyetemi városról van szó, sok értelmiségivel. Másodikként pedig látni kell, hogy megváltozott a közigazgatási helyzete a városnak 1945 után, elveszítette függetlenségét, már nem törvényhatósági jogállású város, csupán egy megye alá besorolt település, amelyben a jugoszláv helyzet miatt sok fejlesztés elmaradt: 1950 és 1957 között nem épültek lakások, nem történt nagyipari fejlesztés” – vélekedett

Marjanucz László

docens, a bölcsészkar oktatója. Az állam viszonya ebben a korszakban sajátosnak tekinthető az egyetemhez, egyetemi ifjúsághoz, mert a rendszer potenciális támogatót látott a hallgatókban. Emiatt vezették be a marxizmus oktatását, ami nem tetszett a diákoknak a sulykolás miatt, a testnevelést, a honvédelmi oktatást (militarizálás jegyében). Ezek az intézkedések azonban sértettek az egyetem autonómiáját. Folyamatosan jelentéseket követelt a pártvezetés a hallgatók társadalmi összetételéről. Céljuk a már bent lévő „ellenséges hallgatók” eltávolítása volt, sőt, a bekerülést meg akarták akadályozni. Erre külön szabályzatot is létrehoztak. Például a Természettudományi Kar DISZ-vezetője (Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a KISZ elődje) szerint 20 X-es, azaz ellenséges elemnek minősülő hallgató volt, az államvédelem szerint 50 – a fel nem derített 30 főt a forradalom után felrótták a helyi kommunista vezetőknek. https://www.youtube.com/watch?v=jjqRSKgntqc Magánbeszélgetésekben – kollégiumi szobákban – már 1953-ban felvetették Erdély kérdését a diákok, a gyógyszerésznek tanulók pedig április 4-én nemzeti színű szalaggal vonultak fel, ezeket a cselekményeket rendszerellenesnek ítélték meg az illetékesek. A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. kongresszusát követően országosan és Szegeden is lendületet kapott a szabad gondolkodás, beleértve a párt szervezeteit is, így városunkban az Írószövetséget.

Vajda László, Vajtai István

visszavételét elhatározták, őket 1953-ban zárták ki az egyetemről, de most újra dolgozhattak az irodalomtudományi tanszéken. Létrejött a Petőfi Körhöz hasonló József Attila Kör Szegeden. Rajk temetése újabb löketet adott: röplap, szerzők az orosz nyelv fakultatívvá tételét szorgalmazzák, azt szeretnék, ha lenne idegennyelv-oktatás, de szabadon lehetne választani bármelyiket. Azt szerették volna, ha követeléseik el nem fogadása esetén sztrájkot tartanának október 22-én, azaz a diákok nem mennének be orosz órára.

Lejtényi András

és

Kiss Tamás

jött rá arra, hogy ez szűk, legyenek olyan követelések, amelyek ennél több egyetemistát érintenek. Megfogalmazódott bennük, hogy petíció helyett tényleges cselekvést hajtsanak végre, azaz önálló, független, diákszervezetet hozzanak létre, ebben első Szeged.

Baróti Dezső

rektor segítségét kérték, aki nehéz helyzetben volt. Úgy döntött, nem foglal állást, illetékesség hiánya miatt, de nem is utasította el kérést, így már a folyamatot nem lehet megállítani, a joghallgatók általános diákgyűlést hirdettek október 16-ra. Jóindulatú oktatók figyelmeztették a hallgatókat, hogy szándékukat mondják el a nómenklatúrának, ezt megtették Kissék. A forradalom utáni perben a DISZ-vezetők tanúk, a MEFESZ-esek vádlottak voltak. A DISZ-esek azt állították, hogy azt mondták, a követelésekkel kell foglalkozni, de majd ők megoldják. Azt is mondták a hallgatóknak, hogy előbb a Belügyminisztérium beleegyezés kell a szervezés megkezdésébe, de Lejtényi András erre azt válaszolta, hogy előbb demokratikusan megalakítják a hallgatókkal a MEFESZ-t, aztán terjesztik fel jóváhagyásra. Ismert, hogy végül csak az előbbi valósult meg…

Az '56 után életfogytiglanra ítélt Perbíró József megérhette a rendszerváltozást

„Nem vagyok könnyű helyzetben, 1956-ban születtem – szüleimtől, olvasmányaimhoz kötve vannak információim a forradalomról” – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter. Előadásában

Perbíró József

’56-os forradalmárt, a mezőgazdasági és munkajogi tanszék vezetőjét akkori mutatta be. Több más oktatóval – mint

Martonyi János

(a volt külügyminiszter édesapja) – ellentétben ő nem volt Kolozsváron oktató, más utat járt be. Perbíró egyszerű családból származott, mindent megtett a kitörésért, már az érettségi után – tanulmányai mellett dolgozott. 1937 és 1941 között katonai szolgálatot kellett ellátnia, 1946-ban szerezhette meg magántanári végzettségét. 1946-tól Egerben Szent István Katolikus Magyar Egyetem kereskedelmi és váltójogi tanszékének vezetője volt, majd 1949 után miután megszűnt az intézmény, Szegedre került, szegedivé vált. Részt vett a munkajog kodifikálásában az 50-es években, azaz a közéletben is szerepet vállalt. A fiatal Perbíró jó kapcsolatot alakít ki a hallgatókkal, így Kiss Tamással is. Kiss volt az, aki levelet kapott október 13-án arról, hogy lépni kellene az orosz nyelv tanítása ellen. Az ezzel kapcsolatos szervezkedésbe a hallgatók vonták be Perbírót, valószínűleg azért, mert róla azt gondolták, hogy képes bizonyos ügyeket hatékonyan képviselni. Az egyetemi oktató vezette le azt a programalkotó MEFESZ-gyűlést, amelyen részt vett a rektor, rektorhelyettes is. Itt egyre radikálisabb követelések fogalmazódtak meg, Perbíró próbálta moderálni a beszélgetést, ami nem volt nevezhető könnyű feladatnak. Október 23-án még tanítottak az egyetemen. A forradalmi bizottságban való részvételre a rektor kérte fel, de az események előrehaladtával maga Perbíró is egyre jobban hitt is a forradalomban. Tevékenységét nehezítette, hogy egyensúlyozni kellett a Párt és a karhatalom embereivel folytatott tárgyalásokon, hogy elkerüljék a vérontást. Miközben egyre több feladatot vállalt át.

Szolcsányi János

orvosprofesszort, akadémikust idézte Trócsányi: a MEFESZ azzal, hogy szétvitte a követelések és a szerveződés a hírét a többi egyetemnek, hasonló szerep vállalt, mint a Pilvax fiataljai 1848 márciusában.

Perbírón keresztül Trócsányi megemlékezett az egyetlen szegedi tragikus eseményre is. „A Takaréktár utcánál már láttam a felvonulók szakadatlan sorát, a Széchenyi téren pedig a kordont vont katonaságot, amely lábhoz tett fegyverrel fenyegető helyzetet mutatott. Rohanva érkeztem az egyetemi tanács ülésére. Majdhogynem lihegve mondtam el, milyen veszélyes helyzet van alakulóban. Gyorsan döntöttünk. Én vállaltam a fegyveres beavatkozás megakadályozását, Baróti Dezső, az egyetem rektora,

Nyíri Antal

, a bölcsészkar dékánja és

Korpássy Béla

, az orvosi egyetem dékánja pedig felkerekedtek, hogy a menet élére állva valamiképpen megakadályozzák a tömeg és a katonaság összecsapását.

Halász Gyula

főhadnagy jelentkezett, és felsőbb parancsra hivatkozva azt válaszolta: ha a tömeg áttöri a kordont, ő végrehajtja a lövésre szóló parancsot. Mire én visszarohantam az egyetemre, a Széchenyi téren már minden a feszültség tetőfokán állott. Megtudtam, hogy az egyetemiek álltak a tömeg élén, s kezüket csatárláncként egybefogva megkísérelték a Takaréktár utcának a Széchenyi téri torkolatában a tömeget visszatartani, hogy ne menjen neki a csőre töltött fegyvereknek. Hasztalan, a tömeg előrenyomult, a figyelmeztető lövés eldördült” – írta memoárjában. Végül egy – valószínűleg gellert kapott - golyó megölte

Schwartz Lajos

munkást.

Halász Előd

és

Szőkefalvi-Nagy Béla

mellett Perbíró József is az egyetemi forradalmi tanács tagja lett, megválasztották. Az oroszok bevonulása után elfogták a jogi kar oktatóját, de pár nap után elengedték, a forradalmi-városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, majd elnökhelyettese 1957 februárjáig. Ezt követően újból letartóztatták, előbb 15 évre, majd életfogytiglanra ítélték, 1963-ban amnesztiával engedték ki. Később revizor dolgozik, de még megélhette a rendszerváltást, s mesélhetett az egyetemen is élményeiről.

Az „egyes tanuló” professzor, aki „nem mártott be” senkit

Bónis György

alakjáról Balogh Elemér beszélt. „1983-ban diplomát szereztünk Homoki-Nagy Máriával, s maradtunk a jogtörténeti tanszéken. Akkor nem tudtuk, hogy a tanszék volt vezetője, Bónis György ekkor vetette papírra emlékeit” – emlékezett vissza a dékán. Az '56-os oktató történelmi család sarja volt, valamennyi iskoláját egyesekkel végezte el, ami akkoriban a legjobb érdemjegy volt, ezért kormányzói gyűrűt kapott. Már 26 évesen professzor Kolozsváron, ami kivételes karriert jelentett, egy kiváló oktatóról, szakemberről beszélhetünk. Elég markáns véleménye volt kollégáiról,

Dezső Gyulát

szenilis marhának nevezte,

Schultheisz Emilt

viszont kiváló embernek tartotta. A szovjet tudományos minta átvételével kandidátussá nevezték ki. Emlékirataiban nem egy egyetemhez, tudományos élethez kapcsolódó érdekességet írt le, például

Montesquieu-ről

tartott kissé lázító hangvételű előadást 1955-ben. Az egyetemi forradalmi bizottság tagja volt, többek között kiküldték lecsendesíteni a diákokat. Barótit alig bírták visszatartani: előbb üdvözlő táviratot akart küldeni a varsói egyetemre, azt követően pedig el akart bocsátani két oktatót. E listához Bónis és Perbíró még két jogi kari oktatót javasol –

Antalffy Györgyöt, Kovács Istvánt

. Hangsúlyozta azonban, a becsületes kommunisták ellen nem kell fellépni. Szintén a forradalom alatt ment fel egyetemi küldöttséggel Budapestre, de ott

Kádárt

nem érték el, csupán

Hont Ferenccel, Kállai Gyulával

tárgyalhattak. Akkor a későbbi miniszterelnök azt mondta, hogy ez a mi forradalmunk... valószínűleg ezt később igyekezett elfelejteni. Bónis ellen is elrendelték a fegyelmit 1957 nyarán, de csak a vizsgaidőszak végén tették ki. Mások bemártása nélkül tett vallomást, a politikai tiszt azt mondta, hogy ha sok ilyen ember lett volna, nem mennek semmire.