Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: szoros meccsen maradt alul a Vác ellen a SZEOL

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szeol_sc_vac_fc09_gs

Bár jól védekezett, de egyetlen gól megpecsételte a SZEOL SC sorsát a Dunaújvárosban lejátszott, Vác elleni mérkőzésen: Tóth Ákos együttese tizedik vereségét szenvedte el az NB II-ben.

A szegediek a múlt heti, Csákvár elleni hazai vereséget követően a Vác otthonában próbáltak meg javítani: a túloldalon a kezdőben kapott helyet a klub saját nevelése, Dlusztus András, míg a SZEOL kezdőcsapatában először lehetett ott a nyáron igazolt Vágó Levente-Búrány Zoltán páros, utóbbi ráadásul első alkalommal tudott pályára lépni régi-új együttesében.

Rácz László távoli lövésével indult a meccs, majd szintén ő fejelt össze Dlusztus Andrással, akit negyed óra elteltével le kellett cserélni. Az első 45 perc során többet volt a labda a SZEOL-nál, és bár a Vác előtt adódott egy-két helyzet, de az történt a pályán, amit a szegediek akartak – mi több, Vágó Levente szöglet utáni visszafejelt labdájánál akár komolyabb ziccerbe is kerülhetett volna a SZEOL. Fél óra elteltével közel állt a vezetés megszerzéséhez a Vác, de a Mátyás Zsolt lövése utáni kipattanót Kákonyi Richárd nem tudta ellőni Dongó mellett.

A szünetben kettős cserét eszközölt a hazai együttes, amely továbbra is irányította a meccset, de a szegedi védelem jól állta a sarat: egészen az utolsó negyed óráig, amikor egy jobb oldali beadás után Niedermüller Ákos lőhetett közelről, akinek külsős lövése a jobb alsóban kötött ki. A hátralévő időszakban ugyan próbálkozott a SZEOL, de az egyenlítés nem jött össze, így bár szoros meccset tudott játszani a váci együttessel, de ezúttal is alulmaradt, és így a tizedik vereségét szenvedte el az NB II-ben.

A SZEOL SC számára a következő hét két mérkőzést tartogat: előbb szerdán 13.30-tól a szintén másodosztályú Sopron ellen vív kupameccset Tóth Ákos együttese a SZVSE-stadionban, majd vasárnap szintén 13.30-tól a Zalaegerszeget fogadja hazai környezetben.

Labdarúgó NB II, 14. forduló

Vác FC – SZEOL SC 1-0 (0-0)
Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Mohos Milán)
Vác: Szentpéteri – Hegedűs, Kákonyi, Nagy R. (Tóth B. – a szünetben), Tóth G., Gulyás, Dlusztus (Görgényi, 14′), Bajati (Majoros – a szünetben), Tóth F., Mátyás, Niedermüller. Vezetőedző: Nagy Tibor.
SZEOL: Dongó – Ikonomu, Gajág (Buzási, 72′), Vágó, Grünvald, Kéri, Rácz, Puskás (Beretka, 77′), Búrány (Forró A., 65′), Harsányi, Péter. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gól: Niedermüller (74′).
Sárga lap: Gulyás M. (44′), Majoros (54′) ill. Ikonomou (32′), Rácz L. (44′).

Tóth Ákos: “Az első félidőben jól és összeszedetten játszottunk, a mi akaratunk érvényesült, aztán a Vác minőségi cserét tudott végrehajtani, nálunk pedig kényszerűségből kivált Búrány Zoltán és Gajág Gergő, ez pedig döntőnek bizonyult, amikor megkaptuk a gólt, onnantól már nem volt esélyünk a pontszerzésre.”

Kommentek

Sport

Az EHF megbüntette a MOL-Pick Szegedet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Vardar elleni meccsen kialakult tömegjelenet miatt.

Tovább olvasom

Sport

Bánhidi Bence: Egyelőre nem tudom, mi történt velünk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegediek beállójával elemeztük a Veszprémben történteket.

Tovább olvasom

Sport

Kiütéses vereséget szenvedett a MOL-Pick Szeged Veszprémben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A MOL-Pick Szeged 35-24-re kikapott a Telekom Veszprém otthonában a K&H Liga döntőjének első mérkőzésén.

Tovább olvasom

Aktuál