Sport

Labdarúgás: véget ért a Magyar Kupa a SZEOL számára + FOTÓK

Labdarúgás: véget ért a Magyar Kupa a SZEOL számára + FOTÓK

2016. október 26., szerda
Labdarúgás: véget ért a Magyar Kupa a SZEOL számára + FOTÓK
szeol-sopron008kf

Ugyan sikerült egyenlítenie a SZEOL-nak a Sopron ellen, de a msáodik félidőben már nem tudott eredményesen futballozni Tóth Ákos együttese, amely így búcsúzott a Magyar Kupától.

Öt helyen is változtatott a mezőnyben a Sopron elleni kupamérkőzésre a SZEOL SC vezetőedzője,

Tóth Ákos

: a szerdai találkozón a legjobb 32-be kerülés volt a tét, a szegediek pedig azt a Sopront fogadták, amellyel szemben idegenben 1-1-s döntetlent tudtak játszani még szeptember közepén - ez az eredmény most a hosszabbítást jelentette volna a kupa szabályainak értelmében. Nem is kezdett rosszul a SZEOL, azonban gyakorlatilag az első lehetőséget gólra váltotta a Sopron,

Tóth László

lövését még ugyan oldalra ütötte

Leindler Domonkos

a hatodik percben, azonban az érkező

Gyürki Gergő

elől senki nem tudott felszabadítani, így a két csapat szeptemberi bajnokiján is betalált soproni játékos megszerezte a vezetést a vendégeknek, 0-1. A csúszós, nehéz talajon ezt követően inkább mezőnyjáték folyt, majd negyed óra elteltével egy szép akció végén sikerült egyenlítenie a SZEOL-nak,

Buzási Péter

hagyta ott védőjét és vitte a labdát az alapvonalig, a visszapasszára érkező

Nikola Maksimovic

pedig a bal alsóba passzolta a labdát, 1-1. Sokáig azonban nem örülhetett az iksznek a Szeged, miután

Fazakas Géza

jobbról érkező, lövésszerű beadása a hosszú kapufáról bepattant, így gyorsan újból meg tudta szerezni a vezetést a Sopron. A félidő utolsó negyed órájára felpörgött a játék, a Hűség városának csapata kapufát is szerzett, míg a SZEOL ugyan többször is a széleken vezetett támadások után odakerült

Gelei Vince

kapuja elé, de nem tudta befejezni ezeket az akciókat, így hiába volt kiegyenlített a játék, mégis a Sopron vonulhatott előnnyel a szünetre. A második félidőre már nem jött ki Nikola Maksimovic, akit

Harsányi István

váltott a SZEOL-ban. Csendesen telt a játékrész első fele, igazán nagy lehetőség nem adatott egyik csapat előtt sem,

Beretka Péte

r erősen, keresztbe lőtt labdájánál ugyanakkor Harsányi István kevéssel maradt le a labdáról. Húsz perc elteltével kisebb fölénybe került a Sopron, de nem volt szükség bravúrra Leindler Domonkostól, majd az utolsó negyed órát megnyomták Rácz Lászlóék, és egyre többet kockáztattak, a Sopron pedig inkább a kontrákra koncentrált már ekkor. A rendes játékidő lejárta után

Németh László

előtt adódott a SZEOL legnagyobb gólszerzési lehetősége, de közelről nem tudta Gelei Vince mellett a kapuba lőni a labdát - a legvégén pedig a mindent egy lapra feltevő SZEOL fellazult védelmével szemben könnyen vezethette a labdát a csereként beállt

Garda Géza

, aki nem hibázott Leindler Domonkossal szemben állva ziccerénél, így beállította az 1-3-as végeredményt. Ezzel a SZEOL SC-nek bár volt lehetősége legalább a hosszabbítást kicsikarni, a szerencsésebb Sopron jutott tovább, így a szegediek búcsúztak a Magyar Kupa küzdelmeitől. Tóth Ákos együttese legközelebb október 30-án, vasárnap 13.30-tól a Zalaegerszeget látja vendégül az NB II-ben.

Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző
2016. október 26., 13.30
SZEOL SC
Swietelsky-Soproni VSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Takács Tamás •* Asszisztens: Viczián Mátyás, Pogonyi Ferenc.
1
-
3

Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 7. forduló:

SZEOL SC - Swietelsky-Soproni VSE 1 - 3 (1-2)

Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző. Vezette: Takács Tamás (Viczián Mátyás, Pogonyi Ferenc).

SZEOL:

Leindler - Rácz, Forró, Ikonomu, Mendebaba (Kéri, 69'), Fülöp, Buzási, Németh L., Grünvald, Beretka, Maksimovic (Harsányi - a szünetben).

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Sopron:

Gelei - Kovács G., Fazakas, Zelenyánszki, Szabó L. (Batizi-Pócsi, 54'), Fehér, Popin, Tóth J., Tóth D., Kapacina (Garda, 90'), Gyürki (Erdélyi, 85').

Vezetőedző:

Supka Attila.

Gólszerzők:

Maksimovic (18') ill. Gyürki (6'), Fazakas (25'), Garda (90+3').

Sárga lap:

Maksimovic (31'), Rácz (76') ill. Zelenyánszki (51'), Kapacina (85'), Popin (87'). Tóth Ákos:

"Sajnálom, hogy kiestünk, hiszen úgy gondolom, nem érdemeltünk vereséget. Nagyon olcsón kaptuk a gólokat, mi meg vért izzadunk azért, hogy eljussunk az ellenfél kapuja elé. Két komoly védést is bemutatott a Sopron kapusa. Akik ma játéklehetőséget kaptak, mindent megtettek azért a nehéz talajon, hogy egyenlítsünk. Az egyenlítés helyett a kontrából gólt kaptunk, most ebben a helyzetben vagyunk. Csak úgy lehet ezen változtatni, hogyha elhiszi minden játékos, hogy sikerülhet, és akkor megint mellénk áll a szerencse, ez magától nem fog megoldódni."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+4'
Vége, Takács lefújja: nagyot melózott ma ismét a SZEOL, de második kapott találatát követően nem tudott újra egyenlíteni, a Sopron főleg támadásban volt lendületesebb a szegedieknél, így Supka Attila együttese jutott a legjobb 32 csapat közé.
90+3'
Kitámadott a SZEOL, amely mindent egy lapra feltéve támadott, így ketten vezethették egy szegedi védőre, Garda megtolta, és az ötösről befejezte az akciót - ezzel végképp eldönti, 1-3.
90+1'
GELEI! Hozzáteszi ő is a magáét ma, egy óriási bravúr Beretka lövése után, ez helyezve is volt, erő is volt benne, de a soproni kapus leért a labdára!
90'
Kapacinát lehívja Supka Attila: Garda Géza áll be az utolsó percekre.
87'
Popin pakol oda egyet Kérinek hátulról, teljesen feleslegesen - ez is lap.
85'
Változtat Supka Attila: Gyürki Gergő helyére Erdélyi László áll be.
85'
Kapacina kap sárgát lerántásért.
81'
Nincs már tíz perc sem a rendes játékidőből: persze ez még bőven elegendő idő arra, hogy másodjára is egyenlítsen a SZEOL, de egyelőre ez a forgatókönyv nincs benne a meccsben.
76'
A becsúszó Rácz kezéről változtat irányt egy lövés: ezt lefújja Takács sporttárs, és sárgát ad a szegedi védőnek.
74'
Picit stabilizálta a játékát a SZEOL, de nem tudja nagy nyomás alá helyezni a Sopront: maradt még negyed órája a szegedieknek arra, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolják!
69'
Cserél a SZEOL: Mendebaba jön le, Kéri Tamás áll be az utolsó húsz percre.
66'
Ezek most a Sopron percei: Tóth Jeremy igazítás után lő laposan a tizenhatoson belülről, Leindlerről ez kijön, majd Forró rúgja ki szögletre, de ez a sarokrúgás sem volt veszélyes a vendégektől.
64'
Popin fejese hulló falévélként érkezik Leindler kapuja felé, meg is küzd ezzel a SZEOL kapusa, de végül kiüti szögletre. A második korner sem hordoz magában veszélyt.
62'
Grünvald kapu elé küldött szabadrúgását öklözi szögletre Gelei: majd a szegedi cséká által elvégzett sarokrúgás után felszabadít a soproni védelem.
58'
Ez kevésen múlt, Beretka lőtt mintegy 18 méterről a jobbösszekötő helyéről, a lapos, nagy erejű lövését kitolta Gelei, de a kipattanóra érkező Harsányinak egy lépés hiányzott ahhoz, hogy elérje.
56'
Harsányi lop labdát a felezőnél, miután nem gurul el a labda a társhoz a soproni passz után, majd meg is lódul vele, de mire lövőhelyzetbe kerülne, beérik, és már nem tudja ellőni - ez talán többet ígért.
54'
Először cserél Supka Attila: Szabó László jön le a pályáról, akit Batizi-Pócsi Balázs vált.
51'
Zelenyánszki lép oda keményen Fülöpnek, ez kicsalja a sárgát Takács Tamás zsebéből.
49'
Mendebaba elé csorog egy labda, aki kapásból el is lövi, ám jócskán kapu fölé küldi.
46'
A gólszerző Nikola Maksimovic nem jött ki a folytatásra, Harsányi István érkezett a pályára.
46'
Folytatódik a meccs, a szünetben cserélt egyet a SZEOL.
SZÜNET
45+1'
Ez a félidő vége: többnyire kiegyenlített meccsen sajnos hiába tudott egalizálni a SZEOL SC, egy lecsúszott beadás után visszavette a vezetést a Sopron. Nincs minden veszve ugyanakkor, azt látszott, hogy a SZEOL képes a soproni védelmet átjátszani.
45'
Góóó... szerencsére azonban fent a partjelző zászlaja, így érvénytelen a Sopron találata, Popin hiába fejel a kapuba, marad az 1-2.
44'
A szöglet után Popin fejelhetett egészen tisztán, de az ötösről megfejelt labdája elsuhant a bal kapufa mellett.
43'
Úh, Tóth Dávid lövi a kapu elé a labdát a jobb szélről, a centerezésébe Buzási ér bele, ám a térdéről majdnem Leindler kapujába pattan a labda.
40'
Buzási és Grünvald is a védelem mögé kerül a széleken, de egyik beadás sem jelent veszélyt - ezeknél a szituációknál még lehet keresnivalója a SZEOL-nak.
38'
Forró lépett fel a támadással, de ketten is körbevették, nem volt területe lőni. Nem volt könnyű dolga persze, hiszen visszavenni a labdát ezen a talajon kiváltképp nehéz. Nincs nagy különbség a látottak alapján a csapatok között, kár a második bekapott gólért.
32'
KAPUFA! Popin köszönt be majdnem, hátul viszont picit bizonytalanabb a SZEOL, a Sopron pedig rendre megtalálja a réseket a szegedi védelmen.
31'
Maksimovicé az első sárga, aki lerántotta a meginduló Fazakast.
30'
Kár az újabb bekapott gólért, a SZEOL jóval veszélyesebben játszik, mint legutóbb tette azt a Csákvár ellen, többször felérnek a szegediek a kapu elé, és megdolgoztatják a soproni védelmet.
25'
Gól, megint vezet a Sopron! Ez nagyon nem hiányzott, egy jobb oldali beadás kicsit lecsúszik Fazakas lábáról, így a hosszú kapufáról bevágódik a labda, újra előnyben a vendégek, 1-2!
18'
GÓÓÓÓÓL! Ez szép volt, Buzási lépett ki a jobb oldalon, majd az alapvonalig cselezte magát, visszagurítása pedig pontos volt az érkező Maksimovic számára, aki hat méterről a bal alsóba lőtt, 1-1!
17'
A mezőnyben gyűrik egymást a csapatok, nehezen tartja meg bármelyik csapat a labdát, ezen a talajon persze nem is könnyű végigvinni egy támadást.
13'
Popin fejeli le a balról beívelt labdát, amit Fazakas tűz rá kapásból: szerencsére pont középre jön, így nem okoz gondot Leindlernek.
11'
Sokat csúszkálnak a játékosok - bár délelőtt nem esett az eső, de a meccs előtt közvetlen szemerkélt, szóval a felázott talaj igen csúszóssá is vált - ez sem könnyíti meg a csapatok dolgát.
6'
Gól, vezet a Sopron! Kissé a semmiből jön a vendégek vezető találata, Szabó László lapos lövését üti ki oldalra Leindler, majd az érkező Gyürki teljesen üresen maradt, közelről pedig a kapuba pofozta a labdát, 0-1. Kár ezért, mert motiváltan kezdett a SZEOL, innentől viszont egy új meccs kezdődhet!
3'
Az első kapuralövés Maksimovicé, aki egy szépen felépített szegedi akció után 18 méterről lőtte el a pattanó labdát, de a kapu fölé tüzelt.
1'
A vendégek kezdték a meccset, a SZEOL kék-feketében, míg a Sopron piros szerelésben lép pályára.
13.22 - A szegedi kispadon Dongó Dénes kapus mellett Kéri Tamás, Lévai Norbert, Schrammel Ádám és Harsányi István foglal helyet. 13.16 - Ami az összeállításokat illeti, Tóth Ákos jó néhány helyen változtatott a SZEOL kezdőcsapatán: így először kezdhet Mendebaba Szása és Fülöp Tibor is, míg a kapuba visszakerült Leindler Domonkos. 13.03 - Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból, a tét a legjobb 32 közé jutás a mai napon, a SZEOL SC pedig azzal a Sopronnal találkozik, amellyel szemben már egy idegenbeli döntetlent elért idegenben - ugyanakkor ez ma a hosszabbítást jelentené, elképzelhető tehát, hogy hosszú délutánunk lesz! A mérkőzés Takács Tamás sípszavára 13.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

A tét a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé kerülés lesz szerdán: a hetedik fordulóban a SZEOL SC a szintén NB II-es Sopront fogadja hazai pályán. A két gárda az idény során már találkozott egymással: a Hűség városában lejátszott bajnokin 1-1-s döntetlent ért el a SZEOL, így értékes idegenben szerzett ponttal térhetett haza. Az utóbbi egy hónap azonban nem alakult kedvezően a szegediek számára: öt vereséget szenvedtek el az elmúlt játéknapok során a kék-feketék, így visszacsúsztak a tabella utolsó helyére - a kupa egy jó lehetőséget kínálhat arra, hogy javítsanak Tóth Ákos tanítványai. A Sopron sem a legjobb arcát mutatta az elmúlt hetekben, legutóbb a Mosonmagyaróvár otthonában emberelőnyben tudtak egy pontot szerezni, ezt megelőzően hazai pályán 4-1-s vereséget szenvedtek a Zalaegerszegtől - és tegyük hozzá, a szerdai mérkőzésre nekik kell utazni, ami a közel sem elhanyagolható távot tekintve befolyásolhatja a kimenetelt is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.