Sport

Labdarúgás: kimaradtak a ziccerek, büntetett a Soroksár

Labdarúgás: kimaradtak a ziccerek, büntetett a Soroksár

2016. október 22., szombat
Labdarúgás: kimaradtak a ziccerek, büntetett a Soroksár
szeged_2011_balmazujvaros64_gs

Hiába játszott szinte a teljes meccs során fölényben a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a Soroksár taktikus játéka vezetett eredményre, így öt meccs után megszakadt Germán Tamásék veretlenségi sorozata.

A bajnokság egyik legeredményesebb támadósorával rendelkező Soroksár ellen folytatta a bajnokságot a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amelynek kapujában ezúttal a nyáron igazolt

Molnár Péter

kezdett, miután

Szántai Levente

kisebb térdsérülést szenvedett a pénteki edzésen. Kezdeményezőbben léptek fel a hazaiak, aminek hamar meg is lett az eredménye az utóbbi napok esőzései következtében igencsak felázott, mély pályán:

Zabari Dávid

szabadrúgására kiváló ütemben érkezett

Farkas Márk

, akinek pontos fejesénél Holczer Ádám tehetetlen volt, így tíz perc elteltével vezetett a Szeged-Grosics. Zabari nem sokkal később akár a másodikat is megszerezhette volna, majd

Király Patrik

lövésénél került ismét helyzetbe Klausz László együttese, amely irányította a meccset - még ha húsz perc elteltével kissé magához is tért a Soroksár, de a vendégek nem tudtát áttörni a szegedi védelmet. Az első fél óra végénél

Andorka Péter

hagyta ott védőit, és a tizenhatoson belülre tört egy indítással, a menteni igyekvő

Gengeliczki Gergő

pedig hátulról elkaszálta őt, így büntetőt rúghatott a Szeged-Grosics, a soroksáriak védője viszont megúszta az esetet egy sárgával. A sértett állt oda, ám jobb alsóba tartó lövését Holczer kivédte, maradt az 1-0. A kimaradt büntető pár perccel később még jobban fájhatott a szegedieknek:

Csilus Tamás

a térfél feléről egy hatalmas bombát ragasztott Molnár Péter kapujának felső sarkába, váratlanul kiegyenlítve ezzel, 1-1. A következő lehetőségből az agilisan mozgó Andorka Péter hiába cselezte ki a soroksári kapust, nem tudta befejezni az akciót, majd fejelt egy kapufát is a szegediek támadója, aki akár egymaga eldönthette volna a meccset, ám így a szünetre maradt az 1-1 - ráadásképp a Szeged-Grosics csapatkapitánya,

Germán Tamás

sárgát kapott, és mivel ez volt számára a szezonbeli ötödik figyelmeztetés, így kénytelen lesz kihagyni csapata következő mérkőzését. A szünet után sem változott a játék képe, továbbra is a Szeged-Grosics irányította a mérkőzést, amely labdabirtoklásban is ellenfele fölé nőtt, és ha nem is dolgozott ki annyi lehetőséget, mint az első félidőben, de a Soroksárhoz képest többször jutott el a kapuig.

Zádori Krisztián

látványos ollózását is kiszedte a léc alól Holczer Ádám, húsz perccel a meccs vége előtt pedig jóformán második félidőbeli első lehetőségét rögtön értékesítette a Soroksár, miután egy bal oldali beadást követően

Lovrencsics Balázs

használta ki fizikai adottságait, és fejelt

Mészáros Márkot

elnyomva közelről a kapuba, 1-2. Az utolsó húsz percben már három csatárral, támadó felfogásban játszott a Szeged-Grosics, amely hiába szögezte kapuja elé a Soroksárt, egyenlíteni már nem tudott: így hiába játszott fölényben a meccs során, és alakított ki számtalan nagy helyzetet Klausz László gárdája, mégis vereséget szenvedett, megszakítve ezzel öt meccsből álló, veretlenségi sorozatát, így a Nyíregyháza elleni, szeptember 11-i meccs után először hagyta el szerzett pont nélkül a pályát a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Tóth Gáborék ezzel negyedik vereségüket könyvelhették el a bajnokságban, és 22 ponttal, a hetedik helyről várhatják a következő fordulót, amiben október 30-án 17 órától a Szolnok vendégei lesznek, ám előtte szerdán még a Budafok ellen egy idegenbeli kupamérkőzés is vár a csapatra.

Gyula, Grosics Akadémia, 150 néző
2016. október 22., 14.30
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Soroksár SC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Gyarmati II Tibor •* Asszisztens: Horváth Róbert, Szécsényi István
1
-
2

Labdarúgó NB II 14. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Soroksár SC 1 - 2 (1-1).

Gyula, Grosics Akadémia, 150 néző, Vezette: Gyarmati II Tibor (Horváth Róbert, Szécsényi István).

Szeged-Grosics:

Molnár P. - Povázsai (Geiger, 70'), Farkas M., Tóth G., Mészáros M., Zabari, Király, Horváth A. (Coroian, 63'), Germán, Andorka, Zádori.

Vezetőedző:

Klausz László.

Soroksár:

Holczer - Csilus T., Gyepes, Gengeliczki (Lorentz - a szünetben), Silye, Haris, Fülöp N., Sándor, Bajzát (Szilágyi, 54'), Gárdos (Huszák, 76'), Lovrencsics.

Vezetőedző:

Lucsánszky Tamás.

Gól:

Farkas M. (9') ill. Csilus T. (35'), Lovrencsics (69').

Sárga lap:

Germán (40') ill. Gengeliczki (29'). Klausz László:

"Számomra rémálom volt ez a mérkőzés, amely után legszívesebben minden egyes játékosomat megdicsérnék, hisz jól küzdöttek, harcoltak. Játékban jobbak voltunk, mint az ellenfél, de nem volt szerencsénk, bár a helyzetkihasználásunk is kívánni valót hagyott maga után."

Online közvetítésünk

VÉGE

90+4'
VÉGE! Hiába dolgozott ki számtalan lehetőséget az első félidőben a Szeged 2011-Grosics Akadémia, nem tudott ezekkel élni - a futball íratlan szabálya pedig ma is érvényesült, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, így öt meccs után szenvedett újból vereséget a Szeged-Grosics.
90+2'
Elkeseredetten próbálkozik a Szeged-Grosics, de minden felívelt labdánál résen van a Soroksár védelme - szinte csak a vendégek térfelén zajlik a játék.
90'
Négy percet tesz még rá a végén Gyarmati II Tibor: ennyi ideje maradt a Szeged-Grosicsnak, hogy legalább egy pontot megmentsen.
83'
Formációban is váltott a Szeged-Grosics, Tóth Gábor a védelem tengelyéből előrement fejelni, és inkább a felívelt labdákkal operál már Klausz László együttese: egy fejpárbaj után lent marad egy soroksári, ezzel is enyhítve a kapujukra nehezedő nyomást egy rövid ideig.
76'
Harmadjára változtat a Soroksár: Gárdos helyére Huszák áll be az utolsó bő negyed órára.
74'
A gól ta még komolyabb előnyben futballozik a Szeged-Grosics, érthetően a Soroksár már nem kockáztat annyit, de egyelőre nem tudnak komolyabb lehetőségig jutni Tóth Gáborék.
70'
Rögtön reagál Klausz László, aki Povázsai Zsolt helyére Geiger Norberet küldi a pályára - minden bizonnyal támadóbb feladatokkal léphet pályára a Szeged-Grosics kettese.
69'
Gól, fordít, és már vezet a Soroksár! Gyakorlatilag a szünet utáni első komolyabb támadásából megszerzi a vezetést a vendég gárda, Haris viharzott el a bal oldalon, majd a hosszúra átlőtt labdánál Lovrencsics használta ki testi erejét, és elnyomta Mészárost, így három méterről a kapuba fejelt, 1-2!
65'
Ez nem volt csúnya, de Holczer bravúrja megakadályozza abban a Szeged-Grosicsot, hogy újból előnybe kerüljön! Zabari beadását Zádori ollózta kapura, de a soroksári kapus kiváló reflexmozdulattal tolta ki a labdát a léc alól!
63'
Változtat Klausz László is: Horváth Attila jön le a pályáról, akinek a helyét Andrei Coroian veszi át a folytatásra.
60'
Továbbra is a Szeged-Grosics próbálja meg építeni a játékot, a Soroksár beszorul a büntetőterületének előterébe, de egyelőre jól szűkítik a helyet és a sávokat a vendégek.
56'
Egy szép akció után Zabari labdája zúg el keresztbe a kapu előtt: Zádori tartott meg egy felpasszt, majd okosan lekészítette azt Zabarinak, akinek lövésszerű beadása megy el keresztbe a kapu előtt.
54'
Bajzátot hívja le Lucsászky Tamás a pályáról, akinek helyét Szilágyi veszi át.
51'
Továbbra is a Szeged-Grosics irányítja a játékot, Germánék a védelem mögé belőtt labdákkal próbálnak meg újra előnybe kerülni, de jól védekezik most a Soroksár.
48'
Agresszívan, feltolt védekezéssel kezd a Szeged-Grosics a második félidőben, amely nem engedi, hogy a Soroksár zavartalanul felhozhassa a labdát, alaposan megnehezíti ezt a vendégek játékának kibontakozását.
46'
A sárgalapos Gengeliczki nem jött ki a folytatásra, a helyét Lorentz Márton vette át.
46'
Folytatódik a mérkőzés, a szünetben egyet cserélt a Soroksár.

SZÜNET

45+1'
Vége az első félidőnek, ami alatt akár nagyobb előnyt is kiépíthetett volna a Szeged-Grosics, azonban kimaradtak a lehetőségek, a Soroksár pedig kihasználva ezt, egy bombagóllal egalizált.
44'
KAPUFA! Szerencséje sincs a Szeged-Grosicsnak, most Povázsai jobbról középre ívelt labdáját Andorka fejelné vissza, de Holczer fölött hiába száll át a labda, a kapufáról kifele pattan!
40'
Kicsit kicsúszott a meccs Gyarmati II Tibor kezéből a büntető óta: most Germánt figyelmezteti a játékvezető egy mezőnyben teljesen átlagos megmozdulásért - ami még tetézi a bajt, hogy a szegedi csékának ez volt az ötödik sárgája, így a jövő héten nem léphet pályára.
39'
EZ SINCS BENT! Andorka egymaga eldönthette volna a meccset az első félidőben, most is remekül lép ki a védővonalból, a kapuját elhagyó Holczert is kicselezi, ám az üres kapu fölé bombáz kissé kisodródott helyzetből!
35'
Gól, egyenlít a Soroksár, kvázi a semmiből! Csilus Tamás szánta magát lövésre mintegy 25 méterről, óriási bombájára pedig hiába nyújtózkodott Molnár Péter, a felső sarokban kötött ki a labda, most kár csak igazán az imént kimaradt büntetőért!
31'
Ez sincs bent, a kimaradt büntető után Andorka fekteti el egy lövőcsellel a védőjét, a jobb oldalról tálalt a lendületből, középen érkező Germán elé, de nem találja el jól a labdát a szegedi kapitány.
30'
KIMARAD! A sértett állt oda, de Holczer védeni tudta Andorka jobb alsó felé tartó lövését, nagy sanszot szalaszt el ezzel a Szeged-Grosics, marad az 1-0!
29'
Gengeliczki megúszta egy sárga lappal.
29'
TIZENEGYES! Andorka lépett ki egy remek indítással, majd lerázta védőjét, ám Gengeliczki kétségbe esésében hátulról még megpróbálta szerelni, ám a labdát nem érte el, csak a csatárt, és mivel ez a tizenhatoson belül történt, Gyarmati II Tibor a mészpontra mutatott!
23'
A játék áttevődött a középpályára, leginkább ott pattog a labda az utóbbi percekben - annyiban még változott a kép, hogy a Soroksár picit feljebb kapcsolt, jobban tartja a labdát, de a tizenhatos előterénél közelebb nem engedi ellenfelét a Szeged-Grosics.

Közben egy végeredmény a korábban kezdődött meccsről: a Puskás Akadémia 2-0-ra nyerni tudott a Nyíregyháza vendégeként, ezzel a hazaiak elé támasztott ultimátumot nem tudta tartani a nyírségi együttes - Mátyus János el is köszönt az együttesétől a meccs utáni nyilatkozatában.

17'
Egyelőre a Szeged-Grosics irányít, amelynél többet is van a labda és pontosabban is járatja azt ellenfelénél: talán Szántai kiesése is plusz energiákat adott Klausz László együttesének, amely igen koncentráltan játszik.
15'
Újabb szegedi lehetőség, Andorka küzdött meg egy már elveszettnek tűnt labdáért, de az alapvonal előtt megszerezte azt, majd vissza is tudta passzolni, az érkező Király Patrik azonban jócskán a kapu fölé lőtt - ebben szerepe lehetett a talajnak is.
12'
Majdnem ott a második, egy előre ívelésnél remek ütemben lép ki Zabari, aki előtt nagy üres terület van, be is tud törni a labdával a 16-oson belülre, de nem tudja már Holczer mellett elrúgni a labdát.
9'
GÓÓÓÓÓÓL! Vezet a Szeged-Grosics! Rengeteget jelenthet egy korai gól a meccsen, ezt pedig a szegediek szerzik, miután egy szabadrúgást Zabari tekert középre, az ott érkező Farkas Márk pedig hét méterről nagy erővel fejelt Holczer kapujába, 1-0!
4'
A vendégeké az első lövési kísérlet, de Lovrencsics távoli próbálkozása nem jelent veszélyt Molnár kapujára. Ezen a talajon valószínűleg nehéz lesz átjátszani a védelmeket, tehát minden bizonnyal az átlövések fontos elemei lehetnek ma a játéknak.
1'
A fehér mezben játszó Soroksár kezdte a meccset, a Szeged-Grosics tiszta kékben lép pályára. Nehéz talajú pályán játszanak ma a csapatok, hiszen reggelig esett az eső a Gyulán, így ez bizonyára megnehezíti a csapatok dolgát a mai meccsen.

14.27

- Mint az az összeállításokból kiderül, a szezon során először nem Szántai Leventével kezdődik a Szeged-Grosics kezdőcsapata: a kapus a pénteki edzésen szenvedett kisebb sérülést, a térdszalagjával lehetnek problémák, valószínűleg nem súlyos a baj, de a mai meccset nem tudja vállalni. Így Molnár Péter áll majd ma a kapuban, míg a kispadon a 17 éves Wilhelm Kristóf ül majd, mint cserekapus, mellette pedig Geiger Norbertet, Andrei Coroiant, Jagodics Bencét, Czirok Józsefet, Farkas Aurélt, valamint Ivancsics Gellértet küldheti be a meccs során Klausz László.

14.20

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik az akár kulcsfontosságúnak is tekinthető meccs a Szeged-Grosics számára a Soroksár ellenében, hiszen amennyiben ismét három pontot szerezne Klausz László együttese, akkor már a dobogó is elérhető közelségbe kerülne, ami még akkor is szép eredmény, ha még bőven van hátra a bajnokság őszi szezonjából is.

A mérkőzés Gyarmati II Tibor sípszavára 14.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.