Írjon nekünk

Közélet

Kvótareferendum: a választási felkészülésről adott összegzést az NVI

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) arra számít, hogy vasárnap este 20-22 óra között megérkezik a legtöbb szavazókörből az eredmény, akkor látszik majd, mennyi magyarországi választópolgár vett részt a vasárnapi országos népszavazáson – mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke, aki szombaton tartott sajtótájékoztatót a választási felkészülésről.

Elmondta, a pénteken lezárt névjegyzékben 8 272 625 választópolgár szerepel, vagyis 4 136 313 választópolgárnak kell érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok száma 7 997 998, ebből 11 231 Magyarország valamelyik külképviseletén szavaz majd, 80 005 pedig átjelentkezéssel, nem a lakóhelyén, hanem más magyarországi településen. További 274 627 választópolgárnak nincs magyarországi lakóhelye, ezért ők levélben szavazhatnak.

A voksoláson 195 215 első szavazó vehet részt, ők azok a fiatalok, akik a 2014-es önkormányzati választás után lettek nagykorúak. Az első szavazók hűtőmágnest kapnak majd a szavazókörben. A legtöbb első szavazó egyébként Tiszavasvári 10. számú szavazókörében van, száz. A legkisebb szavazókör a Zala megyei Iborfia, ott 10 ember szerepel a névjegyzékben.

A legnagyobb külföldi szavazókör Londonban lesz, 1327 voksoló szavaz majd itt. Londont München (761), Csíkszereda (741) és Brüsszel (714) követi. A legtöbben a II. kerületből jelentkeztek a külképviseleti szavazásra, 469-en. A XI. kerületbe jelentkeztek át a legtöbben, 2977-en, a legtöbben Debrecenből jöttek el, 1940-en. A legtöbb mozgóurnát pedig Miskolcon kérték, 1214-et.

A legfiatalabb Adácson fog szavazni, ő 16 éves és 2 hónapos, és házasságkötéssel lett nagykorú.

Gazdaság

Jövőre elkezdődhet a 4-es villamos vonalának rekonstrukciója kormányzati támogatással

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bölcsődéket is tervez felújítani az önkormányzat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az emelés két lépésben történik.

Tovább olvasom

Közélet

Szegedről érkezett Cardiffba Gareth Bale és Ryan Giggs tolmácsa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeghalmi Zsolt évek óta járja a világot, hol dolgozni, hol tanítani, hol pedig a szerelem miatt megy külföldre. A 32 éves szegedi fiatalember az utóbbi hetekben legtöbbször dolgozni repült valahova, ráadásul a munkájának köszönhetően a sport nagyágyúinak szavait tolmácsolhatta magyarra.

Tovább olvasom

Aktuál