Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: első győzelméért száll harcba vasárnap a Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

szedeak-kormend006kf

A roppant erős Falco érkezik Szegedre, Nikola Lazic legényei két vereség után szeretnének javítani.

Nem közvetíti végül is az M4 Sport a Naturtex-SZTE-Szedeák és a Falco KC Szombathely vasárnapi bajnoki mérkőzését, így a korábban tervezett 12 óra helyett 18 órakor kezdődik a férfi kosárlabda NB I/A 5. fordulójának Tisza-parti összecsapása. Biztos, hogy az élő tévéközvetítés különleges motivációt jelentett volna a szegedi csapat számára, ám ezzel együtt is kellőképpen elszántak a mieink, hiszen két vereséget követően javítani szeretnének végre, behúznak első sikerüket. Ez persze nem lesz könnyű feladat, hiszen papíron erősebb a vasiak játékoskerete, ám a hazai pálya előnye talán kompenzálja majd ezt a kis fölényt.

Online

Vasárnap 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco KC Szombathely NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A Falco kispadjára nyáron Jászberényből érkezett a rutinos szerb mester, Srecko Sekulovic. Kovács Péter és Tóth Norbert személyében két válogatott játékost szerződtettek a sárga-feketék, a helyi nevelésű Váradi Benedekkel és Bognár Kristóffal kiegészülve a Szolnok mellett ők adták a legtöbb játékost a nemzeti csapatba az Eb-selejtezőkön, ahol egyik új légiósuk, Aleksandar Pustahvar Fehéroroszország együttesét erősítette. További három külföldijük (egytől egyik amerikaiak) is mind minőségi igazolás: magukhoz csábították a tavalyi pontkirályt, Darrin Govenst, Lester Medford személyében egy alacsony, gyors, ponterősnek mondható irányítót találtak, Ray Turner pedig Tóthtal és Pustahvarral együtt minden bizonnyal az egyik legjobb magas sort alkotja a honi mezőnyben. Felemásan indult a szezon az éremesélyes szombathelyieknél, hiszen bár a Paksot és a Vasast le tudták győzni hazai környezetben, mind Székesfehérváron, mind Szolnokon vereséget szenvedtek. A szegediek abban bíznak, vasárnap sem javul tovább a Falco idegenbeli mérlege!

“Sok változás történt a szezon előtt a Falcóban, új edzővel is készülnek, ezzel együtt lassan összeállnak. Rengeteg jó játékost kitermelt már a Falco-iskola, elég, ha csak a mára meghatározó emberré vált Váradi Benedeket és Bognár Kristófot említem, de a másik két magyar válogatott kosarasra, Tóth Norbertre és Kovács Péterre is figyelnünk kell a légiósok mellett. Igaz, hogy kikaptak a Szolnok és az Alba vendégeként is, de mindkét meccsen jól játszottak a szombathelyiek, és szoros meccset tudtak vívni. Megpróbáltuk a legjobb módon kihasználni azt az időt, ami a Zalaegerszeg elleni találkozó után rendelkezésünkre állt, de kisebb betegségek nehezítették azért a felkészülésünket. Az utóbbi időben jól játszottunk a Falco ellen, a legutóbbi bajnokságban kétszer is megvertük őket, ami bizakodásra ad okot, de azt is tudni kell, ellenfelünk a tavalyihoz képest már egy másik csapat, amelyik nagyobb célokért küzd, mint mi” – mondta portálunknak Nikola Lazic.

A Szedeák vezetőedzője szerint a reálisnak kell maradnunk, mert a szegediek számára ebben a szezonban minden győzelem komoly eredmény. “Ez nem a tavalyi vagy az az előtti idény, most más helyzetben vagyunk, minden sikernek különösen nagy jelentősége van. A magyar bajnokság egyre erősebb, a csapatok is megizmosodtak, míg mi jelentősen átalakultunk, nincs olyan hosszú padunk, mint korábban. Természetesen nyerni szeretnénk, de ez közel sem lesz könnyű vasárnap, mint ahogy a szezon során egy sikert sem adnak majd könnyen, legyen szó hazai vagy idegenbeli meccsről” – folytatta.

Juhos Leventéékre most fontos etap vár a tabellán történő tülekedésben, ugyanis zsinórban négyszer idehaza léphetnek pályára (Falco, MAFC, Sopron, Jászberény). Nikola Lazic azonban mindig csak a következő feladatra tekint. “Először a Falco elleni meccsre koncentrálunk, utána foglalkozunk a többi találkozóval. A legfontosabb, hogy vasárnap jól játsszunk, és amennyiben lesz esélyünk a győzelemre, meg kell ragadjuk, mert szeretnénk nyerni, de nehéz mérkőzés vár ránk, ezt követően tudunk készülni a következő derbikre” – összegzett.

Nyári játékosmozgás a Falcónál:

Érkezett: Ray Turner (Rockhampton Rockets – Ausztrália), Lester Medford (Baylor University – USA), Darrin Govens (ZTE), Aleksandar Pustahvar (BC Mures – Románia), Tóth Norbert (Körmend), Kovács Péter (Szolnok), Srecko Sekulovic (JKSE, edző)
Maradt: Simon Kristóf, Váradi Benedek, Hódi Patrik, Bognár Kristóf, Durázi Krisztofer, Kovács Bence, Kozma Gergő
Távozott: Jermaine Thomas, Bradford Burgess (Alba Fehérvár), Marcus Relphorde (Hapoel Migdal Haemek – Izrael), Ryan Wright (Szolnok), Miljan Rakics, Bagó Martin (ASE), Bazsó Brúnó (JKSE), Kálmán László (edző, Pápa – játékosként).

Így játszott a Falco legutóbb:

A férfi kosárlabda NB I/A 4. fordulójában: Szolnoki Olaj KK – Falco KC Szombathely 88–78 (19–17, 21–19, 23–20, 25–22). Falco: Váradi 4, GOVENS 17/3, Kovács P. 8, PUSTAHVAR 14/6, TÓTH N. 11. Csere: MEDFORD 16/3, Turner 8, Simon K. Vezetőedző: Srecko Sekulovic.

A két együttes legutóbbi bajnokiján (2016. március 16.):

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 77-86 (13-17, 17-26, 20-21, 27-22). Szombathely, Arena Savaria. Vezette: Kapitány Gellért, Török Róbert, Kulcsár Tibor.
Falco: Thomas 13/3, VÁRADI 10/6, BURGESS 18/6, RELPHORDE 19/6, Wright 5. Csere: Lekli 5, Bognár, Hódi 7/3, Durázi, Kovács. Vezetőedző: Kálmán László.
Szedeák: TUCKER 23/12, Moravcsik, Juhos 6, CIRIC 28/18, VETTE 14. Csere: Molnár 5/3, Révész, Vágvölgyi 7/3. Vezetőedző: Nikola Lazic.
Kipontozódott: Juhos (37′), Molnár (40′).

Az 5. forduló műsora:

PVSK-PANNONPOWER – KTE-Duna Aszfalt 77-69
MAFC – Szolnoki Olaj KK szombat 17.30
Egis Körmend – Zalakerámia ZTE KK szombat 18.00
JP Auto – JKSE – Alba Fehérvár szombat 18.00
Kaposvári KK – Atomerőmű SE szombat 18.00
Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco KC Szombathely vasárnap 18.00
Sopron KC – Vasas Budapest vasárnap 19.00

A 4. forduló eredményei:

Zalakerámia ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 85-78
PVSK-PANNONPOWER – Kaposvári KK 85-65
Atomerőmű SE – JP Auto-JKSE 69-77
Sopron KC – Alba Fehérvár 80-73
Szolnoki Olaj KK – Falco KC Szombathely 88-78
Vasas Budapest – MAFC 93-85
KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend december 14.

A bajnokság állása:

1. Szolnoki Olaj KK 3 3 – 259–227 1.000
2. Egis Körmend 2 2 – 159–130 1.000
3. Alba Fehérvár 4 3 1 306–287 0.875
4. PVSK-PANNONPOWER 3 2 1 233–220 0.833
5. Sopron KC 5 3 2 393–387 0.800
6. Falco KC Szombathely 4 2 2 351–326 0.750
7. Zalakerámia ZTE KK 2 1 1 150–149 0.750
8. JP Auto-Jászberény KSE 4 2 2 276–290 0.750
9. Kaposvári KK 4 2 2 298–322 0.750
10. Vasas Budapest 3 1 2 248–255 0.667
11. KTE-Duna Aszfalt 3 1 2 236–245 0.667
12. Atomerőmű SE 4 1 3 321–356 0.625
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 2 – 2 136–151 0.500
14. MAFC 3 – 3 214–235 0.500

Sport

Blazevic visszatérne, hogy elbúcsúzhasson a szegedi közönségtől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Búcsúinterjú.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Aktuál