Közélet

Kisvállalkozások tömege nézhet bírságok elé januártól

Kisvállalkozások tömege nézhet bírságok elé januártól

2016. október 27., csütörtök
Kisvállalkozások tömege nézhet bírságok elé januártól

Két hónapja maradt a kisvállalkozásoknak arra, hogy a munkavállalóiknak biztosítsák a munkavédelmi képviselőjük megválasztását, ellenkező esetben akár 500 ezer forintos büntetéssel sújthatja őket a munkavédelmi hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

A Munkavédelmi Törvény júliusi módosítása értelmében 2017. január 9-től már a 20 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz munkavédelmi képviselőt választaniuk, ellenkező esetben komoly közigazgatási bírsággal kell számolniuk. A pozíciót betöltő munkavállaló legfontosabb feladatai között szerepel, hogy részt vehet mindazon döntések előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a munkavállalók biztonságára és egészségére. Emellett közreműködhetnek a munkavédelmi oktatás megtervezésében és megszervezésében, továbbá az új munkahelyek létesítésére vonatkozó döntésekben. „Súlyos, akár félmillió forintos büntetéssel is sújthatja a munkavédelmi hatóság azokat a kisvállalkozásokat, amelyek nem teljesítik határidőre a törvényi előírásokat. Mivel a törvény részletesen tárgyalja annak feltételeit, hogy ki alkalmazható munkavédelmi képviselőnek egy adott cégben, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes minél előbb szakember segítségét kérni a kérdés tisztázása érdekében” – figyelmeztetett

Mitrik Kornélia

, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere. Hozzátette: a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása a munkáltató részéről ugyancsak komoly büntetési tételt vonhat maga után. A törvényi előírás további lényeges eleme, hogy a munkáltatónak többek között távolléti díjjal fizetett munkaidő-kedvezményt is kell biztosítania a képviselőnek, ami az érintett munkavállaló havi munkaidejének legalább 10%-át érinti, vagyis heti fél napot jelent egy teljes munkaidőben alkalmazott munkavállaló esetében. Továbbá a munkáltatónak a szükséges eszközökön és feltételeken túl a választást követő évben a legalább 16 órás képzés, ezt követően pedig a legalább 8 órás továbbképzésben való részvétel lehetőségét is biztosítania kell a képviselő számára. A törvény értelmében a munkavédelmi képviselő megválasztása a munkáltatót terheli, akinek kötelessége tájékoztatnia a dolgozókat a munkavédelmi képviselő választás megtartásáról is, amelyet a választási bizottság bonyolít le. Ezt a testületet közvetlenül a cég munkavállalói választják meg, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az illető nem lehet sem a munkáltatói jog gyakorlója, sem annak közeli hozzátartozója, illetve jogi képviselője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.