Közélet

Kiss Tamás lett a HÖOK tiszteletbeli elnöke + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Kiss Tamás lett a HÖOK tiszteletbeli elnöke + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2016. október 15., szombat
Kiss Tamás lett a HÖOK tiszteletbeli elnöke + FOTÓK (FRISSÍTVE)
tisztujito_kozgyules014kf

Tisztújító közgyűlést tartott a HÖOK Szegeden, amelyet Török Márk vezetett le. Tiszteletbeli elnökké választották az 1956-os forradalmárt, a MEFESZ alapítóját, Kiss Tamást. Az oktatási államtitkár kiemelte, nehéz helyzetben vette át a jelenlegi HÖOK vezetést a stafétabotot, de végül sikerült megbirkózni kihívásokkal, a hallgatói képviselet aktívan vesz részt a felsőoktatás fejlesztésének elősegítésében. Újból Gulyás Tibor a HÖOK elnöke.

Szegeden tartották a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) jubileumi tisztújító közgyűlését. A rendezvény levezetője

Török Márk

, az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke volt, amit minden küldött megszavazott. A 2003-ban az egyetemre került, s 2004 óta különböző funkciókat betöltő 30 éves HÖK-vezér inkább eltekintett a bemutatkozástól, habár a konferálásban felkérték erre. „A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája tisztújító gyűlése a magyar felsőoktatás következő két évét is befolyásolja” – mondta

Palkovics László

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Emlékeztetett rá, hogy 60 éve alakult meg a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, azaz a MEFESZ, amikor kiváltak a szegedi egyetemisták a DISZ-ből. Miután csatlakoztak ehhez más intézmények egyetemistái is, országos szinten is jelentős, népért, hazáért, boldogabb jövőért küzdő szervezetté vált. A MEFESZ fogalmazta meg azon pontok gerincét, amely később az ’56-os forradalom 16 pontjaként váltak ismertté, október 23-án a műegyetemi tüntetés is ezen követelésekkel indult el útjára. 2000 óta az Szegedi Tudományegyetem hivatalos ünnepe október tizenhatodika, amely a hallgatói önkormányzat és az egyetemi autonómia napja. Palkovics úgy gondolja, hogy a jövő hallgatói mozgalmárai tanulhatnak a nagy elődök példájából.

tisztujito_kozgyules006kf

Az aktualitásokra kitérve az államtitkár arról beszélt, hogy a hallgatói önkormányzatokon keresztül minden egyetemi diák szabadon érvényesítheti akaratát, a mindenkire kiterjedő jogszabályi háttér segítségével biztonságban érezhetik magukat. A 20 éve működő HÖOK-ot országos érdekképviseletként jellemezte, amelynek demokratikus alapon szerveződött, s kiemelt szereppel bír a magyar felsőoktatás fejlesztésében. Rámutatott, a HÖOK jelenlegi vezetése nehéz helyzetben vette át 2014-ben az irányítást. Ekkor derült ki egy gólyatábori erőszak esete, ami a közvélemény és a politika szemében megtépázta a szervezet tekintélyét. Azóta Palkovics szerint bebizonyította a konferencia, hogy képesek változtatni, többek között részt vettek a gólyatáborokra vonatkozó törvényi szabályozás kialakításában. Bízik benne, hogy a HÖOK-kal kapcsolatos korábbi fenntartások már nem léteznek. Úgy látja, a kormányzat partnerként tekint a HÖOK-ra, ezt bizonyítja, hogy tagjai a Duális Képzési Tanácsnak, a Felsőoktatási Kerekasztalnak, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak. Meglátása szerint a jogszabály-kezdeményezések terén különösen aktív a HÖOK, véleményt nyilvánít, elszántan küzd a hallgatói érdekek érvényesítése érdekében. Jogsegélyszolgálatot, mentorprogramot indított el a szervezet, miközben adatgyűjtést folytat a kollégiumok állapotáról, felméri a hallgatói elégedettséget, ezzel előkészítve az EMMI későbbi kollégiumfejlesztési programját.

tisztujito_kozgyules013kf

„Kialakult egy fórum, amely tényleg segít a felsőoktatás hosszú távú problémáinak megoldásában, ez a felsőoktatási kerekasztal. Ebben a HÖOK és a Rektori Konferencia partnerként tudott együttműködni” – vélekedett

Szabó Gábor

, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Rektori Konferencia alelnöke. „Két dologtól lesz jól működő egy egyetem: a jó oktatótól és a jó hallgatóktól. Ha bármelyik fél hiányzik, akkor nem lesz tökéletes. A hallgatók, ez esetben a hallgatói önkormányzat, akik őket képviselik és az egyetem vezetése közötti együttműködésnek az eredeti, és tiszta érdekek szerint párhuzamosnak kell lennie. Ha nem így van, vagy nem így látszik, akkor valószínűleg legalább az egyik fél hibás” – mondta Szabó Gábor, aki azt ígérte korábban, hogy ismét jogi úton támadja meg Török Márk újbóli EHÖK-elnökké választását. A rektor úgy látja, eddig baltával szabályozták a felsőoktatást, most kell elővenni a csavarhúzót. „Reméljük, hogy túl vagyunk azon, hogy a gazdaságpolitika valamilyen megtűrt szereplője a felsőoktatás” - üzente. Számára a felsőoktatás egy svájci óra, amelyet nem baltával kell szerelni, hanem csavarhúzóval. A közgyűlés kezdetén megállapították, hogy mindenben megfelel a HÖOK alapszabályának a gyűlés, a mandátumvizsgálatot levegőbe emelt lapokkal is lefolytatták. Összesen 335 mandátumot lehet kiosztani, ebből 278 mandátumot vettek fel, a határozatképesség 168 főtől van meg.

tisztujito_kozgyules021kf

„Vannak konfliktusok felsőoktatásban, de nem lehet akkora a probléma, ha meg tudjuk ünnepelni az 56-os hallgatói képviselőket” – mondta Török Márk a helyszínen tartózkodó

Kiss Tamás

MEFESZ elnököt bemutatva. Elfogadták a HÖOK alapszabályának módosítását, létrehozták a tiszteletbeli elnök pozíciót. A lépést azzal indokolták, hogy meg kell őrizni azt az örökséget, amit a hatvan évvel ezelőtti elődök adtak. „A 60 évvel ezelőtt Szegeden megalakult MEFESZ gyűlése úgy döntött, hogy küldöttek küld ki minden egyetemre, hogy csatlakozzanak a hallgatók a szövetséghez” – osztotta meg emlékeit Kiss Tamás. Úgy érzi, akkor nagyon gyorsan peregtek az események, előbb az orosz nyelv fakultatívvá alakításáról beszélgettek

Lejtényi András

barátjával, majd elhatározták, hogy egy diák érdekvédelmi szervezetet hoznak létre. Egyre több és több megoldandó kérdés merült fel, mint az egyetemi autonómia, az elszállásolás ügye, a menzák helyzete, vagy az utazások keleti, nyugati irányba. Indokoltnak tartja, hogy október 16. ma a hallgatói önkormányzatiság napja. Ezt követően azonnal előkerültek a politikai ügyek, s végül ennek volt nagyobb hatása az utókorra. „Nagyon remélem, hogy a jelenlegi hallgatói önkormányzatoknak soha nem kell olyan politikai követeléseket elővenni, mint amit nekünk kellett 56-ban” – kívánta a fiataloknak. Szavait vastaps jutalmazta, teljes egyetértésben szavazták meg a küldöttek a tiszteletbeli elnöki címet Kiss Tamásnak.

A harmincéves Gulyás Tibor újból a húszéves HÖOK elnöke

Az elnök a tanácskozás szünetében az MTI-nek az idén húszéves HÖOK elmúlt két esztendejéről kifejtette, a munka első szakasza önvizsgálatról szólt, etikai chartát, választási kódexet dolgoztak ki, módosították a rendezvényekkel kapcsolatos szabályzatokat. Sikerült kialakítani egy olyan szakmai támogató rendszert, amely segíteni tudja a hallgatói önkormányzatokat. Ezzel párhuzamosan - a megalapozott érdekvédelmi álláspont kialakítása érdekében - minden a hallgatók számára fontos területen felmérések készültek. Kutatás vizsgálta az egyetemisták bevételeinek és kiadásainak alakulását, átfogó felmérés a hallgatói szolgáltatásokat, a kollégiumi kapacitásokat - közölte Gulyás Tibor. A kormány készülő kollégium fejlesztési stratégiája is nagyban támaszkodik a HÖOK - a felmérések alapján elkészített - a kapacitások bővítésével, a szolgáltatások javításával kapcsolatos javaslataira - mondta az elnök, aki a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. A nyitott kérdések között említette Gulyás Tibor a tanárképzés helyzetét, melyben a hallgatói érdekképviseletnek sok feladata van még. A HÖOK jubileumi közgyűlésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották Kiss Tamást, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) alapító elnökét, kifejezve ezzel tiszteletüket a hatvanéves hallgatói mozgalom létrehozói felé. A HÖOK tiszteletbeli tagjává választott hat külhoni hallgatói szervezetet, melyek egy-egy mandátumot is kaptak, így ha ugyan csak szimbolikus mértékben, de részeseivé váltak a magyar hallgatókat érintő döntéshozatali folyamatnak - közölte az elnök. A résztvevőket pénteken és szombaton buli várta az egyik szegedi egyetemi szórakozóhelyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.