Kultúra

Jubileumi kötet jelent meg a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumról

Jubileumi kötet jelent meg a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumról

2016. október 15., szombat
Jubileumi kötet jelent meg a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumról

Egy-egy karakteres műtárgy segítségével mutatja be a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum száztíz esztendejét a jubileum alkalmából készült kötet, az album segít megismerni a város múltját és a hajdan itt lakók életének néhány részletét is.

Nagy Imre

, a közgyűjtemény igazgatója az MTI-nek felidézte, hogy Hódmezővásárhely közgyűlése 1905. február 15-én foglalta írásba a városi múzeum megalapításáról szóló határozatot, ezért ezt a napot tekintik az intézmény alapításának. A mai szakemberek az eltelt száztíz esztendőre emlékeztek azzal, hogy a gyűjtemények jeles, vagy éppen még soha nem publikált, ám kiemelkedő darabjait egy kötetben, kis tanulmányok formájában bemutatják az érdeklődőknek, úgy hogy minden évhez egy-egy műtárgyat választottak. A rendezőelvek között szerepelt az adott műtárgy készítésének vagy leltározásának időpontja, alkotójának születési, illetve halálozási dátuma, egy-egy kiállítás időpontja, és törekedtek arra is, hogy megtartsák a múzeum négy gyűjteménye - régészet, néprajz, helytörténet, képzőművészet - közti egyensúlyt. A bemutatott műtárgyak között szerepelnek olyan a város határán kívül is jól ismert alkotások, mint a népi kerámia, a vásárhelyi "szőrhímzés" eredeti darabjai, a Kökénydombi Vénusz, Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula, Kohán György, Németh József, Szalay Ferenc festményei, Pásztor János szobrai, Plohn József század elejei fényképfelvételei. A szerkesztők törekedtek arra, hogy a kevésbé híres vagy teljesen ismeretlen műtárgyakra is fölhívják a figyelmet. A héten megjelent 260 oldalas albumban emellett olvasható egy-egy tanulmány a múzeum négy gyűjteményének történetéről is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.