Írjon nekünk

Bulvár

Go Away – debütáló kislemez a szegedi Five More Minutes zenekartól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

five_more_minutes_2016

A füstös stoner és a klasszikus hard rock ötvözetét hozza a Five More Minutes három számos kislemezén, amely hírportálunkon hallgatható meg először.

A csapat története 2015 novemberében kezdődött, a két gitáros, Purgel Máté és Ecseki András egy közös jammelésből született számötleten felbuzdulva úgy döntött, hogy létrehoz egy zenekart. Hamarosan találtak dobost Földi Bence személyében, Móré Sándorban pedig a leglelkesebb tagra akadtak, ugyanis gitárról basszusgitárra váltott, csak hogy játszhasson a zenekarban. A tagság Ifj. Mérges Zoltán énekes csatlakozásával vált teljessé idén januárban.

A Five More Minutes hamar belelendült a számírásba, júliusban az Our Sound Stúdióban Szabó Szebasztiánnal felvették három számos debütáló kislemezüket, a „Go Away”-t. Az EP-n az első ötletelésből született „Truth” című tétel mellett a címadó szám is klasszikus stoner rock hangulatot tükröz, a hármast záró Tonight képében pedig egy jóval könnyedebb hangvételű hard rock dalt kapunk a kislemez végére.

„Alapvetően a stoner és a hard rock ötvözeteként lehet leírni a zenénket, de természetesen érződik a végeredményen, hogy mindannyian sokféle zenét hallgatunk, a kislemeznél is úgy válogattuk a dalokat, hogy a három számból is átjöjjön, hogy széles a palettánk” – mondta el hírportálunknak Ifj. Mérges Zoltán, akinek hangjára építette fel a zenekar hard rock-beütésű füstös-redneck stílusát Purgel Máté szerint.

A gitáros emellett kiemelte, hogy kimondott céljuk, hogy minél változatosabb zenét tegyenek le az asztalra, egyrészt, hogy a csapat is teljesen kiélhesse alkotási vágyát, másrészt pedig azért, hogy a színes felhozatalban mindenki megtalálhassa a maga kedvencét.

„Simán ment a stúdiózás, mindannyian jó ideje zenélünk már, annyi volt a meglepetés, hogy friss zenekarként is rendkívül gyorsan végeztünk. Minimális szinten ment a keverés az anyagon, természetes hangzást kapunk a kislemezen” – mesélt a stúdiózásról Purgel Máté.

five_more_minutes01_2016

Ecseki András gitáros így nyilatkozott a kislemezről: „Mi nem a rockzene királyai akarunk lenni, hanem örömzenélésről van szó, mindenki szereti ezt csinálni. Ettől függetlenül szeretnénk komolyan venni az egészet, attól, hogy ez egy hobbi zenekar, még lehet profi módon csinálni.”

A Five More Minutes-t élőben október 20-án lehet majd elcsípni, a Rongy Kocsmában a bemutatkozó koncertjükön, ahol két vendéggel, a T-34 és a Solar Yeti zenekarokkal játszanak majd együtt.

További részletek a Five More Minutes-ről a Facebook-on, illetve a csapat honlapján érhetőek el.

Kommentek

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Bulvár

Nézd meg, hogy ugrál a szegedi célban a fitt-modell versenyzők szexszimbóluma Kiss Virág

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nincs nagyon ennél tökéletesebb női test mostanság.

Tovább olvasom

Aktuál