Közélet

Félmillióból tervezték, további 15,7 millióból bontják a garázssort az Etelka soron

Félmillióból tervezték, további 15,7 millióból bontják a garázssort az Etelka soron

2016. október 19., szerda
Félmillióból tervezték, további 15,7 millióból bontják a garázssort az Etelka soron
penzbizottsagi_ules02_gs

Csaknem 600 négyzetméter alapterületű az Etelka sori, boltokat is magában foglaló garázssor, amelynek a bontását novemberben kezdik, terveztetéssel együtt összesen több mint 16 millió forintot költ erre a város – erről is döntött a pénzügyi bizottság szerdai ülésén.

Csak az október 19-i pénzügyi bizottsági ülésen határozták meg a város környezetgazdálkodási társágát vezető

Makrai Lászlónak

idei évi prémiumfeladatait, aminek a hátterében a cég átalakulása áll.

Szentgyörgyi Pál

alpolgármester azt közölte, hogy elhúzódott a hulladékszállításért felelő társaság megalakítása, azaz a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-ből történő kiválása, ezért csak a novemberi közgyűlésen tárgyalják az üzleti tervet. Ez az oka annak, hogy a prémiumfeladatokról is csak az év vége felé születik döntés. A pénzügyi bizottság által egyhangúlag támogatott előterjesztésben az szerepel, hogy – akárcsak a többi 100%-os önkormányzati tulajdonú társaság vezetőjének – Makrai Lászlónak éves alapbérének a 30%-a adható prémiumként. Ezt azonban csak akkor kaphatja meg, ha az üzleti tervben szereplő üzemi eredmény növekszik 20%-kal, továbbá a konténeres hulladékszállítás nettó árbevétele 5%-kal haladja meg az előző esztendőét, továbbá ha a temetkezési és hamvasztási tevékenység összesített nettó árbevétele 10%-kal nő. A bizottsági ülésen vita, kérdés és hozzászólás nélkül jóváhagyták a környezetgazdálkodási cég és a Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. szervezeti és működési szabályzatát is. November és december folyamán 15,7 millió forintból bontják el az Etelka sori garázssort – erről is döntöttek. Mint ismeretes, az új fedett uszoda építése miatt tűnnek el a garázsok, az önkormányzat a félmillió forintból készítette el a tervdokumentációt, tételes költségvetést és műszaki leírást a 20 egységből, garázsból és üzletből álló sor bontására vonatkozóan, a pénzt a városi büdzsé terület-előkészítés, telekvásárlás elnevezésű rovatából biztosítják a munkálatokra. A jövő évi Díszpolgári cím, Pro Urbe díj, Szegedért Emlékérem és a Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékérem adományozása is a grémium előtt volt, ám javaslat nem érkezett, ezért

Lauer István

javaslatára három hét múlva újból tárgyalják az ügyet, addig is várják a bizottsági tagok ötleteit. Ez egyébként teljesen szokványos, minden esztendőben kitolják a határidőt, a helyi rendelet értelmében december 31-éig van mód arra, hogy a kitüntető címek bármelyikére ajánlások érkezzenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.