Közélet

Elemzők szerint a Jobbik szimpatizánsai az alaptörvény-módosítás mellett vannak

Elemzők szerint a Jobbik szimpatizánsai az alaptörvény-módosítás mellett vannak

2016. október 29., szombat
Elemzők szerint a Jobbik szimpatizánsai az alaptörvény-módosítás mellett vannak

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbik szimpatizánsai is támogatják az alaptörvény módosítását, ezért mentek el a népszavazásra.

Deák Dániel

az M1 szombat reggeli műsorában azt mondta, a Jobbik számára vakvágány lehet a letelepedési kötvény megszüntetésének feltétele az alaptörvény módosításának támogatásáért cserébe. Ebből

Vona Gábor

elnök politikai profitot remél, miután nem tudott olyan politikai teljesítményt felmutatni, amelyet a választók értékelni tudnának, és ez meglátszik a támogatottságon is. A szakértő arra a felvetésre, hogy

Matteo Renzi

olasz miniszterelnök szerint az uniónak választania kell a befogadó Olaszország és a falakat építő Magyarország között kijelentette: Horvátország és Ausztria korábbi vezetői is támadták Magyarországot, amikor már érezték politikai karrierjük végét. December 4-én tartanak népszavazást Olaszországban, amelyre korábban Renzi feltette politikai karrierjét, az ellenzéki pártok viszont nagyobb támogatottsággal rendelkeznek - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.