A szegedi kereszténydemokraták és civilek a Kálvária téren ünnepeltek

Október 23-án délelőtt – a hagyományoknak megfelelően – az Élhető Szegedért Egyesület (ÉSZE) szervezésében Móravárosban is megemlékeztek az ötvenhatos forradalomról és szabadságharcról. Az esemény szónoka Kalmár Ferenc miniszteri biztos, a KDNP Csongrád megyei elnöke volt.

10 órától

Fazakas Attila

celebrált szentmisét a móravárosi templomban, majd a Kálvária téren, a felújított kopjafák és emlékkereszt előtt folytatódott az ünnepség.

Péter Szilveszter

, az ÉSZE elnöke köszöntőjét követően

Kalmár Ferenc

, a Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád megyei elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitika fejlesztésért felelős miniszteri biztosa tartott ünnepi beszédet. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett rá, hogy a magyarság szabadságszerető nép, amely, ha idegen hatalmak elnyomását és önkényét tapasztalja, mindig fellép a szabadságért és függetlenségért. Ezt tette

Rákóczi

és

Kossuth

vezetésével, és ezt tette 1956-ban is. Kalmár Ferenc fontosnak ítélte, hogyan is látták a kortársak külföldön a magyar forradalmat és szabadságharcot. Mint fogalmazott, a nyugat-európai baloldali vezető értelmiségre is kijózanítólag hatott az a brutalitás, ahogyan a hruscsovi Szovjetunió föllépett egy kis nép szabadság és függetlenség iránti vágyának kifejezéséért. Fölidézte

Albert Camus

1957-es, A magyarok vére című írását, melyben a Nobel-díjas francia író következőképpen fogalmaz: „Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futballszurkolók vasárnapi kupamérkőzés után. Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba.Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat. A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben. És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet – bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke. A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk – miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!” A megemlékezés végén

Varga József

az Élhető Szegedért Egyesület részéről,

Haág Zalán

városi és Kalmár Ferenc megyei elnök a KDNP nevében,

Varga Róbert

és

Kohári Nándor

a Rákóczi Szövetség szegedi szervezetét képviselve, vitéz

Pálházi Ernő

az ötvenhatosok részéről, míg

Csiszár Sándor

a Móravárosért Egyesület nevében koszorúzott, majd valamennyi jelenlévő elhelyezte a megemlékezés virágait, illetve gyertyáit az 56-os kopjafa körül.