A doberdói csatában elhunyt magyar katonák emléke előtt tisztelgett Simicskó István

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az isonzói front, a doberdói csata és az itt zajló ütközetek örökre beírták a nevüket a magyar történelemben – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön az olaszországi Doberdóban, az első világháborúban elhunyt katonák emléke előtt tisztelegve.

A tárcavezető a hadszíntérnek emléket állító, a Monte San Michelén (Szent Mihály-hegyen) álló emlékműnél és az ott található múzeumnál mondott emlékező beszédében úgy fogalmazott: kettős minőségben van most jelen, hiszen egyik dédnagyapja is ezen a fronton harcolt.

Kiemelte: számára az a legfontosabb, milyen tanulságot szűrünk le a történelemből. Szavai szerint ugyanis a huszadik század két világháborúja arra figyelmeztet, hogy ilyen soha többé nem ismétlődhet meg. “Ezt a korszakot le kell zárnunk” – tette hozzá.

A magyarok és az olaszok között soha nem volt vita, háború, területi vagy nemzeti villongás – hangsúlyozta, majd hozzátette: a történelem vihara mégis úgy hozta, hogy a két bátor nép egymásra kényszerült fegyvert fogni.

Kijelentette: Magyarország és Olaszország jelenleg egy katonai szövetség tagja, a megemlékezés pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a két nemzet között most eredményes és sikeres együttműködés van.

A miniszter beszédében továbbá jelezte, hogy 2018-ig folyamatosak lesznek a megemlékezések, minden emlékhelyet, hadisírt rendbe hozat a tárca, hogy ily módon is kifejezze tiszteletét az elesett katonák iránt. “Minden közösséget minősít az, hogyan viszonyul a halottaihoz” – mondta Simicskó István.

Az olasz kormányt képviselő Massimo Panizzi tábornok megköszönte Magyarországnak a baráti hozzáállást, és hangsúlyozta: az emlékezés kötelesség, hisz egy jobb jövő érdekében hoztak áldozatot az itt elhunyt katonák. “Az emlékeket át kell adni a fiataloknak, hiszen a jövő az övék” – emelte ki.

A megemlékezés végén, a védett történeti értékűnek számító kegyeleti helyszínen, a doberdói harcok befejezésének 100. évfordulója alkalmából, Simicskó István és olasz partnere egy kétnyelvű emléktáblát is felavatott, az ott elesett olasz és magyar katonák közös emlékére.

Ezt megelőzően a miniszter koszorút helyezett el a 2009-ben felszentelt, Visintiniben álló Magyar Kápolnánál és az egykoron Kratochvil Károly ezredes vezette Magyar Királyi Nagyváradi 4. Honvéd Gyalogezred emlékgúlájánál.

Simicskó István pénteken több szlovéniai helyszínt is meglátogat. A kromberki várnál Szlovénia képviselőivel együtt emlékezik meg az első világháborúban szlovén területen hősi halált halt magyar katonákról. Ezen a helyszínen terveznek a jövőben felállítani egy közös központi szlovén-magyar első világháborús emlékművet, amelyről nemrég Pozsonyban, az európai uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóján állapodott meg a magyar és a szlovén védelmi miniszter.

Az első világháború alatt 1915. június 23-án kezdődtek meg a harcok a Doberdó-fennsíkon az Isonzó folyó menti küzdelmek részeként. A 850 ezres, jelentős túlerőben lévő olasz hadsereg az Adriai-tengerbe ömlő Isonzó völgyében akart bejutni a monarchia hátországába. Az osztrák-magyar hadsereg azonban jelentős védműveket épített ki a mély sodrású Isonzót szegélyező meredek hegyekben. A véres isonzói csaták során az olaszok két év alatt tizenegy alkalommal kísérelték meg az átkelést a folyón és a front áttörését, ám sorra kudarcot vallottak.

A doberdói csaták iszonyú véráldozatot követeltek, a frontvonal minden méterére tizenhárom elesett vagy sebesült olasz és nyolc osztrák-magyar katona jutott. Az ott hősi halált halt magyar katonák pontos száma máig sem ismert, történészek szerint az első világháború végének centenáriumára, 2018-ra készülhet el a magyar katonai veszteséget tartalmazó adatbázis. A jelenlegi becslések 500-600 ezerre teszik az első világháború magyar hősi halottainak számát, és mintegy felük az olasz frontokon esett el.

Előző sztori

Felavatták Szeged első szabad rádiójának emléktábláját

Következő sztori

Nem gyógyítja a tőzegáfonya a húgyúti fertőzést időseknél egy új kutatás szerint