Írjon nekünk

Gazdaság

2,5 milliárdnyi fejlesztés érkezik Dorozsmára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

tokfesztival03_gs

Jövőre megkezdődik a dorozsmai piac területén az egészségház építése, bővítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, illetve kerékpárút is épül a városrészben – minderről Botka László beszélt a VII. Tökfesztiválon a művelődési ház udvarán lampionok és Halloween tökök mellett, megmutatva a tervrajzokat is a kiskundorozsmai lakosoknak.

A 2016-os esztendőt a tervezés időszakának nevezte Botka László polgármester, aki a 2020-ig tartó európai uniós ciklus kapcsán azt emelte ki, hogy a Szegednek nevesített 34 milliárdból minden egyes városrészben fejlesztéseket hajtanak végre. Az MSZP-s városvezető bejelentette, Kiskundorozsmán 2017 elején kezdődik meg az egészségház építése a piactéren, a tervek elkészültek, jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik. Minden a városrészben rendelő orvos, így 4 háziorvos, 2 gyermekorvos, 2 fogorvos és 4 védőnő fog kap helyet kapni a vadonatúj épületben. Két szárnyból fog állni az egészségház, egyikben a gyermekorvosok és a védőnők kapnak helyet, a másikban pedig a háziorvosok és fogorvosok, de fedett átjáró lesz a két rész között. „A beruházásra azért volt szükség, mert a mostani orvosi rendelő 1908-ban épült, vagyis több mint 100 éves, és a modern, 21. századi elvárásoknak megfelelően nem lehet felújítani” – közölte Botka. Minderre 240 millió forintot fordítanak.

Ezen felül 500 millió forintból csapadékvíz-elvezető rendszert építenek ki a Bölcs és a Rigómező utcában, és a régóta várt Bánomkerti víztározó is elkészül. Egy másik ütemben szintén félmilliárdból a Negyvennyolcas utcától elkezdve a Zalán, a Kút, a Nap, a Széna, a Ballada és a Majális utcákban épül ki a rendszer. Kerékpárút-hálózat fejlesztés is lesz Dorozsmán, a Sziksós és a Kulipinytó csárda közötti 4 kilométeres szakaszon 420 milliós uniós forrásból épül majd bicikliút. 750 millió forint jut a városrészben intézmények felújításra, a tervek szerint 2018-ban kezdődnek a munkák a Jerney-iskolánál és óvodánál. Botka elmondta, leszigetelik az épületet, kicserélik a homlokzati nyílászárókat, az iskola tetejére napelemek kerülnek, továbbá hőszivattyús rendszert alakítanak ki.

A kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán közben bográcsokban halászlé rotyogott, tökfaragó bemutató és kiállítás is várta az érdeklődőket. A VII. Dorozsmai Tökfesztivállal kapcsolatban Mihálffy Béla Fidesz-L.É.T.-es elmondta, idén 67 csapat nevezett a hallé főzőre. A fesztivál keretében azért nem tökből készült ételek versenyét hirdetik meg, mert szép számmal akadnak, akik nem kedvelik ezt a zöldséget, de egy hamisítatlan szegedi halászlét mindenki szívesen fogyaszt. A rendezvényen lehetett természetesen sült tököt kóstolni, dísztököket vásárolni, és kiállítást is rendeztek. A művelődési ház udvarán a Jerney utcai, a Tündérkert, a Bölcs utcai és a Negyvennyolcas utcai óvoda, valamint a Nefelejcs utcai bölcsőde apróságainak tökökből, valamint egyéb zöldségekből és gyümölcsökből készített installációt lehetett megtekinteni.

Hírzóna

Több mint 30 ezer vasutas részesül többletjuttatásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A közszolgáltatási feladataiban legnagyobb szerepet vállaló, nem vezető állású munkavállalók kapják meg.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az áruházak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Varga Mihály: Újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ami további adócsökkentést és adóadminisztráció-mérséklést jelent.

Tovább olvasom

Aktuál