Sport

Vízilabda: győzelemmel nyitott a Magyar Kupában a ContiTech Szeged Diapolo

Vízilabda: győzelemmel nyitott a Magyar Kupában a ContiTech Szeged Diapolo

2016. szeptember 23., péntek
Vízilabda: győzelemmel nyitott a Magyar Kupában a ContiTech Szeged Diapolo
szeged_pecs _ mj018

Magyar Kupa mérkőzésekkel kezdődött az új szezon a ContiTech Szeged Diapolo számára: Varga Péter együttese a pécsi rendezésű csoportba kapott beosztást, ahol nyitányként a házigazdát győzte le egy góllal.

Elkezdődött a szezon a férfi vízilabdázóknál: hagyományosan a Magyar Kupa selejtezőjével rajtol az idény, a ContiTech Szeged Diapolo a sorsolás után a pécsi csoportba került, ahol a házigazdák ellenében nyitotta az idényt. Bő két percig kellett várni az első gólra a találkozón, amelyet

Csacsovszky Alex

szerzett, erre azonban két szegedi találat érkezett válaszképp, a nyáron igazolt

Ivan Basara

, valamint

Manhercz Ádám

góljaival fordítani tudott a Szeged. A negyed vége előtt még egy másik nyári szerzemény,

Milos Vukicevic

is beköszönt, így előnyből várhatta a folytatást a ContiTech. Jól is indult a második negyed, hiszen

Sánta Dániel

góljának köszönhetően először alakult ki a meccsen kétgólos különbség (2-4), azonban erre három pécsi gól következett, három másodperccel a szünet előtt

Drasko Gogov

használta ki az emberelőnyt, így 5-4-re vezetett a nagyszünetben a Pécs. A szünet után sem tudott ellépni egyik csapat sem, bár többnyire a Pécsnek kellett rohannia az eredmény után: végül a záró játékrész elején Ivan Basara újabb gólja után vezetett ismét kettővel a Szeged, amit nem sokkal később

Kiss Csaba

növelt háromra. (9-12) A Pécs még egy utolsó hajrát indított, és két gyors góllal felzárkózott a hajrára, de

Sedlmayer Tamás

lehűtötte a hazaiak harci kedvét, és a végén még az is belefért, hogy Ivan Basara kihagyta az ötméterest. Ezzel tehát győzelemmel rajtolt a ContiTech Szeged Diapolo, amelyre ma még vár egy meccs: 20 órától a KSI ellen ugranak medencébe

Varga Péter

tanítványai.

BENU Magyar Kupa, 1. forduló

PVSK Mecsek Füszért - ContiTech Szeged Diapolo 12-13 (2-3, 3-1, 3-5, 4-4)

Pécs, Abay Nemes Oszkár sportuszoda. Vezette: Németh András, Rubos Károly.

Pécs:

Józsa - Horváth Zs., Csaba 1, Gogov 4, Csacsovszky A. 4, Kolozsi 2, Rakonjac 1.

Csere:

Csacsovszky E., Szabó E., Safrankó, Lajkó, Opacak.

Vezetőedző:

Lukács Gergely.

Szeged:

Meixner - Sedlmayer 1, Kiss Cs. 1, Palotás, Basara 2, Illés, Sánta 3. Csere: Pellei, Vukicevic 3, Rácz-Fodor, Manhercz Á. 2, Chilkó, Nagy M. 1.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Gól - emberelőnyből:

7/10 ill. 6/11.

Gól - ötméteresből:

-, ill. 0/1.

A csoport másik meccsén:

A-HÍD OSC Újbuda - KSI SE 20-6 (4-1, 5-0, 4-1, 7-4)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.