Írjon nekünk

Közélet

Szobori búcsú: Novotny Zoltán kapta a Szer Üzenete-díjat + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

szobori_bucsu47_gs

Újra megelevenedtek a Szobori búcsú hagyományai az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark monostorának romjai között, ahol Kisboldogasszony ünnepén a határon innen és túlról érkező keresztényeket szentmisével köszöntötték. Ahogy minden évben, idén is átadták a Szer Üzenete-díjat.

Több mint száz éve, hogy az emlékpark területén mára csak romokként fellelhető egykori monostorhoz járultak a környékbeliek Árpád vezér emlékének adózva, mely összejövetelekhez idővel szentmise is kapcsolódott. Innen a Szobori búcsú elnevezés, ami egykor az ópusztaszeri közösség ünnepe volt, mára pedig az egész nemzet ünnepélyévé vált. A búcsú az elmúlt évtizedek alatt összeért Mária születésének napjával, Kisboldogasszony ünnepén tehát az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fogadja és köszönti a határon innen és túlról érkező keresztényeket.

A szentmisét Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke celebrálta, aki Jézus Krisztus immár 2000 éves, mégis a mai napig aktuális példabeszédeivel kapcsolatban hangsúlyozta, a helyesen gondolkodók e példabeszédek által tanulhatják meg, mit jelent boldognak lenni. Hiszen aki képes megérteni, saját életébe átültetni a beszédek tartalmát, az végül elnyeri a boldogságot. “Jézus nem tanító tanár, aki szórakoztatni akart, tanításait mégis tanulatlanok és műveltek egyaránt értették.” A megyéspüspök ezt a folyamatot a költségvetés elkészítéséhez hasonlította. Mint mondta, nemcsak egy ország vagy nagyvállalat készíthet ilyen jellegű tervet, a hétköznapok embere is folyton számba veszi eszközeit, melyekkel megvalósíthatja céljait. Kiss-Rigó úgy folytatta, bár mindenki más és más tervekkel vág neki az életnek, a cél mindenkinél egyaránt ugyanaz: boldognak lenni.

szobori_bucsu38_gs

A megyés püspök hangsúlyozta, a boldogság keresése gyakran lemondásokkal, áldozatokkal jár, ám aki helyesen gondolkodik és nem csupán az ösztöneire hallgat, végül elnyeri a boldogságot. Példaként hozta fel Szűz Máriát, kinek “költségvetését” Isten írta át azzal, hogy Jézus édesanyja lehetett, cserébe pedig boldogságot kapott.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Árpád vezér halálának 1100., és az első búcsú 110. évfordulója alkalmából Szer Üzenete néven alapított kitüntetést. A díj nem más, mint egy íjas pecsétgyűrű, amit minden évben olyan keresztény magyar embernek szánnak, aki kiemelkedő közösségépítő és nemzetmegtartó munkájával példát statuál mások előtt. Idén Szer Üzenete-díjban Novotny Zoltán Táncsics Mihály-díjas újságíró részesült, a pecsétgyűrűt pedig Kertész Péter, az emlékpark vezetője adta át. A díjazottat Levente Péter önképző társas lény méltatta.

Kommentek

Hírzóna

Sportszerűségre buzdít Vásárhelyen Grezsa István polgármesterjelölt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerinte tudatos, átgondolt utánpótlás-támogatási rendszerre van szükség a városban.

Tovább olvasom

Hírzóna

SMS-ben riasztják az önkéntes tűzoltókat Kisteleken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tizenhat önkéntes tette le a vizsgát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Havi 40 ezer forintot kaphatnak a munkába visszatérő szülők Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Támogatásként.

Tovább olvasom

Aktuál