Írjon nekünk

Bulvár

Sasokat vet be drónok ellen a holland rendőrség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Nem engedélyezett területek fölé berepülő drónok ellen sasokat készül bevetni a holland rendőrség – közölte Dennis Janus rendőrségi szóvivő hétfőn.

Tájékoztatása szerint a nagyragadozókat akkor vetik majd be, ha egy drón nem engedélyezett terület fölé, azaz egy repülőtérhez közel, vagy például egy magas rangú állami delegáció konvojához túl közel merészkedik.

A modern eszközök ellen a világon elsőként alkalmazott elhárítási módot az ország déli részén található Ossendrecht városának rendőr akadémiáján mutatták be, sikerrel.

Az állatvédők aggodalmára adott válaszában Dennis Janus elmondta, a 2015 óta tartó kiképzés alatt egyetlen madárnak sem esett bántódása, ugyanakkor minden repülő célpontot sikerült elfogni. Beszámolt arról is, hogy kutatásaikat folytatják modernebb eszközök kifejlesztése érdekében, de a sasoknál egyelőre nem bizonyult hatásosabbnak egyetlen kísérlet sem.

A rendőrség eddig “kölcsönzött sasokkal” dolgozott, de nemrégiben saját madárállományt is létrehozott. A most öt hónapos sasok és a velük együtt dolgozó rendőrök kiképzése folyik, éles bevetésükre jövő év nyarán kerülhet sor – mondta.

A lakosság körében egyre népszerűbb drónok világméretű elterjedése és a sikeres kísérletek miatt több ország, többek között Németország és Franciaország is érdeklődik a holland megoldás iránt – tette hozzá a szóvivő.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál