Közélet

Ötpárti vitát rendezünk a kvótanépszavazásról péntek este

Ötpárti vitát rendezünk a kvótanépszavazásról péntek este

2016. szeptember 30., péntek
Ötpárti vitát rendezünk a kvótanépszavazásról péntek este
Kvótareferendum - Jóváhagyta a szavazólapok mintáit az NVB

A migrációról és a népszavazásról szóló, a nagyközönség számára is nyilvános vitaesten a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a DK és a PM képviselteti magát pénteken 18 órai kezdettel.

Menetrend

Az esten öt nagy témakört érintően két-két percben ismertethetik álláspontjukat a résztvevők, majd ötpercnyi kötetlen vitára adunk nekik lehetőséget. A körülbelül 60-75 percesre tervezett, moderátor által irányított első rész lezárultával a közönség is felteheti kérdéseit. Résztvevők: Binszki József (DK), Hüvös László (KDNP), Kovács Tamás (PM), Rózsavölgyi József (Fidesz), Tóth Péter (Jobbik).

Vitára hívtuk a szegedi közgyűlés pártjait a 2016. október 2-i népszavazás előtt. Az esemény pénteken 18 órakor kezdődik a Millenniumi Kávéház (Szeged, Dugonics tér 13.) nagytermében. Célunk, hogy az érintett politikai szervezetek bemutathassák álláspontjukat a migrációs helyzetről, a bevándorlási válság magyar és az európai kezelésről, Szeged speciális szerepéről, a kötelező betelepítés eshetőségéről és hatásairól, a vasárnapi referendum tétjéről és arról, hogyan látják az október 2-i eredmények tükrében a további politikai forgatókönyveket. Mint ismeretes, a kormány kezdeményezésére a köztársasági elnök az alábbi kérdésben írt ki népszavazást: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Reményeink szerint a kerekasztal-beszélgetést követően a hallgatóság is tájékozottabban dönthet a voksolást illetően, felelőssebben hozhat döntést. A beszélgetést a SZEGEDma.hu újságírója,

Tóth Marcell

vezeti, de a részt vevő politikusok az est második felében a közönség kérdéseire is válaszolnak. Meghívásunkat elfogadta a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció, csütörtökön viszont lemondta a részvételt az Együtt és az MSZP. Ezt sajnálattal ugyan, de tudomásul vettük.

Kozma József,

az MSZP szegedi elnöke azt írta portálunknak: a népszavazás tárgya szerintük egy szándékosan rosszul feltett kérdés, ezért erről rendezett vitában nem vesznek részt; ehelyett készséggel megvitatnák az emberek igazi problémáit: az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátások helyzetét; továbbá szívesen véleményt cserélnénk a helyi közszolgáltatások és Szeged fejlesztésének közérdekű témáiról. A szegedieknek is azt javasolják, hogy népszavazás helyett hasznos, értelmes dolgokkal töltsék el idejüket. Az Együtt részéről

Nagy Sándor

választókerületi elnök az alábbiak közzétételét kérte: "Az Együtt nem vesz részt a népszavazáson, mert hazugnak és félrevezetőnek tartjuk a kérdést, aminek annyi a célja, hogy a szegediek és a magyar emberek ne arról beszéljenek, hogy a fejünk felett a Fidesz ellopja az országot, hogy ismét visszaestünk az országok versenyképességi sorában, hogy az egészségügy vergődik, és hogy az iskoláinkban minél több KLIK van, annál rosszabbak a tanulók eredményei. A 10 milliárdos médiakampány, aminek az árát sok hasznosabb dologra is költhette volna a kormány, illuzórikussá teszi, hogy bármilyen valós véleménycserét lehessen folytatni arról, hogy egyáltalán ki mit tart most a legfontosabb kérdésnek a hazánkban? Ezért nem veszünk részt a vitán, mint ahogy nem veszünk részt a népszavazáson sem. Erős meggyőződésünk, hogy a népszavazás nem lesz érvényes, mert az emberek érzik, hogy a kormány kampánya nem a számukra fontos problémákról szól, ezért akár otthon maradással, akár érvénytelen szavazattal ezt nyilvánvalóvá is fogják tenni." (Zárólejben jegyezzük meg, érdekes eltérés a központi iránytól, hogy az Együtt országos elnöke,

Szigetvári Viktor

maga kezdeményezett vitát a pártok között, ami nem jött létre,

ahogy ő fogalmazott:

"a Fidesz gyávasága és vitaképtelensége miatt"...) Mivel azonban a SZEGEDma.hu szándéka itt helyben a valódi és tartalmas, többoldalú, több nézőpontú vita kibontakoztatása volt, felkértük a szegedi közgyűlésben frakciót ugyan nem alkotó, de a 2014-es választáson a baloldali koalícióban jelölőszervezetként jelen lévő Párbeszéd Magyarországot, akik örömünkre igent mondtak az invitálásra, így ötpárti vitát rendezhetünk péntek este.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.