Közélet

Novák: elindult a TehetségKapu portál

Novák: elindult a TehetségKapu portál

2016. szeptember 28., szerda
Novák: elindult a TehetségKapu portál

A tehetségek felismerését és kiválasztását segíti a www.tehetsegkapu.hu oldal, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

Novák Katalin

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a TehetségKapu portál indulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a tehetség gondozása közös ügy, abban a családoknak, a pedagógusoknak, az iskoláknak, a szakembereknek, a civil partnereknek és azon állampolgároknak is szerepük van, akik az adó egy százalékával járulnak hozzá ehhez az ügyhöz. A TehetségKapu oldal létrehozásával a tehetséggondozás ügyét, a tehetségek felismerését, az eligazodást, a családokat, a gyermekeket, a tehetséggondozásban közreműködő szakembereket, pedagógusokat szeretnék segíteni - mondta. A portál szándékaik szerint segít a tehetségek azonosításában, fejlesztésében és a legmegfelelőbb programok, mentorok megtalálásában. Az oldalt a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósították meg. Novák Katalin kitért arra, hogy idén és jövőre is 2,8 milliárd áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra, s évente 300-350 ezer tehetséges gyermeknek tudnak támogatást nyújtani a programon keresztül. Beszámolt arról is, hogy minden eddiginél többen éltek az adó egy százalékának felajánlásával a Nemzeti Tehetség Program javára, idén 351 ezer adózó döntött így, 5,4 százalékkal több a tavalyinál.

Palkovics László

oktatásért felelős államtitkár rámutatott: a tehetséggondozásban elsődleges szerepe van a pedagógusnak, hogy felismerje a tehetséget, és aztán ezzel tudjon úgy sáfárkodni, hogy az ne vesszen el. Ehhez a szükséges módszertant is birtokolniuk kell a pedagógusoknak - mondta, hozzátéve: a pedagógus-továbbképzés átalakítása zajlik, 2018-tól szeretnék ezt más alapokra helyezni. Az államtitkár kitért az Arany János Tehetséggondozó Programra is, amely értékelése szerint kifejezetten jól működik, a kormány a szükséges forrásokat biztosítja. A programot tovább erősítenék - tette hozzá. Közlése szerint 12 milliárd forintot fordítottak az elmúlt időszakban informatikai fejlesztésekre, ez az összeg csaknem 50 milliárdra nő majd. A tehetséggondozás a középiskola végén nem zárul le, folytatódik az egyetemeken, s elemi érdek, hogy e hallgatóknak valódi alternatívát kínáljanak a hazai egyetemeken is. Ezt célozza az Új Nemzeti Kiválósági Program, amely a középiskolában magas teljesítményt nyújtókat segíti. A program első ösztöndíjai már szeptembertől elérhetőek - mondta, és reményét fejezte ki, hogy a 2,2 milliárdos keret növelhető lesz a jövőben.

Brassói Sándor

, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese hozzátette: a portál kialakítása előtt mintegy ötezer pedagógust kérdeztek meg a tehetséggondozáshoz való viszonyáról. A tehetségazonosításra rengeteg kérdőívet töltöttek fel, a rendszer ugyanakkor önkéntes, nem kötelező, de bíznak abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel. A jövő tanévre egy a portálon regisztrált tanuló az online kérdéseken végighaladva megkaphatja tehetségprofilját, azaz azt, hogy mennyire motivált, az egyes területeken mennyire tehetséges. Össze tudják kapcsolni a mentorokat, az intézményeket és a tehetségeket is egymással, valamint jól működő nyári táborok, szakmai hetek ajánlására is lehetőség van az intézmények számára. A sajtótájékoztató végén stratégiai együttműködési megállapodásokat írt alá az Emmi, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája képviselője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.