Írjon nekünk

Közélet

Népszavazást kezdeményeznének az algyői vegyi üzemről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

pongracz_sajttaj005kfCivil kezdeményezésre indulhat népszavazás Algyőn az ipari parkba betelepülni kívánó görög vegyi üzem szükségességével kapcsolatban – jelentette be pénteken Pongrácz Tamás, az algyői képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetője. Molnár Áron polgármester szerint rossz irányba ment el a kommunikáció, a népszavazási kezdeményezésbe pedig csak belemagyarázzák az algyőiek vélt félelmét.

A vegyi üzem létesítéséről három alkalommal is hosszasan vitatkoztak a képviselő-testületi üléseken, melynek hátterében az áll, hogy az üzem veszélyes minősítésű, hiszen a területen bizonyos mennyiségen felüli etoxi-alkoholt tárolnának. (Az településre tervezett üzem körüli viták részleteiről korábbi cikkünkben olvashatnak.)

Pongrácz Tamás frakcióvezető hangsúlyozta, azok az algyői lakosok, akik hozzájuk fordultak kérdéseikkel, mind aggodalmukat fejezték ki az üzem létesítésével kapcsolatban. Hiába szervezett több fórumot is az önkormányzat az elmúlt hónapokban, Pongrácz szerint a legfontosabb információk így sem jutottak el a teljes lakossághoz. Szeptember 5-én, éppen a fentiekre reagálva, egy helyi lakos népszavazási igényt nyújtott be; a kezdeményezést a Fidesz-frakció is támogatja. “Az álláspontunk az, hogy továbbra is támogatjuk a beruházás megvalósulását, de azt gondoljuk – egyetértve a lakossági kezdeményezéssel -, hogy ez a terület földrajzilag túl közel van az általános iskolához és az új lakóparkhoz is. Mindenféleképpen azt szeretnénk kezdeményezni, hogy máshol valósuljon meg a beruházás.” Pongrácz ismeretei szerint a görög cégnek nincsenek üzemei ilyen közelségben lakott településhez; a Fidesz-frakció egyébként az építési szabályzatot is módosítaná aszerint, hogy több veszélyes gyár ne épülhessen ilyen közel Algyőhöz.

pongracz_sajttaj001kf

A politikus úgy folytatta, a 47-es út melletti terület kiválasztásába nem szólhatott bele kellőképpen az algyői képviselő-testület, az előzetes tárgyalások részleteit sem ismerik. Nehezményezte, hogy Molnár Áron polgármester és néhány képviselőtársuk kritikával illette a frakciót amiatt, hogy fideszes képviselőként a kormányzati beruházás ellen vannak. “Szerencsésnek tartanám, ha a polgármester felülvizsgálná a rendíthetetlen álláspontját, és és végre az emberek véleményét is figyelembe venné; elvégre mindannyiunknak az algyőiek szavaztak bizalmat. Elsősorban nekik tartozunk elszámolással” – reagált. Hozzátette azt is, a polgármesternek a népszavazási kezdeményezés mögé kellene állnia.

Az algyőiek leginkább a levegőszennyezéstől és a vízszennyezéstől félnek, Kassné Bakó Ildikó elmondása szerint szeretett volna méréseken alapuló valós adatokat látni az egyéb üzemek károsanyag-kibocsátásáról, de állítása szerint ilyen információkat nem kapott. Gonda János a közeli fürdő, horgásztó és örökös ökoiskola jövője miatt aggódik, úgy gondolja, a vegyi üzem veszélyeztetné ezek népszerűségét.

Molnár Áron más szándékot sejt a népszavazási kezdeményezés mögött

A sajtótájékoztatót követően felkerestük Molnár Áront, Algyő polgármesterét is. Portálunknak azt mondta, a lakosok megfelelő tájékoztatást kaptak a vegyi üzemről, több fórumot is azért szerveztek számukra, hogy feltehessék kérdéseiket. Szerinte a népszavazási kezdeményezéssel azok érzelmeire apellál a Fidesz frakció, akik nem tájékozódtak körültekintően a témában, holott a helyi média az egyeztetések megkezdése óta kiemelten foglalkozott az üggyel. “Sajnos azon képviselők felelősségét is felveti az ügy, akik a kezdetektől fogva tisztában voltak a tényekkel, megkapták az információkat, amelyekre pedig helyben nem kaptak választ, azokat a kérdésekre továbbítottuk az illetékeseknek. Ez sem érdekelte őket. Elindult a lakosság felé egy olyan, nagyon felelőtlen kommunikáció, amitől azt remélik, hogy az építkezés valamilyen szinten megakadályozható. Hozzáteszem, Algyő építési szabályzat módosítása adta meg a lehetőséget, hogy erről a cégről beszéljünk. Ha nem lettek volna ilyen gátló tényezők, akkor Algyő kénytelen lett volna tudomásul venni a beruházást. Így is azt gondolom, többet tudtunk beleszólni ebbe a dologba, mint amennyire általában egy magyar település beleszólhat.”

pongracz_sajttaj007kf

Molnár Áron arról tájékoztatott, több millió forintos költséget jelentene az önkormányzatnak a helyi népszavazás, melynek a polgármester egyébként nem látja társadalmi bázisát. Őt személyesen két algyői polgár kereste meg görög vegyi üzemmel kapcsolatos kérdésekkel, de nem tapasztalta azt, hogy a többség elutasító lenne. Szerinte az aggódó kisebbség elsősorban politikai céljaira használná a népszavazást. “Nem látom az aggodalmat, a veszélyt, amelyet valakik vizionálnak; nagyon könnyű félrevezetni a lakosságot, mert a tegnapi felirat is, ami megjelent a tényektől teljesen elrugaszkodott. (Az algyői körforgalom melletti betonelválasztó elemekre csütörtökön a következő feliratot festették fel: Nem kell ide arab vegyi gyár! A Sárga Iskola falán szintén ez volt olvasható – a szerk.) lehet népszavazást tartani, csak szerintem nem arról fogunk, amiről szó van. Nem fogok a helyi népszavazás mögé állni, mert azt gondolom, rossz talajon van, teljesen más a szándék ezzel, mint amit belemagyaráznak.”

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Újabb nyolc haláleset történt, Csongrádban továbbra sincs változás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Tovább olvasom

Hírzóna

Javában zajlik a szegedi vár és kőtár fejlesztése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy régészeti homokozót is kialakítanak.

Tovább olvasom

Közélet

Az utolsó fagyosszent

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

A szegedi kádárok hajdani céhének patrónusa, Szent Orbán emléknapja van. De nemcsak a kádárnép tisztelte védszentjeként a tizennyolc évszázada élt jeles férfiút: a szőlőművesek és kocsmárosok egész társadalma is. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál