Kultúra

Mai magyar nyelvre átültetve újra megjelent Széchenyi István Hitel című műve

Mai magyar nyelvre átültetve újra megjelent Széchenyi István Hitel című műve

2016. szeptember 13., kedd
Mai magyar nyelvre átültetve újra megjelent Széchenyi István Hitel című műve

Mai magyar nyelvre átültetve adta közre Széchenyi István először 1830-ban megjelent Hitel című munkáját a Széchenyi Alapítvány - mondta el az MTI-nek Buday Miklós, a szervezet elnöke.

Hozzáfűzte: noha a "legnagyobb magyar" szellemi hagyatéka 2014 óta a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagítja, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselőjeként számon tartott Hitelt nagyon kevesen olvassák, mivel a -

Széchenyi

későbbi műveihez képest is - nagyon régies, és szótár nélkül alig értelmezhető, nehézkes szöveggel csupán kevesek képesek megbirkózni. Az átírás szempontjairól szólva

Buday Miklós

elmondta: törekedtek megőrizni a szöveg pontos tartalmát és Széchenyi mondatainak "ízeit", ugyanakkor sokat változtattak az eredeti mondatszerkezeteken és szavakon is. Széchenyi hosszú, olykor másfél oldalas "elkalandozásait" tagolták, a somogyi tájszavakat mai magyar megfelelőjükkel helyettesítették, a ragozást pedig a korszerű nyelvtani szabályokhoz igazították. Emellett kiirtották a szövegből több mint hétezer aposztrófot is. Az eredeti szöveg átírásán egy éven keresztül hat munkatárs - Buday Miklós mellett

Dudás Márta, Horváth Attila, Velkey Ferenc, Kovács Anna

és

Rigó Mihály

- dolgozott. Az alapítvány vezetője szerint a Hitel ma is érvényes mű, aktualitásából semmit nem von le a megjelenése óta eltelt csaknem 200 év, annak ellenére, hogy a Széchenyi István által tárgyalt gazdasági problémák eltértek a maiaktól, és az akkori feltételek, körülmények is különböztek. "A Hitel nem csupán a gazdasági értelemben vett kreditről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy higgyünk és tudjunk hinni egymásnak" - fogalmazott Buday Miklós, aki szerint az önismeret fontosságától a másik meghallgatásának jelentőségéig komoly erkölcsi kérdések és alapvető emberi mondanivaló szövi át a művet. A Hitel emellett kiemelt figyelmet fordít a nemzeti sajátosságok megőrzésére is, mivel Széchenyi István hiszi, hogy "nem lehet egy az egyben átvenni angol, német vagy francia példákat". "Mindenkinek tudom ajánlani a Hitelt, aki szeretne javítani a sorsán " - hangsúlyozta, kiemelve: a gazdag jegyzetapparátussal és kísérő tanulmányokkal ellátott kötet segíthet eligazodni abban is, hogy mit kell tenni, ha sikeresebbek akarunk lenni vagy jó döntéseket szeretnénk hozni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Buday Miklós beszélt arról is: bár jó volna, ha Széchenyi többi művét is meg tudnák jelentetni mai magyar nyelven, de ezt fontosságban megelőzi, hogy a Hitel pontos német fordításban, valamint angolul és franciául is olvasható legyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.