Sport

Labdarúgás: Sopronon át halad a SZEOL veszélyzónából kivezető útja

Labdarúgás: Sopronon át halad a SZEOL veszélyzónából kivezető útja

2016. szeptember 13., kedd
Labdarúgás: Sopronon át halad a SZEOL veszélyzónából kivezető útja
szeol_kisvard26_gs

Idegenben még pont nélkül álló csapatként utazik a SZEOL SC az otthon még veretlen Sopronhoz, egyszer azonban minden sorozat megszakad.

Ahogy múlt vasárnap megszakadt az újonc szegedi együttes nagy szériája is, már ami a hibátlan hazai mérleget illeti, hiszen a bajnoki címre is esélyesnek tartott Kisvárda egy korai góllal

győzni tudott a SZVSE-stadionban

.

Tóth Ákos

tanítványai ezáltal először maradtak alul aktuális ellenfelükkel szemben saját közönségük előtt, egyszersmind először csúsztak vissza a táblázaton a kiesőzónába. "Az elmúlt két alkalommal nem tudtunk pontot szerezni, bár azért, ha a szívünkre tesszük a kezünket, a Puskás és a Kisvárda ellen ennek nem is volt igazán realitása, hiába bíztunk benne előzetesen. A Sopron viszont már nem egy olyan tehetős csapat, mint az említett másik kettő, ettől függetlenül azonban ők sem tartoznak a közvetlen riválisaink közé, mert várhatóan nem a kiesés ellen fognak küzdeni a szezonban. Ami pozitívum, hogy ugyan mi már ma elutazunk Győrbe, ahol az éjszakát töltjük, és ahol edzeni is fogunk, azonban ez az út közel sem lesz így annyira fárasztó, mint amennyire nekik az lehetett vasárnap Békéscsabáról hazajutni Sopronba. Azt gondolom, ez talán nekünk jelent egy kis előnyt" - mutatott rá a kék-fekete alakulat mestere. A hűség városának együttese otthon nem talált még legyőzőre, korábban a Budaörs, a Szolnok, majd a Kisvárda sem tudta idegenben legyűrni

Supka Attila

legénységét. A teljes igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a soproniak nincsenek igazán jó formában, az elmúlt négy fellépésükből hármat is elvesztettek, így a jó szezonrajt után mostanra beragadtak a középmezőnybe. Tíz pontjuk mindössze eggyel több, mint a már kiesést jelentő 18. helyet elfoglaló SZEOL gyűjteménye, azaz Beretkáék összességében bizakodva vághatnak neki a közel 400 kilométeres túrának az ország észak-nyugati végébe. Sajnos a sérültek terén továbbra sem áll jól a szegedi gárda, hiszen a már újra hadra fogható

Dongó Dénes

és

Stefan Tomisic

is küzd még némi lemaradással, míg a

Nagy Richárd

,

Búrány Zoltán

,

Vágó Levente

,

Nikola Maksimovic

és

Ondrejó Tamás

alkotta különítményre egyáltalán nem számíthat a szakmai stáb. "Ez az öt játékos egészségesen meghatározó tagja lenne a csapatnak, így hétről hétre nehezebben tudjuk megoldani a pótlásukat. Az első fordulóknak még úgy indultunk neki, hogy csak vészeljük át azokat a mérkőzéseket, amíg a sérültjeink felépülnek. Ez sikerült is, hiszen összehoztunk kilenc pontot, ellenben azóta sem lettünk többen, ami rossz hír. Persze, örülnék annak is, ha mindig így át tudnánk vészelni bizonyos szakaszokat, de azért ahogy egyre több a meccs a lábakban és mind jobban belelendülnek az ellenfelek, ez egyre nehezebb feladat számunkra. Próbáljuk szervezettséggel, lelkesedéssel pótolni a hiányokat, ami néha sikerül, néha nem. Az biztos, hogy a Kisvárda elleni első félidőbelinél sokkal bátrabb játékot várok magunktól, ott a tudásunk alatt futballoztunk. A második félidőben már harcosabbak voltak a srácok, a labdarúgás igazságtalansága pedig majdnem pontszerzést eredményezett, hiszen az utolsó tíz percben volt esélyünk a gólszerzésre, az egyenlítésre is. Ez azért pozitívuma a Kisvárdával szembeni meccsnek, valamint az is, hogy hasonlóan gyenge félidőt csak egyet produkáltunk korábban, méghozzá a Szeged 2011 ellen az első körben. Utána következett tizenhárom olyan játékrész, amelyek alatt nem voltunk megilletődve sehol sem, bármilyen nehéz helyzetbe is kerültünk éppen. Ha most megint jön még tizenkét ilyen, akkor véleményem szerint képesek leszünk pontokat csipegetni, amivel átvészelhetjük ezt a szakaszt is" - fogalmazott Tóth Ákos.

Így játszottak a csapatok a 8. fordulóban:

Békéscsaba 1912 Előre SE - Swietelsky-Soproni VSE 1–0 (0–0)

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1026 néző. Vezette: Bogár Gergő (Vígh-Tarsonyi Gergő, Máyer Gábor).

Békéscsaba:

Rybansky – Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio, Szalai, Nagy I. (Spitzmüller 82'), Viczián, Juhász, Urbin (Tóth Dán. 76'), Birtalan (Gránicz 66').

Vezetőedző:

Zoran Spisljak.

Sopron:

Heinrich – Sifter, Kovács, Szabó, Tóth Dáv., Nagy P. (Popin 76'), Kapacina, Eszlátyi, Horváth, Batizi-Pócsi (Erdélyi 66'), Szellák (Soós - a szünetben).

Vezetőedző:

Supka Attila.

Gólszerző:

Urbin (49').

Sárga lap:

Szélpál (59'), Juhász (70'), Rybansky (74').

SZEOL SC - Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 1000 néző. Vezette: Veizer Roland (Csatári Tibor, Bornemissza Norbert)

SZEOL SC:

Leidnler - Kéri, Gajág, Ikonomu, Grünvald, Schrammel (Harsányi - a szünetben), Rácz, Forró (Tomisic 75'), Puskás, Buzási (Beretka - a szünetben), Péter.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Kisvárda:

Ivancsics - Talabér, Fodor F., Vári, Papucsek, Lucas, Cseri (Toma 76'), Erős (Fodor A. 64'), Minczér, Gosztonyi (Szabó 58'), Rajczi.

Szakmai igazgató:

Révész Attila.

Gólszerző:

Erős (10').

Sárga lap:

Ikonomu (90'), ill. Szabó (84').

A tabella állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Nyíregyháza 8 5 2 1 7 5 2 17
2. Balmazújváros 8 5 1 2 11 7 4 16
3. Kisvárda 8 4 2 2 13 8 5 14
4. Puskás Akadémia 8 4 2 2 17 17 0 14
5. Kozármisleny 8 4 1 3 11 9 2 13
6. BFC Siófok 8 4 0 4 12 12 0 12
7. ZTE FC 8 3 3 2 11 6 5 12
8. Soroksár SC 8 3 3 2 13 12 1 12
9. Aqvital FC Csákvár 8 3 3 2 9 13 -4 12
10. Szeged-Grosics 8 3 2 3 11 6 5 11
11. Vác FC 8 3 2 3 9 8 1 11
12. Szolnoki MÁV FC 8 3 2 3 12 12 0 11
13. Swietelsky-Sopron 8 3 1 4 10 9 1 10
14. Békéscsaba 8 3 1 4 9 8 1 10
15. Budaörs 8 3 1 4 6 6 0 10
16. Ceglédi VSE 8 3 1 4 12 13 -1 10
17. Dorogi FC 8 3 1 4 9 11 -2 10
18. SZEOL SC 8 3 0 5 6 10 -4 9
19. Mosonmagyaróvár 8 1 2 5 8 12 -4 5
20. Cigánd SE 8 1 2 5 4 16 -12 5

A 9. kör programja:

Szeptember 14., szerda 16.00:

Soroksár SC - ZTE FC;

16.30:

Budaörsi SC - Credobus Mosonmagyaróvár, Ceglédi VSE - Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged 2011-Grosics Akadémia - Dorogi FC, Kisvárda Master Good - Cigánd SE;

18.00:

Szolnoki MÁV FC - Vác FC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - BFC Siófok, Swietelsky-Soproni VSE - SZEOL SC, Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár.

Szeptember 15., csütörtök 18.00:

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre SE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.