Közélet

Felfüggesztették a kötelező előadás-látogatást az SZTE BTK-n

Felfüggesztették a kötelező előadás-látogatást az SZTE BTK-n

2016. szeptember 20., kedd
Felfüggesztették a kötelező előadás-látogatást az SZTE BTK-n
btk002kf

A felfüggesztéssel egy időben az EMMI-től kértek jogértelmezést. Korábban jelentős tiltakozás kísérte a hallgatók számára meglepetést okozó elhatározás bevezetését, de egyelőre ennek ellenére sem állítják vissza a korábbi szabályozást.

A

SZEGEDma számolt be először

arról, hogy e félévtől kötelezővé teszik az előadások látogatását a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói számára. A probléma elsősorban nem azért jelentős, mert a hallgatók lusták bejárni a tanórákra, hanem a nem megfelelő koordináció miatt gyakran egy időpontban tartják a kollokviummal végződő kurzusokat, időnként egy hallgatónak akár három helyen lenne szükséges tartózkodnia (vagy rendelkeznie kellene

Hermione

időnyerő nyakláncával, ahogy egy hallgató találóan megjegyezte az egyik közösségi oldalon). A rossz anyagi helyzetben lévő egyetemisták, pedig gyakran csak úgy tudtak vállalni műszakokat diákmunkával, hogy azok részben az előadásokat is érintették. A szabályozással kapcsolatban még kiemelkedő tanulmányi eredményű diákok is fogalmaztak meg kritikákat. Az oktatók változó módon ítélték meg a döntést, többen kifejezték örömüket, mások inkább egyéb módszereket javasoltak volna a kurzusok népszerűbbé tétele érdekében. Egy professzor szerint szigorúbbak az előírások, mint a ’80-as években, ennek ellenére a hallgatói képviselet tudomása szerint gond nélkül elfogadta a tervezetet.

Patai Ádám

, az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) sajtófőnöke ezzel szemben korábban azt nyilatkozta, a BTK vezetése kezdeményezte az ötletet, “mindenképpen ragaszkodtak ötletükhöz”. Az eredeti tervek szerint csupán három hiányzást engedtek volna, ez a HÖK-kel folytatott tárgyalásokat követően hatra növelték.

btk003kf

A kari vezetés nevében

Gécseg Zsuzsanna

dékánhelyettes azzal indokolta a lépést, hogy „több oktatótól, sőt hallgatóktól is érkezett jelzés arról, hogy az elmúlt években drasztikusan esett az előadásokat rendszeresen látogató hallgatók száma. Több oktató arra is felhívta a figyelmünket, hogy az előadástól való távolmaradás kimutathatóan negatív hatással van az illető hallgató tanulmányi eredményére”. A dékánhelyettes azonban azt is hozzátette, módosítások következményeit folyamatosan monitorozzák, a tapasztalatok függvényében pedig szükség esetén finomítják a szabályozást. Erre már alig egy hónappal cikkünk megjelenését követően sor került, miután lapunk nyomán több országos médium foglalkozott a kérdéskörrel, majd az EHÖK is bejelentette: ha szükséges,

akár tüntetnek is az előírás miatt

. Végül szeptember 16-án

felfüggesztette

a tanulmányi és vizsgaszabályzat 8.1. pontjának kiegészítését

Szajbély Mihály

dékán. A kapcsolódó indoklás szerint a

Szabó Gábor

rektor által megbízott jogi szakértők nem tartották egyértelműnek a szabályozást, ezért a rektor jogértelmezést kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától, habár nem merült fel kérdés abban, hogy a Kari Tanács szabályosan hozta meg a döntést. A dékán figyelmeztet is, ez nem jelenti a korábbi, megengedőbb tanulmányi ügyrend hatályba lépését, mert az is ugyanúgy lehet szabálytalan. A változásról a hallgatókat e-mailben tájékoztatták a hétfői nap folyamán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.