Kultúra

Erdélyi bevonulás,1940 - rendhagyó történelemóra az Emlékpontban

Erdélyi bevonulás,1940 - rendhagyó történelemóra az Emlékpontban

2016. szeptember 6., kedd
Erdélyi bevonulás,1940 - rendhagyó történelemóra az Emlékpontban
0912_Erdelyi_bevonulas_1940_plakát

76 évvel ezelőtt, 1940 szeptember első napjaiban vonultak be a magyar honvédek a Partiumba, Észak-Erdélybe és Székelyföldre, hogy a második bécsi döntés alapján visszafoglalják a trianoni diktátum által elszakított országrészt. A magyarság számára oly fontos eseményről Illésfalvi Péter hadtörténész Erdélyi bevonulás, 1940 címmel tart előadást középiskolás diákoknak szeptember 12-én, hétfőn délelőtt 11 órakor az Emlékpont előadótermében.

Bő háromnegyed évszázaddal ezelőtt egy reményteli és régóta várt időszak köszöntött be Észak-Erdély és a Székelyföld magyar lakossága számára. A második bécsi döntés határozatai értelmében – a korabeli megfogalmazás szerint – Erdély „szebbik, de sokkal szegényebbik része” visszakerült Magyarországhoz. A magyar honvédek 1940. szeptember 5-én lépték át a trianoni határt, és szeptember 13-ára teljesen birtokba vette a területet. A honvédség diadalkapukon és virágszőnyegen vonult be a nemzetiszínekkel fellobogózott Szatmárnémetibe, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, valamint a többi visszacsatolt településre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.