ENSZ-közgyűlés: New Yorkba érkezett Áder János köztársasági elnök

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Helyi idő szerint kedden este New Yorkba érkezett Áder János köztársasági elnök, aki részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, valamint a Vízügyi Elnöki Testület ülésén.

Az államfő, aki tavasszal jelen volt az ENSZ-ben a párizsi klímaegyezmény aláírásán, szerdán az ENSZ főtitkára által szervezett tanácskozáson vesz részt, amelyen szintén a klímamegállapodás lesz a téma. A résztvevők az egyezmény ratifikálásának szorgalmazásáról tanácskoznak.

A magyar államfő kétoldalú találkozó keretében megbeszélést folytat Petro Porosenko ukrán elnökkel, és várhatóan Malcolm Turnbull ausztrál kormányfővel, valamint Jacob Zuma dél-afrikai államfővel is. Délután a Vízügyi Elnöki Testület ülésén vesz részt, amelyen rövid beszédet is mond.

Szerepel még a programban találkozó Jim Yong Kimmel, a Világbank elnökével, valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

Előző sztori

Megszűnt a többórás várakozás a tompai határátkelőnél

Következő sztori

Egyre zavarosabb a víz Szegeden – 72 millió helyett 92 millióból szűrnék a baktériumokat?