Az 500 új munkahelyet jelentő fejlesztést a magyar gazdaságpolitika sikerének látja az országgyűlési képviselő, Budapest és Dunántúl helyett Kelet-Magyarország helyzetbe hozásának egyik példájaként. Kiemelte, a 8 milliárdos beruházást a kormány 1,9 milliárd forinttal támogatta.
“Szeged és térsége számára nagyon fontos a tegnapi bejelentés, Miskolc, majd Debrecen után a városunk is sorra került. Az új irányelv a magyar gazdaságpolitikában az, hogy olyan befektetőket kell keresni, akik a – szintén jelentős – összeszerelő üzemek létesítése helyett magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységet folytatnak” – nyilatkozta a SZEGEDma hírportálnak B. Nagy László országgyűlési képviselő. Tegnap számoltunk be arról, hogy Brian Puffer, a BP globális üzleti szolgáltatásokért felelős alelnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Botka László szegedi polgármester bejelentette, BP (British Petrol) fejleszti magyarországi szolgáltatói tevékenységét, a Szegeden kialakítandó új központban 500 új munkahelyet hoz létre.
“A British Petrol nagyon fontos zászlóshajó, mert ahol egy világcég megjelenik, oda más befektetők és szolgáltatók is betelepülnek” – vélekedett a honatya. A képviselő hangsúlyozta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség előkészítő szerepe nélkül nem jöhetett volna létre a beruházás. Úgy látja, a BP döntése annak is köszönhető, hogy a kormány Budapest és Dunántúl helyett Kelet-Magyarország helyzetbe hozását kívánja elősegíteni, így a 8 milliárd forintos beruházás mellé 1,9 milliárd forint állami támogatást adott. A kormány ezért cserébe azt várja el, hogy komoly szolgáltató centrum alakuljon ki, amely az innovatív fiatalokat megszólítja. Ehhez kapcsolóan jegyezte meg, természetesen Szeged adottságai – elsősorban a Szegedi Tudományegyetem működése – is a város mellett szóltak a British Petrolnál.
A beruházás több lépcsőben valósul meg. “Átmenetileg, 2017 nyaráig biztosít helyet a város a cég számára, júliusra készül el a tervek szerint az új irodaház a Kossuth Lajos sugárúton, az egykori ruhagyár területén. Végül 500 ember fog dolgozni az épületben” – mutatta be a beruházás menetét a politikus.
“A BP központja elsősorban adózással, könyveléssel, számviteli szolgáltatásokkal fog foglalkozni, ez lesz a második ilyen iroda Magyarországon, az első a fővárosban nyílt meg. Azt gondolom, hogy a friss diplomásoknak ez hatalmas vonzerőt fog jelenteni, egy lépés, amivel a jól képzett munkaerő itt tartható” – mondta B. Nagy László, aki szerint végre a vidéki települések is Budapest versenytársai lettek.