Sport

Strandfoci: két góllal nyertek a Csongrád megyei csajok Somogy megye legjobbjai ellen + FOTÓK

Strandfoci: két góllal nyertek a Csongrád megyei csajok Somogy megye legjobbjai ellen + FOTÓK

2016. augusztus 10., szerda
Strandfoci: két góllal nyertek a Csongrád megyei csajok Somogy megye legjobbjai ellen + FOTÓK
somogy_csongrad_strandfoci_004

Bemutató mérkőzés keretei között lépett pályára a Csongrád megyei női válogatott a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga múlt szombati döntőjében Siófokon.

Dürgő Péter

együttese hamar háromgólos hátrányba került Somogy megyéből érkezett ellenfelével szemben, a második harmad végéig azonban összejött az egyenlítés, az utolsó etapban pedig a győzelmet is magabiztosan szerezte meg az egyaránt duplázó

Simon Dorottya

és

Dékány Dóra

által repített csongrádi alakulat. "Az országban egyelőre két helyen, Somogy és Csongrád megyében működik számottevő női bajnokság. Ebből adódott, hogy idén egy bemutató mérkőzés keretei között ez a két megye találkozzon egymással, amihez a megyei szövetségek minden segítséget meg is adtak a lányoknak. Ezáltal elindult egy fejlesztés is, aminek a célja, hogy a női szakágban is népszerűsítsük a strandlabdarúgást. Szeretnénk továbbvinni ezt az egész országban, illetve szeretnénk néhány éven belül elindítani egy országos női bajnokságot, ami ugyanúgy egy final fourral végződne, ahogy a férfiak esetében is. Remélem, hogy minél több megyében minél hamarabb be tudjuk majd indítani az ehhez szükséges folyamatokat" - árulta el portálunk érdeklődésére

Erhardt Szilárd

, az MLSZ strandlabdarúgó szakágának utánpótlás koordinátora.

Nemzeti Strandlabdarúgó Liga döntő, női bemutató mérkőzés:

Somogy megye - Csongrád megye 4-6 (2-0, 1-3, 1-3)

Siófok, MLSZ Beach Aréna. Vezette: Urgyán Antal (Hartung Vilmos).

Somogy:

Pethes - Szalai, Gálek, Boér, Janecz.

Csere:

Kovács, Somogyi, Szabó, Horváth.

Vezetőedző:

László András.

Csongrád:

Terdik - Dékány, Ferencz, Szarka, Simon.

Csere:

Mihálffy, Galicz, Puskás, Kardos.

Vezetőedző:

Dürgő Péter.

Gólszerzők:

Boér (6', 8'), Horváth (13', 30'), ill. Simon (14', 29'), Puskás (20'), Dékány (24', 35'), Szarka (36').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.