Rétvári: sokkal könnyebb ma az iskolakezdés, mint hat éve

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sokkal könnyebb ma az iskolakezdés a magyar családoknak a kormány intézkedései révén, mint hat évvel ezelőtt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Rétvári Bence ezt azokra az ellenzéki kritikákra reagálva közölte, amelyek szerint a tankönyvek mellett sok olyan kiadással is jár a tanévkezdés a családoknak, amelyeket a kormány nem vállal át.

Az államtitkár szerint a hat évvel ezelőtti helyzethez képest elsősorban a családi adókedvezmény miatt könnyebb a családoknak: ennek révén átlagosan évente 240 ezer forinttal több marad egy családnál. Emellett mostanra a tankönyvköltségek kétharmadát már az állam állja, és felmenő rendszerben, évről évre egyre több évfolyam kapja majd ingyen a tankönyveket.

Szintén sokat számít, hogy a nyári szünetben többet tudnak spórolni a családok az Erzsébet-táborok révén, szeptembertől pedig a gyermekek egyre szélesebb körére kiterjesztett ingyenes étkeztetés vesz le terhet a családok válláról – sorolta.

Mindemellett a jövő évtől az élelmiszerek áfájának csökkentése nyomán újabb 35-40 ezer forinttal marad több a családoknál – tette hozzá.

Megjegyezte: az, hogy elkoptak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatos problémákról szóló hírek, igazolja az állam által nyújtott többletforrást, valamint azt, hogy igyekeznek jobban kiszolgálni az iskolák igényeit, és nagyobb önállóságot biztosítanak az intézményeknek.

Előző sztori

Vízilabda: ismét a Szentessel kezd a ContiTech Szeged Diapolo

Következő sztori

A vadkár egyre nagyobb probléma az országban