Írjon nekünk

Egyetem

Százan tüntettek Szegeden – nem tetszik az új igazgató a deákos diákoknak + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

deak_tuntetes009kf

Ezért augusztus 30-ra tüntetést szervezett az egyik tanuló. Eredménytelen pályázat után nevezték ki egy évre a tanári kar által nem támogatott külsős jelöltet, Faragó Klárát.

A helyi ügy mellett az országos tiltakozásokat is támogatni kívánták a demonstrálók

Mintegy 100-120 fő vett részt a Deák Ferenc Gimnázium előtti tüntetésen. Nagyobbrészt az iskola volt és jelenlegi diákjai, tanárai – beleértve Gáspár Róbertet, aki igazgatójelöltként a nevelőtestülettől a legtöbb szavazatot kapta – gyűltek össze az iskola előtti lépcsőkön, de ott volt többek között Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester, Lauer István és Szénási Róbert MSZP-s képviselők, Kovács Tamás, a PM helyi elnöke, valamint Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője. A demonstráció résztvevői kockás szalagot kötöttek a gimnázium korlátjára.

Lukács Janka, az intézmény diákja beszédében hangsúlyozta, nem valaki – azaz Faragó Klára ellen -, hanem az iskoláért, a véleménynyilvánítás szabadságáért gyűltek össze, ki akarnak állni pedagógusaik mellett. Emlékeztetett rá, hogy az iskola két tanára jóval több szavazatot kapott a nevelőtestülettől, mint a KLIK-es külső jelölt, mégis egy évre az utóbbit bízták meg az eredménytelen pályázatot követően. Meggyőződése szerint csak a NAT-ban elvárt demokratikus jogokat gyakorolják. „Azt tapasztaljuk, hogy valami nincs rendben körülöttünk, tankönyvek és rendeletek mennek, kimerült tanárok és szülők vesznek körül bennünket” – majd utalt a Ságvári-ügyre, a KLIK átalakítására, a tavaszi országos tüntetésekre. Végül üzent az oktatáspolitika alakítóinak Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét idézve.

Egyértelműen támogatni kell a fiatalságot szülőknek – Lukács Janka szavaira Lovas Mária reflektált anyaként. Szerinte alaposan, jól végiggondolták a véleményük kifejtését a diákok. Úgy látja, „az oktatáspolitika a megfogalmazott kéréseket, követeléseket gyakorlatilag negligálta. Azóta újabb döntések születtek, amiket nem szabad szó nélkül hagyni. Azért vagyunk itt, mert egy dolog biztos, a tavaly megkezdett úton végig kell menni és harcunkat meg kell vívni” – fogalmazott. Kérte a résztvevőket, hogy ezt a küzdelmet folytassák addig, amíg céljaikat el nem érik.

Korábban írtuk:

Kiállás a Deákért címmel hirdetett demonstrációt a szegedi Deák Ferenc Gimnázium egyik tanulója augusztus 30-án délután 5 órára. Tavasszal Kis Gábor akkori iskolaigazgató, Gáspár Róbert angoltanár, valamint Faragó Klára, a Kisteleki Tankerület igazgatója pályázott a posztra. Habár a korábbi időszakhoz képest növelte támogatottságát a tanári karban Kis, mégis a gimnázium nyelvtanárát javasolták a legtöbben, miközben a külsős pályázó anyagát hárman gondolták megfelelőnek. A KLIK végül eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, s egy évre Faragó Klárát bízta meg az intézmény vezetésével.

A szervezők a tanári kollektíva véleménye mellett kívánnak kiállni, s kérik a demonstráció résztvevőit, hogy a pártjelvényeiket hagyják otthon.

Az LMP korlátozott vétójogot akar a tantestületeknek

“Sajnos túl gyakran halljuk ahhoz, hogy elszigetelt jelenségnek tekinthessük azt, ami éppen most történik a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban is. Az iskolai tantestületeknek bár véleményezési joguk van, de gyakorlatilag rendre figyelmen kívül hagyja azt az EMMI, holott a kinevezett új igazgatónak a tantestülettel együtt kellene sikeres, hatékony közösséget kialakítania. Helyben sokkal jobban megítélhető egy jelölt felkészültsége, éppen ezért a tantestület véleményének figyelembevétele nélkül nem biztosítható szakmailag megalapozott döntés, ami így az oktatás minőségét, ezáltal a gyerekek jövőjét “fenyegeti”. Ezért az LMP Csongrád megyei területi szervezete indítványozza, hogy a fmegyei enntartói, munkáltatói érdekek mellett, a tantestület akaratát is figyelembe vevő új szabályozás szülessen. Egy ideális világban a tantestületek többségi szavazattal választhatnák meg vezetőjüket. Ezért egy ebbe az irányba mutató lépésként, azt javasoljuk, hogy ha egy tantestület legalább kétharmada egy jelölttel szemben foglal állást, akkor az ne legyen még ideiglenesen sem kinevezhető az adott intézmény élére” – írta közleményében az LMP Csongrád megyei vezetője, Csiszár Zoltán.

Kommentek

Egyetem

Ökobörtön tervével nyert OTDK-t Balaton Anna szegedi jogász

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az ilyen létesítmények a skandináv országokban már hagyományosnak mondhatók.

Tovább olvasom

Egyetem

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Egyetem

Tehetséggondozó tábor kezdődik a gazdaságtudományi karon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az egyhetes EcoCamp közel 35 diáknak kínál szórakozást és tanulást.

Tovább olvasom

Aktuál