Sport

Labdarúgás: veszélyes Cegléd ellen mutatkozik be a SZEOL hazai pályán

Labdarúgás: veszélyes Cegléd ellen mutatkozik be a SZEOL hazai pályán

2016. augusztus 6., szombat
Labdarúgás: veszélyes Cegléd ellen mutatkozik be a SZEOL hazai pályán
szeol-cegled014kf

Vasárnap délután első alkalommal játszhat NB II-es bajnoki mérkőzést az újonc SZEOL SC hazai környezetben. Tóth Ákos tanítványai a Ceglédet fogadják a felújított SZVSE-stadionban.

Ami a tényeket illeti, kijelenthető, ennél aligha juthatott volna nehezebb feladat a szegedi együttesnek a hazai debütálás kapcsán, hiszen a másodosztály listavezetője érkezik hétvégén az Izabella híd lábához. Persze, egyetlen forduló után kár lenne komolyabb következtetéseket levonni a csapatok tabellán elfoglalt helyezéséből, az azonban mindenképpen beszédes, hogy a szintén frissen feljutott Pest megyeiek egy hete simán, 3-0-ra nyertek az NB I-ből kipottyant Békéscsaba ellen Albertirsán. Az eredmény minimum tekintélyt parancsoló, mint ahogy az is jelzésértékű, hogy a Cegléd egy

nyári felkészülési meccsen

egyszer már legyőzte a közelmúltban Beretkáékat.

Online

Vasárnap 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a SZEOL SC - Ceglédi VSE másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

"Megverték 3-0-ra a Békéscsabát, ez nem szorul kommentárra szerintem. Jobb csapat, mint mi vagyunk, meglátjuk, mit tudunk ebből kihozni. A foci viszont már csak olyan, hogy nem mindig a jobbik nyer. Megpróbáljuk elrontani vasárnap a Cegléd játékát, illetve a magunk erényeit előtérbe helyezni, a hátrányokat pedig kiküszöbölni. Lényegében erről szól a futball. A legfontosabb, hogy ne kezdjünk olyan ijedten, mint tettük azt Gyulán. Sokkal erőszakosabb, határozottabb játékkal kell belevetnünk magunkat a mérkőzésbe. A párharcok terén javulnunk kell, többet kell nyernünk belőlük, és abból építkezni. Továbbá a pontrúgásokra is több koncentrációt kell fordítanunk, hiszen egy hete éppen egy rögzített szituációból kaptuk a gólt" - fogalmazott portálunknak

Tóth Ákos

vezetőedző az ellenfélről, egyszersmind kitérve csapata első fordulóbeli összecsapására, amikor a Grosics Akadémián

1-0-ra maradtak alul

a Klausz-legénység vendégeként. Ezzel kapcsolatban a tréner kifejtette, a Ceglédet mind a játékstílus, mind a játékerő tekintetében hasonló kaliberű gárdának tartja, mint a Szeged-Grosicsot. Szegény embert az ág is húzza, tartja a mondás, ami jelen esetben valamelyest ráhúzható a SZEOL helyzetére is, hiszen nem elég, hogy vereséggel kezdett a szegedi alakulat története első másodosztályú szezonjában, de a keret sincs egyelőre optimális állapotban.

Lászik Milánt

egy hete kiállították, őt egy meccsre tiltotta el végül a labdarúgó-szövetség, így nem játszhat vasárnap. A korábbi sérültek közül egyelőre senki sem épült fel, azaz

Búrány Zoltán

,

Ondrejó Tamás

,

Stefan Tomisic

és

Vágó Levente

sem lehet majd a társak segítségére. Rajtuk kívül pedig mind a csatár

Beretka Péter

, mind a védő

Gajág Gergő

szereplése kérdéses. "Ha ezek a játékosok is rendelkezésre állnának, nem mondanám, hogy a Cegléd jobb csapat nálunk. Hozzáteszem, így sem vagyunk kétségbe esve, mert vertünk már meg erősebb ellenfelet is. Összességében bizakodóak vagyunk, hiszen ez lesz az első hazai meccsünk. Tisztában vagyunk saját magunkkal, de megfelelő motivációval és egy kis szerencsével pontot, pontokat szerezhetünk!" - fogadkozott Tóth Ákos.

szvse_palya06_gs

A mérkőzésnek a

kívül-belül megújult

SZVSE-stadion ad otthont, ahol a katasztrófavédelem döntése értelmében maximálisan 1700 néző foglalhat helyet. A publikumot egyebek mellett a tribünön közel hatszáz műanyag ülőhely és egy újonnan kialakított büfé is fogadja majd a helyszínen. A mérkőzésekre szóló belépők egységesen 800 forintos áron válthatók meg, a hazai szurkolók az arénába a Pulcz utca felől juthatnak be. A Cegléd elleni derbi vasárnap 17.30-kor kezdődik.

Így játszottak a csapatok az 1. fordulóban:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - SZEOL SC 1-0 (1-0)

Gyula, Grosics Akadémia, 500 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Szilágyi Norbert, Csatári Tibor)

Szeged 2011-Grosics Akadémia:

Szántai - Zabari (Geiger 61'), Tóth G. (Jagodics 76'), Farkas, Mészáros, Horváth A., Achim, Király, Germán, Andorka (Balogh 54'), Zádori.

Vezetőedző:

Klausz László.

SZEOL SC:

Dongó - Kéri, Gajág (Puskás 52'), Ikonomu, Grünvald (Maksimovic 80'), Rácz (Lászik 89'), Forró, Lévai, Buzási, Beretka, Péter.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Farkas (11').

Sárga lap:

Zádori (5'), Király (68'), ill. Forró (29').

Kiállítva:

Lászik (89').

Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 Előre SE 3-0 (1-0)

Albertirsa, Ecsedi László Sportcentrum. Vezette: Radványi Ádám (Kormányos II. Gábor, Szvetnyik Bence).

Cegléd:

Horváth G. - Wild, Albert I., Makrai, Farkas, Csordás, Asztalos (Markó 68'), Peres, Albert Á., Valkovszki (Babolek 57'), Horváth B. (Szkunc 88').

Vezetőedző:

Varga Attila.

Békéscsaba:

Mursits - Bényei, Fehér, Kelemen, Juhász (Urbin 68'), Spitzmüller (Takács 53'), Szélpál, Viczián, Nagy, Birtalan (Ihrig-Farkas 53'), Szalai.

Megbízott edző:

Boér Gábor.

Gólszerzők:

Albert Á. (40', 90+1'), Albert I. (51').

Sárga lap:

Peres (72'), Albert I. (79'), ill. Szélpál (52'), Kelemen (64'), Bényei (72').

A 2. forduló programja:

Augusztus 6., szombat 17.30:

Vác FC - Nyíregyháza Spartacus FC.

Augusztus 7., vasárnap 17.30:

Cigánd SE - Szeged 2011-Grosics Akadémia, SZEOL SC - Ceglédi VSE, Békéscsaba 1912 Előre SE - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Kisvárda Master Good - Soroksár SC;

19.00:

ZTE FC - BFC Siófok, Aqvital FC Csákvár - Dorogi FC, Swietelsky-Soproni VSE - Budaörsi SC, Puskás Akadémia FC - Szolnoki MÁV FC, HR-Rent Kozármisleny - MTE 1904.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.