Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Kultúra

Közönségtalálkozó az Ének az esőben stábjával

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

enek_az_esoben_dushab

Augusztus 10-én kulisszatitkokról rántják le a leplet a szuperprodukció szereplői és alkotói a REÖK-ben. Többek közt az is kiderül, milyen “megpróbáltatások” vezetnek a különleges színpadi esőztetéshez, a hollywoodi történet ikonikus jelenetében.

Szélesvásznú, látványos produkcióban varázsolják az alkotók a Dóm téri színpadra Hollywood varázslatos, bájos világát: az Ének az esőbent augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án láthatják a nézők. Az előadás a Szegedi Szabadtéri és a Budapesti Operettszínház együttműködésében jön létre. Filmszalagok, tárcsák alkotják azt a grandiózus stúdióhangulatot, amiben a darab játszódik. A hollywoodi musical visszarepít az álomgyár aranykorába, a romantikus randevúk és titkos csókok világába, a tollas kalapok, szűk tweedszoknyák, végtelen gyöngysorok és szabadesésű zsorzsettruhák, elegáns öltönyök és ballonkabátok rengetegébe. A látvány mellett pedig természetesen olyan pazar dalok szolgáltatják a nosztalgikus szórakozást, mint a Singing in the rain vagy a Good Morning.

A monumentális előadás szereplőitől közönségtalálkozó keretében hallhatnak kulisszatitkokat az érdeklődők. Augusztus 10-én, kedden 16.30-tól Harangozó Gyula rendező, Somogyi Szilárd társrendező és Lőcsei Jenő koreográfus mellett olyan népszerű művészek várják a kérdéseket a REÖK-ben, mint Dancs Annamari, Gömöri András Máté, Kerényi Miklós Máté, Szinetár Dóra, Szulák Andrea, Gálvölgyi János és Szabó P. Szilveszter. A közönségtalálkozó ingyenes.

Kultúra

Musicalköntösbe bújtatott opera lesz a Szabadtéri idei első bemutatója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Opera, de mégsem ahogy azt megszokhattuk. Az Agrippina operajáték különlegességéről Pányik Tamás rendezővel beszélgettünk.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem épül meg az új könyvtár Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Milliárdokat bukott az önkormányzat.

Tovább olvasom

Kultúra

Nagyüzem Újszegeden: már próbálják a Szabadtéri első bemutatóját – KÉPGALÉRIA!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Június 15-én a színházban kezdték próbálni, majd hétfőtől már az Újszegedi Színpadon próbálják a Szegedi Szabadtéri Játékok idei első bemutatóját, az Agrippinát. Fényképezőgéppel lestünk be a szerdai próbára.

Tovább olvasom

Aktuál