Írjon nekünk

Gazdaság

Jelentősen visszaesett Brüsszel idegenforgalma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően – írta a brüsszeli idegenforgalmi hivatal adataira hivatkozva a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.

A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda adatai szerint az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága.

Frédéric Trauwaen, a hivatal marketingigazgatója elmondása szerint a bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest.

Főképpen a rendszerint legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a közbiztonság hiányossaigatól való félelem – jegyezte meg.

Az igazgató arról tájékoztatott, hogy az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turismussal foglalkozó portálokon.

“A lehető legtöbb, legrissebb információt szeretnénk nyújtani az érdeklődőknek hangsúlyozva, hogy Brüsszel biztonságos és messze nem kihalt” – mondta az igazgató.

Hírzóna

Magyar–román nyugdíjtanácsadó napot szervez a kormányhivatal Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 14-én, csütörtökön.

Tovább olvasom

Hírzóna

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz.

Tovább olvasom

Hírzóna

Makón folytatódnak a gazdaság- és turizmusélénkítő fejlesztések

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Tovább olvasom

Aktuál