Közélet

Augusztus 20. - Lázár: Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról

Augusztus 20. - Lázár: Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról

2016. augusztus 20., szombat
Augusztus 20. - Lázár: Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról
Lázár János

Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István-napi ünnepségén szombaton.

Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy tesztüzemmódban működő kezdeményezés - mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük-kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le. Az EU-t "építési területnek" nevező tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország 2010-ig passzív, némán bólogató résztvevője volt az uniónak, 2010 óta azonban aktív szereplője az együttműködésnek. "Magyarország visszatért, (...) "nincs okunk csöndben maradni, berezelni a szankciókkal való fenyegetéstől vagy a kiátkozás lehetőségétől" - fogalmazott a miniszter.

Lázár János

elmondta: az EU-t ma belső pénzügyi válságok, Nagy-Britannia kilépése és a bevándorlási krízis is sújtja. A kötelező betelepítési kvóta szerinte szőnyeg alá seperné a fő problémát, azt, hogy Európa nemzetközi tekintélye drámaian meggyengült, és ellenőrizetlen embermilliók kopogtatnak a határain. A miniszter szerint a magyar szuverenitás megőrzése az európai közösség megerősítését is szolgálja. "Ha kell, megvédjük Európát saját magától" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország a Brüsszellel elégedetlen európai polgárokat sem hagyja magukra. Nem az EU eszméjével, hanem a gyakorlatával van baj - húzta alá a tárcavezető.

Lázár János

Almási István

(Fidesz-KDNP) polgármester szerint Európa-szerte olyan mozgalmak vannak, amelyek a keresztény államiságot, a munka alapú társadalmat megkérdőjelezik. Erre nemet kell mondani - jelentette ki. Hozzátette: nem költözhet az emberek életébe a félelem és a terror, ahogyan Európában ezek lassan a mindennapok részévé válnak. Almási István szerint meg kell üzenni Brüsszelnek, hogy a magyarok kiállnak magukért, gyerekeikért és unokáikért, szokásaikért, kultúrájukért és értékeikért. Az új kenyeret az ünnepség végén

Kiss-Rigó László

megyés püspök szentelte meg, áldást mondott

Bán Csaba

ótemplomi református lelkész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.