Írjon nekünk

Sport

Atlétika: az apróságokon dolgozna a továbbiakban Márton Anita

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Márton Anita

Új országos csúcsot elérve, 19,87-es eredményével bronzérmet szerzett a riói olimpián a szegedi súlylökő, Márton Anita. A békéscsabai színekben versenyző atlétát hazaérkezése után kérdeztük a Brazíliában elért sikeréről.

Riót bizonyára örökre a szívébe zárta Márton Anita: a szegedi súlylökő kiváló versenyzéssel, 19,87 méteres eredményével, új országos csúcsot felállítva bronzérmet szerzett a brazíliai ötkarikás játékokon. A szegedi lány nagyszerű teljesítményt nyújtott, és a végén egy óriásit robbantott: utolsó kísérletére sikerült az új csúcs, ami centire ugyanakkora volt, mint az akkor második Michelle Carteré – az amerikai lány végül utolsó dobásával megnyerte az olimpiát, így Anita lett 1968 óta az első női atléta, aki olimpián érmet tudott szerezni. „Az első éjszaka az nagyon forgolódós volt, nem igazán tudtam aludni. Érdekesség volt, több sportággal ellentétben, hogy másnap kaptuk meg az érmet, igazából akkor vált ez az egész hihetővé, amikor a kezemben tartottam a bronzot” – mondta el portálunknak Márton Anita.

A csütörtökön tartott élménybeszámolóján az atléta kifejtette, bár nem volt különösebb probléma a kinti edzések alatt, az utolsó tréning viszont nem feltétlenül úgy sikerült, ahogy azt eltervezték. „Tudtam, hogy jó állapotban vagyok. Az utolsó edzés valóban nem sikerült jól, de ott is löktem 19,20-at, szóval jól mentek a tréningek. Dobásról-dobásra javultam, de ilyenkor érzi a versenyző azt, hogy ebben van még. Egyrészt nagyon jó volt, hogy a hat lökésemből négy 19 méter fölötti volt, ez mindenféleképpen biztató a jövőre nézve. A lányokkal nagyon régóta együtt versenyzünk, nem volt ez a nyomás sem rajtam. Nagyon örültem, hogy egy olimpiai bajnok és egy fedett pályás világbajnok mögött foglalhattam el a dobogó harmadik fokát” – tekintett a riválisok eredményeire Márton Anita.

marton_anita_elmenybeszamolo011kf

A női súlylökők versenye nem csak Anita miatt alakult igen izgalmasan: a már említett Michelle Carter a verseny utolsó előtti dobásával előzte meg a gyakorlatilag a rajt óta végig vezető új-zélandi Valerie Adams-et, így a sportágnak is egy remek reklám volt a döntő. „Egy nagyon jó, izgalmas verseny volt. Aki ezt esetleg véletlenül követte csak nyomon, az lehet, hogy a közeljövőben egy kicsit jobban rá fog koncentrálni a súlylökésre. Ezek a versenyek igenis érdekesek tudnak lenni, annak ellenére, hogy sokszor sajnos háttérbe szorítanak bennünket a többi versenyszám mögött” – összegzett Márton Anita.

A szegedi atléta elmondta, abban a pillanatban, amikor a kínai Kung Li-csiao nem tudta megelőzni őt utolsó dobásával, és eldőlt, hogy bronzérmes lesz, egyből megindult az edzője, Eperjesi László felé, ott és akkor pedig nagyon sok minden lejátszódott benne, de elsősorban ki akart menni a többiekhez, hogy együtt tudjanak örülni.

„Még nincs meg pontosan a helye, mert valószínűleg most még egy pár napig nem fog bekerülni oda, de az érmes vitrinemben központi helyet fog kapni természetesen” – válaszolta Márton Anita arra a kérdésre, otthonában hova fog majd kerülni a riói bronzérem.

marton_anita_elmenybeszamolo007kf

A szegedi atléta célja továbbra is a 20 méter feletti eredmény: ettől 13 centire volt Rióban az utolsó dobása alkalmával. „Lehet még erőben is bőven fejlődni, technikailag is van még min dolgozni, ezeknek az összessége meg fogja adni azt, ami kell hozzá. Rengeteg apróságból tevődik össze egy ilyen eredmény, a jövőben azon leszünk, hogy ezeket a kis apróságokat pótoljuk majd. Csütörtökön már edzettem kettőt, jövő héten kedden utazom tovább versenyekre, sok hátralévő versenyem van még idén, ahol szeretnék jó eredményeket elérni” – mondta Márton Anita, akinek tehát nem sok ideje maradt a pihenésre.

Az olimpia körülményeivel, rendezésével kapcsolatban sok panasz érkezett világszerte a kint lévő sportolóktól, azonban Anita közel sem festette le olyan rossznak a riói helyzetet, mint arról olvasni lehetett. „Teljesen pozitív élményekkel jöttem haza, nem mondom, voltam már sokkal jobb helyen is, és ettem már jobb ételeket is. Alapvetően aki nem válogatós, az mindig jól lakott, nekem a szállás megfelelt, voltam már sokkal rosszabbon is. A szervezők rögtön intézkedtek bármilyen probléma esetén, látszott rajtuk, hogy akarják, hogy jól működjenek a dolgok” – fejtette ki a rendezéssel kapcsolatban Márton Anita.

Elutazása előtt a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelője, Nagy Péter Márton Anitától próbált meg információkat szerezni a kinti helyzetet illetően: mint azt a bronzérmes atléta elmondta, az olimpia alatt is többször találkoztak, hiszen gyakorlatilag srégen laktak egymástól egy másik apartmanban. „Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam kint lenni a versenyén, amit az utolsó gyakorlata kivételével a TV-ben követtem, majd utána indultunk haza. Ezt követően is beszéltünk, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, jóban vagyunk egymással” – mondta a két szegedi olimpikon kapcsolatáról Rió bronzérmese.

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Sport

Két évet még Szegeden játszik Mirko Alilovic

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

2023 nyaráig marad a Tisza-parton a horvát válogatott kapus.

Tovább olvasom

Aktuál