Közélet

A tarhonya csodáinak adóztak a tápéiak + FOTÓK

A tarhonya csodáinak adóztak a tápéiak + FOTÓK

2016. augusztus 6., szombat
A tarhonya csodáinak adóztak a tápéiak + FOTÓK
tarhonyafeszt002kf

Idén is sok százan látogattak ki a tarhonyafesztiválra, a főzőversenyen tizenkilenc csapat mérte össze tudását.

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a hagyományos, népszerű Tápéi Tarhonyafesztivált a Tápéi Hagyományőrző Egyesület. Szerencsére az időjárás kegyesnek bizonyult a rendezvényhez, szép napsütés és kellemes meleg fogadta a több száz résztvevőt. A Heller Ödön Művelődési Ház udvarán már szombaton kora reggel megkezdődött a főzőverseny, ahol a különböző összeszokott és alkalmi (háromfős) együttesek megmutathatták szakácstudományukat, kipróbálhattak, milyen ízes, illatos, színes csodát tudnak kifőzni a nap főszereplőjéből: a tarhonyából. Abból a száraz tésztából, ami eredetileg feltehetőleg Perzsiából származik, és török közvetítéssel érkezett a hazánkba, így Tápéra is: egykoron a községből eljáró gyékényszedők ezt vitték magukkal mint legfontosabb élelmiszerüket. A tarhonya mellé ez alkalommal is krumpli, hús, csülök stb. került a bográcsokba. Nevezési díj ezúttal sem volt, a szervezők biztosították a tarhonyát az indulóknak, akiknek az egyéb alapanyagokat és a felszerelést kellett magukkal hozniuk. No és a jókedvet, a vidámságot, mely hozzájárult ahhoz, hogy ismét egy remek hangulatú fesztiválon szórakozhasson, mulathasson, ehessen-ihasson együtt Tápé apraja-nagyja. 19 alakulat vállalta végül a megmérettetést, illetve Tápé vendégeként Kartal és a vajdasági Bácsgyulafalva csapata. A zsűrinek -

Rapcsányi Ferencnek

és társainak - bizony nem volt könnyű dolga, mert a főzők ezúttal is kitettek magukért, valóságos ételkölteményekkel rukkoltak elő, bizonyítva, hogy a tarhonya méltán követel magának központi szerepet a magyar konyhaművészetben. A legjobb háromnak értékelt csapat ezúttal is díjat vehetett át.

Molnár János

főszervezőtől, a Tápéi Hagyományőrző Egyesület vezetőjétől megtudtuk, az első helyezést

Tóth Béla, Juhász István

és

Kovács István

gárdája (pontosabban szólva főztje) érdemelte ki, második lett

Ábrahám Istvánné, Király Mihályné

és

Török Katalin

, míg a harmadik helyen

Vincze Gyula, Miklós-Nagy Ferenc

és

Ardai Imre

végzett. Különdíjban részesült

Ledó

és csapata. A közönség is nyertes lett, hiszen mindent megkóstolhatott. A délután folyamán egymást váltják a népzenei és táncegyüttesek produkciói, a különféle hagyományőrző és szórakoztató programok a fesztiválon, "Egy bolond százat csinál" címmel tekinthetik meg a látogatók

Varga Feri

és

Balássy Betti

műsorát, a napot pedig a Török Zenekar vasárnap hajnalig tartó bulija zárja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.