Sport

Tiszeker: legalább egy hét, amíg nyilvánosságra kerülhet a lebukott kajak-kenus neve

Tiszeker: legalább egy hét, amíg nyilvánosságra kerülhet a lebukott kajak-kenus neve

2016. július 6., szerda
Tiszeker: legalább egy hét, amíg nyilvánosságra kerülhet a lebukott kajak-kenus neve

Egyelőre nem beszélünk doppingvétségről, a sportoló kérheti a B próba elvégzését, s ha az igazolja az A minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a vétkes sportoló nevét - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornán szerdán reggel, miután kedden kiderült, hogy kajak-kenuban egy versenyző mintája pozitív lett.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. Az MKKSZ a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.

Tiszeker Ágnes

a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Ahogy fogalmazott: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, s ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti. "Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre" - mondta a MACS vezetője. Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy európai laborokból megerősítik a riói szakember-gárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.