Közélet

Rétvári: adócsökkentés és otthonteremtési program is segíti a családokat jövőre

Rétvári: adócsökkentés és otthonteremtési program is segíti a családokat jövőre

2016. július 2., szombat
Rétvári: adócsökkentés és otthonteremtési program is segíti a családokat jövőre

Jövőre az adócsökkentés és az otthonteremtési program is segíti a családokat - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt az MTI-nek, miután megnyitotta a Pest megyei Kóspallag szombati családi rendezvényét.

Rétvári Bence

azt mondta: a családi adózás már eddig is segítséget tudott adni a családok 94 százalékának, szinte minden magyar család igénybe tudta venni valamelyik formáját az eddigi családtámogatási rendszernek. Jövőre tovább nő - 30 ezer forintra - a kétgyermekesek adókedvezménye, ami 390 ezer családot érint, és öt százalékra csökken 2017-ben a legfontosabb élelmiszerek áfája, ami családonként 35-40 ezer forintos megtakarítást jelenthet - tette hozzá. Az pedig, hogy az adókedvezményt a járulékokra is igénybe tudják venni, a kiskeresetű családoknak jelent segítséget; 120 ezer olyan család van, amelynél így lényegében a teljes bruttó fizetés zsebben marad - jelezte. Az otthonteremtési programról szólva az államtitkár elmondta: 211 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, amely a lakásépítési áfacsökkentés és az áfavisszatérítés keretében új és használt lakásokra egyaránt igénybe vehető. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy az otthonteremtést ilyen nagy mértékben tudná a kormány segíteni - közölte. A munkaerőpiaci helyzetről szólva azt emelte ki, hogy általában is nőtt a foglalkoztatottság, de különösen nagy előrelépés a nők foglalkoztatottságának alakulása. Hozzátette: 200 ezerrel többen dolgoznak, mint négy-öt éve, ami a munkahelyvédelmi akciónak is köszönhető. Külön megemlítette, hogy míg az Európai Unióban 2 százalékkal nőtt a nők foglalkoztatottsága, addig ez az arány Magyarországon jóval az uniós átlag feletti, 7,4 százalék. A jövő évről szólva azt emelte ki, hogy elsősorban a kistelepüléseken élőknek jelent segítséget a bölcsődékkel kapcsolatos jogszabályok módosítása: létrejön a mini családi és a munkahelyi bölcsőde. A következő években a kormány 100 milliárd forinttal segíti a bölcsődék építését. Rétvári Bence szerint mivel könnyebbé válik a bölcsődék alapítása, a napközbeni gyermekelhelyezés lehetőségei mindenhol, így a kistelepüléseken is javulni fognak. Gyermekétkeztetésre jövőre rekordösszeget fordít a kormányzat, összesen 74 milliárd forintot, és a tankönyvellátási támogatás bővülése is egyre szélesebb körben segíti a családokat - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.