Bulvár

Hortobágyi robbanás - Simicskó: hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt (FRISSÍTVE)

Hortobágyi robbanás - Simicskó: hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt (FRISSÍTVE)

2016. július 1., péntek
Hortobágyi robbanás - Simicskó: hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt (FRISSÍTVE)
Benkõ Tibor; Simicskó István

A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A miniszter elmondta, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre.

Simicskó István

kijelentette: pótolhatatlan veszteség érte a honvédséget, és Magyarországot. Közölte, a baleset körülbelül délután kettő órakor történt, amikor felrobbant a 250 kilogrammos repeszromboló bomba. Szólt arról, hogy az elmúlt hetven évben a tűzszerész katonák mintegy 150 ezer hektárnyi területet mentesítettek robbanószerkezetektől. Ez idő alatt több mint 20 millió robbanószerkezetet hatástalanítottak. Évente körülbelül 2500 lakossági bejelentés érkezik a honvédségi tűzszerészekhez, 2015-ben 2612, idén több mint 1200 bejelentés érkezett. Szavai szerint az elmúlt hetven évben több mint háromszáz katona vesztette életét. Kérdésre válaszolva közölte, a vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését. Simicskó István közölte, a megsérült tűzszerészt mentőhelikopterrel vitték kórházba, több műtét vár még rá. A legjobb orvosokat berendelték a kórházba. Megjegyezte azt is, hogy a katona a kórházban megkérte a barátnője kezét.

Benkő Tibor

vezérkari főnök elmondta: az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. "Négy kiváló katonát vesztettünk el" - emelte ki a vezérezredes. Közölte, egy 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bombát próbáltak hatástalanítani. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció.

Benkõ Tibor; Simicskó István

A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok az ügyészség és különböző hatóságok bevonásával. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet. Közölte, az I. Hadihajós és Tűzszerész Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a balesetben. Benkő Tibor elmondta, 2015. január 26. óta ott dolgoznak az érintett területen heti váltásban a katonák, naponta 32-35-en dolgoznak a hét minden napján. Pénteken 32-en vettek részt a mentesítési munkálatokban ebből 15-en tűzszerészek voltak. A lőtéren, ami 1940 óta úgynevezett "bombavetőtér" rendkívül erősen szennyezett terület. Jelenleg is 40 ezer jelölt helyszín van, ahol feltételezhető bombák és egyéb más gránátok találhatóak. A felrobbant bomba 250 kilós volt, a helyszínen találták, és két bomba várt megsemmisítésre. A bombák hatástalanítva voltak, korábban kiszerelték a gyújtószerkezeteket, és pénteken akarták őket megsemmisíteni. Benkő Tibor azt mondta, nem tudják mi váltotta ki a robbanást. A szakemberek értetlenül állnak a dolog előtt, a meghalt tűzszerészek nem most találkoztak először ilyen bombával, már többször hatástalanítottak és semmisíttettek meg ilyen bombákat. Vezetőjük tíz éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, első osztályú tűzszerész - tette hozzá. Benkő Tibor és Simicskó István is részvétét fejezte ki az elhunyt katonák családjai, hozzátartozói számára. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szakmai előírások szerint minimum két tűzszerész kell a hatástalanításhoz. A felrobbant bomba súlya miatt azonban több tűzszerészre volt szükség, a szakemberek szerint a feladatot kevesebb emberrel nem lehetett volna végrehajtani. Benkő Tibor közölte, két bomba várt megsemmisítésre, és több mint valószínű, hogy váratlanul robbant fel a bomba, hiszen a hatástalanítás ellenére robbant fel.

Korábban írtuk:

Négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült egy robbanásban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a volt bombalőtéren péntek délután - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Nagy Andrea

elmondta: az elsődleges adatok szerint egy második világháborús bomba robbanhatott fel, Nádudvar közelében. A helyszíni szemle tűzszerész szakértők, ügyészek bevonásával tart. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében fogja vizsgálni a történteteket, az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr főkapitányság lesz az illetékes.

Benkõ Tibor; Takács Attila

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel azt közölte: a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei mentesítési feladatokat láttak el. Az egyik robbanótest a hatástalanítása közben még tisztázatlan okból felrobbant. A balesetben súlyosan megsérült katonát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték.

Benkő Tibor

, a Honvéd Vezérkar főnöke azonnal vizsgálatot rendelt el, jelenleg ő is a helyszínen van, visszaérkezésekor Budapesten sajtótájékoztatót tart - közölték. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetősége őszinte részvétét fejezi ki a balesetben elhunytak hozzátartozóinak - írta a HM.

Ladocsi Attila

igazságügyi tűzszerész az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: az elmúlt hatvan évben Magyarországon a Hortobágyon dobták le a legtöbb robbanótestet, és kísérleti lőtér is volt az a terület - tette hozzá. Olyan fel nem robbant kísérleti eszközök is lehetnek ott, amelyek a tűzszerészek számára is ismeretlenek - hangsúlyozta a szakértő, aki szerint ez az egyik legnagyobb és legveszélyesebb talajmentesítési munka, amit Magyarországon valaha végeztek. Kiemelte, hogy a magyar tűzszerészek világszínvonalon a legjobbak közé tartoznak, vagyis ha technikailag és szakmailag elvégezhető egy hatástalanítás, akkor azt jó eséllyel meg is tudják oldani. Így szerinte biztos, hogy nem felkészületlenség vagy kiküszöbölhető emberi mulasztás okozhatta a balesetet. A Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja során 2013. november 12-én kezdődtek meg a tűzszerészi munkálatok. Már az első héten több mint húsz bombát és nagyjából egytonnányi lőszerhüvelyt, illetve robbanótestet találtak a honvédség tűzszerészei.

Szilágyi Gábor

, a HNP igazgatója a projektindító rendezvényen elmondta: a Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtér területe máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait. A HNP feladata a tájsebekkel tarkított terület helyreállítása, a bombalőtér használatából maradt hulladékok összegyűjtése és elszállítása, valamint a terület teljes tűzszerészeti mentesítése - részletezte Szilágyi Gábor. A Magyar Honvédség tűzszerészei 2015 júniusában folytatták az egykori hortobágyi bombázótér mentesítését. Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter elmondta: a mentesítés két fázisában előbb kézi műszerekkel feltárják és megjelölik a lőszerek, bombák helyét, majd a tűzszerészek megsemmisítik. Addig az időpontig 521 hektáron történt meg a mentesítés, amely során 532 robbanótöltetet és 126 kilogrammnyi egyéb pirotechnikai anyagot, robbanószert találtak.

Rácz András

, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az összesen 3,45 milliárd forintba kerülő projekt keretében több mint 4100 hektár területet mentesítenek és adnak vissza legelőnek a nemzeti parkban. A munkálatok, amelyet az unió finanszíroz, 2018. május 30-án fejeződnek be - mondta akkor a helyettes államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.